Richard Trenton Chase 1950. május 23-án született, volt egy nála négy évvel fiatalabb húga is. Apja igen szigorúan bánt velük, és feleségével is gyakran veszekedett. Richard tíz éves korában elkezdett macskákat ölni, dohányzott, ivott, és gyakran került bajba, de ezek miatt sosem érezte magát rosszul.

Számos nővel volt kapcsolata, akik közül az egyik felrótta neki, hogy nem tud egy normális szexuális kapcsolatot sem kialakítani, mivel nem volt képes hosszabb ideig erekcióra. Emiatt a probléma miatt 18 évesen el is ment egy pszichiáterhez. Kiderült, hogy impotenciája elfojtott dühe miatt alakulhatott ki. Pszichiátere szerint más mentális betegségekben is szenvedett, de nem hitte, hogy el is fog valamit követni.

Miután elköltözött szüleitől, rengetek szobatársa volt, akik tanúi lehettek furcsa viselkedésének, és drogfüggőségének. Sok jelét mutatta annak, hogy valami nincsen rendben vele. Például nem egyszer panaszkodott arra, hogy a szíve néha nem ver, vagy hogy a hasa sincs rendben, mert hátrafelé néz. Néhány pszichológus szerint paranoid skizofrén volt, többek szerint ez csak a drogok hatása volt. 72 órás megfigyelés alá vetették, majd elengedték.

Élete egyre rendezetlenebbé vált, belemerült a drogokba, és hipochonderré vált. Mindössze 155 cm és 54 kg volt. Egy ideig ismét a szüleinél élt, de meg róla győződve, hogy meg fogják mérgezni őt. Apja hamarosan megelégelte viselkedését és elköltöztette őt egy hotelbe.

Hamarosan elkezdett nyulakat ölni, kibelezte őket, és belső szerveiket nyersen megette, vérüket pedig megitta. Egyszer pedig belefecskendezte a vénáiba egy nyúl vérét, amitől igencsak beteg lett.

A pszichiáterek végül arra jutottak, hogy Chase skizofrén, testi érzékcsalódásokkal. Próbálták gyógyszeres kezeléssel is meggyógyítani, de ez drog használata miatt nem sikerült. 1976-ban megszökött, és visszament anyja házába, ahonnan ismét visszaszállították a kórházba. Itt kapta „Drakula” becenevét is. Gyakran mesélt arról, hogy nyulakat ölt meg, és egyszer véres szájjal találtak rá, az ablakban két halott madárral. Végül elengedték, mert úgy tűnt senkire sem lehet veszélyes.

Chase elköltözött egy új lakásba, és ismét elkezdett nyulakat, macskákat és kutyának ölni, hogy megigya a vérüket. Vett néhány pisztolyt és azokkal kezdett el gyakorolni.

Annak ellenére, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt, továbbra is felügyelet nélkül élt. Anyja egy idő után elvette tőle gyógyszereit, mert úgy gondolta, fiának ezekre valójában nincs is szüksége. 1977-ben pedig magára hagyták. Egyszer meglátogatta az anyja, és az a látvány fogadta, amint fia éppen egy nyulat boncol fel, és mindene csupa vér. Nem tett semmit, és senkinek nem jelentette az esetet.

Ugyanebben az évben augusztus 3-án a rendőrök ráakadtak Chase Fordjára, az ülésen két puskával, és néhány ruhával, és vérrel. Mikor ráakadtak meztelen volt, és tetőtől talpig véres. Azt állította, hogy az a saját vére, de mint kiderült egy tehéntől származott.

Chase hamarosan egyre bátrabbá vált.

Első áldozatát Ambrose Griffinnek hívták. 51 éves gépészmérnök volt, két fiú apja. Feleségével, 1977. december 29-én éppen bevásárlásról indultak volna haza, amikor Ambrose-t meglőtték. Az egyik gyerekük elmondta, hogy látott egy férfit lézengeni pisztollyal, Kelet- Sacramento közelében. Kihívták a rendőrséget, de nem ez a férfi volt az ő emberük, nem az övé volt a 22-es kaliberű gyilkos fegyver.

Másnap egy fiú bejelentette, hogy egy barna hajú, húszas éveiben járó férfi rálőtt egy barna Pontiacból, miközben ő biciklizett. December 27-én egy nő jelentette, hogy valaki belőtt az ablakán. Csak néhány háztömbnyire lakott Griffinéktől. A nő konyháját átkutatták, és találtak egy golyót, ami egy 22-es kaliberű pisztolyból származott. Bebizonyosodott, hogy a golyót ugyanabból a fegyverből lőtték ki, amellyel meglőtték Griffint.

1978. január 11-én Dawn Larsonnak is feltűnt Chase különös viselkedése. Ő is egy kelet-sacramentoi háztömbben lakott, Chase szomszédságában, és nemegyszer látta, hogy állatokat visz fel magához, ám azokat sosem látta újra.

Majdnem két héttel később Jeanne Layton meglátott egy eléggé ápolatlan külsejű, hosszú hajú fiatalembert, amint lakása felé közeledett. Megpróbált bejutni az ajtón, majd az ablakokon, ám mindent zárva talált. A nő odament hozzá, a férfi végignézett rajta, majd hátat fordított, rágyújtott egy cigire és továbbállt.

Kicsit lejjebb ugyanebben az utcában, Robert és Barbara Edwards bevásárlás után érkeztek haza, és hirtelen zajra lettek figyelmesek a házukban. A betolakodó meghallotta őket, és bár Edwards majdnem elkapta, sikerült elmenekülnie.

Robert Ressler egyszer megkérdezte Chasetől, hogy mi alapján választotta ki áldozatait. Ezt válaszolta: "Lementem az utcákra keresni egy házat, ami nyitott ajtókkal várt. Ha az ajtó zárva volt, az azt jelentette, itt nem látnak szívesen."

Theresa Wallin lakása minden bizonnyal nem volt bezárva. A 22 éves és éppen terhes nőt kétszer lőtte meg. Ezután bevonszolta őt a hálószobába, majd kiment a konyhába egy késért, és egy üres joghurtos dobozért. Amikor David Wallin este hazaért, a házat sötéten találta, a kutyája bent várta őt, de felesége sehol sem volt. Bement a hálószobába, ahol borzalmas látvány fogadta. Felesége a hátán feküdt a földön. Bal mellbimbója le volt vágva, hasa felvágva, belső szervei kifordulva. A fürdőszoba is véres volt, mint később kiderült, Chase egész testét bekente Terry vérével. A nő szájában állati ürüléket is találtak.

Január 27-én a 38 éves Evelyn Miroth éppen 20 hónapos unokaöccsére vigyázott otthonában, egy kilométerre Wallinék otthonától. Egyik barátja átment hozzájuk, minden mozdulatlannak tűnt a házban. Aggódott, ezért páran behatoltak a házba, ekkor látták, hogy volt miért aggódniuk. Danny Meredithet, a nő egyik barátját, fejbelőtték. A fürdőszoba is csupa vér volt, és a mosdóban véres vizet találtak. Evelynt a hálóban találták meg az ágyában, meztelenül. Őt is lelőtték, hasát felnyitották, a szemét megpróbálta kivágni. Torkán is számos vágás éktelenkedett. Az ágy másik végében egy kisfiút, Jasont találták, akit kétszer fejbelőttek.

A betolakodó hagyott a helyszínen néhány véres ujjlenyomatot, amelyek hasonlítottak a Wallin házban találtakéra. Ezután a rendőrök kikérdezték a szomszéd 11 éves lányát, aki látott aznap éjjel egy férfit Evelynék háza körül. De csak annyit tudott róla mondani, hogy a húszas éveiben lehet. Dan Meredith vörös autója is hiányzott a bejárati ajtó elől.

Később kiderült, hogy Chase ivott a nő véréből, és a kisfiú fejét szétnyitotta, és kiszedte az agyát.

Chase úgy hitte, megúszhatja brutális gyilkosságait, és nem is sejtette, hogy a rendőrök hamar a nyomára fognak bukkanni.

Meredith kocsiját nem messze találták meg a tetthelytől, még a kulcsok is benne voltak. A rendőrök ezt még nem tudták, de nem messze innen lakott Chase is.
Robert Ressler és Russ Vorpagel próbálták kideríteni kit is keresnek. Az mindenki számára világos volt, hogy amíg el nem kapják, addig ölni fog. Szerintük a gyilkos a húszas éveiben lehetett, vékony és alultáplált volt. Valószínűleg munkanélküli, egyedül él, és paranoid.

Rengeteg embert kikérdeztek, és kaptak is pár használható személyleírást.

Ugyanazon a napon, amikor Robert Edwards elkergette a házukban lévő betolakodót, Nancy Holdennek is különös napja volt. Bevásárolni volt, nem messze Wallinék otthonától, amikor meglátott egy furcsa férfit, amint felé tart, és eléggé zavarodottnak tűnt. Megpróbált kitérni előle, de az feltett neki egy kérdést.

„Te is a motoron voltál, amikor Kurt-öt megölték?”- kérdezte.

Nancy megrémült, ugyanis tíz évvel korábban valóban találkozott egy fiúval, Kurttel, akit a motorján öltek meg. Megkérdezte a férfitől, hogy ki ő, mire az így válaszolt: „Rick Chase”.

Nancy ekkor jött rá, hogy ezzel a férfivel együtt járt gimnáziumba. Hallott róla, hogy a drogok rabjává vált, és most hogy jobban szemügyre vette látta, hogy ez a hír igaz. Koszos volt, viselkedése pedig ideges. Néhány percet beszélgetett vele, majd végre ott tudta hagyni. Beszállt a kocsijába és elhajtott. Nem sokkal ezután meglátott egy rendőrségi rajzot, és ekkor már biztos volt benne, hogy Chase lesz az ő emberük.

Dawn Larson is bejelentette különös szomszédját. A rendőrök alaposabban utánanéztek Chasenek, és egy egész paksaméta anyagot találtak betegségéről. Megtalálták a címét is és szombat délután el is mentek hozzá. Bekopogtak de senki nem nyitott ajtót, el akartak menni, de végül úgy döntöttek várnak egy kicsit. Hamarosan meg is látták Chase-t, egy dobozzal a kezében, amint autója felé igyekszik. A rendőröknek végül egy kiadós harc után sikerült őt letartóztatniuk. Cipőjén vérfoltokat találtak, kocsijában pedig egy 22-es kaliberű pisztolyt szintén vérfoltokkal. Dobozának tartalma sem volt figyelmen kívül hagyható: véres papírdarabok és egy szintén véres rongy volt benne. Bevitték a rendőrállomásra, ahol elmondta, hogy megölt jó néhány állatot, de a gyilkosságokról mélyen hallgatott. Míg ő a rendőrségen volt, a nyomozók átkutatták a lakását. Az egész lakása csupa vér volt, még az ételes, italos dobozok is. Konyhájában csontokat, és különböző testrészeket találtak.

Az egész helynek borzalmas hangulata volt, de Chase végre őrizetbe került, és a bizonyítékokat is begyűjtötték.

Farris Salamy-t jelölték ki Chase ügyvédjének. A nyomozók elmentek Chase anyjához is, aki korántsem volt együttműködő, attól függetlenül, hogy a rendőrök mit találtak fia lakásán. Szerinte fia nem tehetett semmi rosszat.

A Chase ügyben a vádló Ronald W. Tochterman volt, aki a halálbüntetés mellett tette le voksát. A védelem beszámíthatatlanságra hivatkozott. Chase-t rengeteg pszichológus megvizsgálta. Egyikük szerint nem skizofrén, hanem antiszociális személyiség volt.

A tárgyalás 1979. január 2-án kezdődött meg. Chase-t hat gyilkossággal vádolták. A legelső tanú David Wallin volt, aki feleségét holtan találta házukban. Őt még több száz tanú követte.

Chase ebben az időszakban borzasztóan nézett ki, szemei beestek és 39 kg-ra lefogyott. Kiderült, hogy Chase rendszeresen megitta áldozatai vérét, mert szerinte erre szüksége volt, ugyanis a saját vére mérgezett volt, és így idegenekével kellett pótolnia azt, hogy életben maradjon.

1978. május 8-án öt órányi megbeszélés után az esküdtszék Chase-t bűnösnek találta mind a hat gyilkosságban. Nem fogadták el az elmebetegségre való hivatkozást sem. Végül a San Quentin börtönbe küldték, ahol kivégzés várt rá.

1980-ban, karácsony után egy nappal, az egyik börtönőr benézett Chase cellájába, a férfi a hátán feküdt és úgy tűnt minden rendben van vele. Nem sokkal később ismét benézett Chasehez, aki ekkor a hasán feküdt és egyik lába lelógott a földre. Az őr megszólította Chase-t, de az nem válaszolt, így bement a cellájába, ahol világossá vált, hogy a „sacramentoi vámpír” halott volt. Kiderült, hogy Chase heteken át gyűjtötte Sinequan nevű orvosságát, majd mindet bevette, mérgezésben halt meg, december 26-án.