Konerak csak 14 éves volt, de már az életéért futott. Ez volt az egyetlen esélye, hogy elszökjön abból a szörnyen bűzlő apartmanból, ahol egy szőke férfi erős drogokkal elkábította. úgy tűnt, a szerencse az ő oldalán állt, mert amikor a férfi elhagyta az apartmant, ő ki tudott jutni onnan.

Minden erejét összeszedte, hogy kijusson. Annyira zavarban és pánikban volt, hogy az sem érdekelte, hogy meztelen. Ez volt az egyetlen esélye az életben maradásra. ösztönösen cselekedett. Csak ki akart jutni, és elmenekülni.

Hajnali 2 előtt nem sokkal, Sandra Smith tárcsázta a 911-et, hogy bejelentse, egy meztelen fiút látott az úton. Nem ismerte, de látta, hogy megsebesült és félt. A mentősök értek oda először, és betakarták a meztelen, kábult fiút egy takaróval. Hamarosan megérkezett a két rendőrtiszt is, és megpróbálták kitalálni, mi történhetett ezzel a fiatal, ázsiai fiúval.

A 18 éves Sandra Smith, és a szintén 18 éves unokatestvére, Nicole Childress, ott álltak a fiú mellett, amikor a Milwaukee megyei rendőrség kiérkezett. A magas szőke férfi is ott volt a fiú mellett. A beszélgetés egyre hevesebbé vált a lányok, a szőke férfi, és a rendőrök között.

A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy Konerak az ő 19 éves szeretője, és túl sokat ivott. Konerak, aki kábult és zavart volt, nem tudott ellentmondani a nyugodtan beszélő szőke férfinak. Dahmer mutatott a rendőröknek egy igazolványképet.

A két fiatal lány próbált közbelépni. úgy látták, hogy a megfélemlített fiú próbált ellenállni a szőke férfinak, mielőtt a rendőrök kiértek volna. Dühösek és izgatottak voltak. A rendőrök semmibe vették őket, helyettük a férfit hallgatták meg.

A rendőrök a biztonság kedvéért elmentek a fiúval és a szőke férfival, annak lakására. A lakásban rossz szagok terjengtek, de nagyon takaros volt. Volt ott néhány Konerakról készült fotó, amelyeken fekete bikiniben volt látható.

Konerak csendesen ült a kanapén, de képtelen volt értelmesen beszélni. Nem volt egyértelmű, hogy megértette a szőke férfi rendőröknek adott halk magyarázatát. A szőke férfi bocsánatot kért, amiért szeretője zavart okozott, és megígérte, hogy ez többé nem fog előfordulni.

A rendőrök hittek a férfinak. Nem volt okuk nem hinni neki – értelmesen beszélt, intelligens, és nagyon nyugodt volt. Az ázsiai fiú kétségtelenül ivott, és zavaros volt. A rendőrök nem akartak belekeveredni a két homoszexuális szerető dolgába, és elhagyták a lakást. úgy gondolták, van ennél fontosabb dolguk is, amit el kell intézniük.
Amiről lemaradtak, az Tony Hughes holtteste volt a fürdőszobában, akinek oszló teste három napig hevert az ágyban.


Amiről lemaradtak, az volt, hogy a szőke férfi azonnal megfojtotta az ázsiai fiút, és fajtalankodott annak holttestével.

Amiről lemaradtak, hogy a férfi fotókat csinált a halott fiúról, majd később feldarabolta a testét, és koponyáját trófeaként megtartotta.

Amiről lemaradtak, ellenőrizni Jeffrey Dahmer személyi igazolványát, amiből megtudták volna, hogy ezt a nyugodt embert elítélték gyermekmolesztálásért, és éppen próbaidejét töltötte.

A történet itt még nem fejeződött be. A két lány, akiket a rendőrök nem vettek figyelembe, hazament Sandra Smith anyjához, a 36 éves Glenda Clevelandhez, aki a Jeff Dahmer által otthonának nevezett Oxford Apartman mellett lakott. Később, Cleveland felhívta a rendőröket, hogy megkérdezze mi történt pontosan azzal az ázsiai fiúval. Megkérdezte, mennyi idős volt a gyerek: "Felnőtt volt, nem gyerek" – mondták a rendőrök.

Mikor további kérdéseket akart feltenni, azt mondták neki: "Hölgyem, nem kell aggódnia. A barátjával volt a lakásán... ez így van rendjén... Nem tudok tenni semmit mások szexuális beállítottsága ellen."

Néhány nappal később Cleveland visszahívta a rendőröket, miután azt olvasta egy újságban, hogy eltűnt egy Konerak Sinthasomphone nevű ázsiai fiú, aki úgy nézett ki, mint az a fiú aki Jeff Dahmer elől próbált elszökni. Senkit nem küldtek oda, hogy beszélhessen vele.

Néhány héttel később, 1991. július 22-én, mindenre fény derült.

Néhány héttel később, 1991. július 22-én két rendőr körülautózta a Marquette egyetemet, amely egy igen rosszhírű környék. A tikkasztó forróság már-már elviselhetetlen volt.

éjfél körül a két rendőr a kocsiban ülve meglátott egy alacsony fekete férfit, akinek egy bilincs lógott a csuklójáról. Feltételezték, hogy ez az ember egy másik rendőrtől szökött meg, és megkérdezték, mit csinál. A férfi belekezdett mondandójába, miszerint egy "különös férfi" tette rá a bilincset a lakásában. A férfi a 32 éves Tracy Edwards volt.

Edward történetének homoszexuális jellege volt, amiből a rendőrség normális esetben kimaradt volna, de a két rendőr le akarta ellenőrizni, hogy ki lakhat az Oxford Apartmanban, ahol Edwards ezt a bilincset kapta. Az apartman 213-as számú ajtaját egy barátságos kinézetű, 31 éves szőke férfi nyitotta ki.

Dahmer nagyon nyugodt volt. Felajánlotta, hogy kihozza a bilincs kulcsait a fürdőszobából. Edwards emlékezett rá, hogy a kés, amellyel Dahmer megfenyegette őt, szintén a fürdőszobában volt.

Az egyik rendőr úgy döntött, bemegy a hálószobába körülnézni. Mindenfelé sokkoló fotókat talált: feldarabolt emberi testek, koponyák a hűtőszekrényben. Mikor észhez tért kiordított a társának, hogy bilincselje meg Dahmert, és tartóztassa le.

Dahmer dulakodni kezdett az őt megbilincselő rendőrökkel. Mialatt egyikük lefogta Dahmert, a másik odament a hűtőhöz és kinyitotta, majd hangosan felkiáltott: "Itt egy kibaszott fej a hűtőben!"

Míg a kis hálószoba takaros és tiszta volt, különösen egy agglegényhez képest, a halai is gondosan voltak tartva, addig a bomlás szaga kibírhatatlan volt.

A hűtőszekrényben további három fejet találtak műanyagzacskókba csomagolva.

Anne E. Schwartz volt az első riporter, aki könyvében leírta a látottakat: "...a mellékhelyiség mögött volt egy fém fazék, amely kezeket és egy péniszt tartalmazott. A polcon két koponya volt. A mellékhelyiségben volt még etil alkohol, kloroform, formaldehid... Polaroid fotók, amelyeket Dahmer áldozatai haláláról készített különböző stádiumokban. Az egyiken egy ember feje volt látható a mosdókagylóban. Egy másikon az áldozat a nyakától az ágyékáig fel volt nyitva, a vágás olyan precíz volt, hogy tisztán láttam a medence-csontot." Néhány fotó az áldozatokat még életükben, különböző erotikus pózokban mutatta.

A rendőrség, az orvosi vizsgálatok, a média, az eltűnt fiatalemberek családjai, Jeff Dahmer családja, egész Milwaukee, és az egész világ próbálta megérteni, valójában mi is történt a 213-as számú lakásban. Végül a történet kezdett kitisztulni.

Az első ember aki megvizsgálta Jeffrey Dahmert, Patrick Kennedy nyomozó volt. Dahmer már 15 éves korában arról fantáziált, hogy megöl egy embert, majd fajtalankodik annak holttestével, de egészen 1978 júniusáig, míg le nem érettségizett, nem tett semmit. Ekkor felvett egy stoppost, Steven Hickset. Szeretkeztek, sört ittak, de aztán Hicks indulni akart. Dahmer nem tudta elviselni, hogy Hicks elhagyja, ezért megölte.

Dahmernek el kellett tüntetnie a testet, így feldarabolta, műanyag zacskókba tette, és a házuk mögötti erdőben eltemette. Azon az őszön az Ohio állami Egyetemre járt egy félévet, de megbukott. 1978 végén jelentkezett a seregbe, és Németországban állomásozott. Míg a seregben volt senkit nem gyilkolt meg, amit a német rendőrség alapos nyomozása is megerősített. Néhány év múlva eltanácsolták a seregből alkoholizmusa miatt, ezután egy ideig Floridában lakott, mielőtt visszatért volna Ohioba. Egyszer hazament, kiásta Hicks testét, szétverte az oszlott testet egy kalapáccsal, és a maradványokat elszórta az erdőben.


1981-ben letartóztatták ivás és zavaros viselkedése miatt, ezek után apja azt gondolta, Jeffreynek az lesz a legjobb, ha nagyanyjához költözik Wisconsinba. A következő 4 évben irányítása alatt tudta tartania dolgait, egészen következő, 1986 szeptemberében történt letartóztatásáig, amit azért kapott, mert maszturbált két fiú előtt. Két év próbaidőre ítélték.

1987 szeptemberében ölte meg második áldozatát, Steven Tuomit, egy hotelszobában. Mindketten sokat ittak az egyik legnépszerűbb melegbárban. Dahmer nem emlékezett rá hogy ölte meg, de amikor felébredt, Tuomi halott volt, és egy vércsík volt a szája szélén. Vásárolt egy óriási bőröndöt, és abba rejtette a testet. Miután elvitte a testet nagyanyja házának alagsorába, fajtalankodott a testtel, maszturbált, majd feldarabolta, és elrejtette a hulladéktárolóba.

Néhány hónappal később találkozott harmadik áldozatával, az amerikai őslakos, 14 éves Jamie Doxtatorral, aki melegbárok körül kószált, kapcsolatokat keresve. Dahmer módszerei ebben az időszakban alakultak ki. áldozataival melegbárokban vagy fürdőkben ismerkedett meg. Pénzt ajánlott fel nekik, hogy lefotózhassa őket, vagy egyszerűen csak igyanak egy sört, és megnézzenek egy filmet. Ezután elkábította, megfojtotta őket, maszturbált vagy fajtalankodott a testekkel, majd feldarabolta és megszabadult tőlük. Néha megtartotta a koponyát, vagy más testrészeket emlékbe.

1988. márciusában Richard Guerreronál, egy jóképű mexikóinál is alkalmazta kialakult módszerét. Dahmer azt mondta, egy melegbárban ismerte meg Milwaukee-ban, de a fiatalember családja úgy tudta, hogy fiuk heteroszexuális. Ennek az évnek a nyarán Dahmer négy embert ölt meg. Nagymamája semmit nem tudott a borzalmas dolgokról, amelyek alagsorában folytak, de tudott Jeff alkoholizmusáról és férfi barátairól. Valamit tennie kellett.

így 1988. szeptember 25-én Jeff elköltözött saját lakásába. Már következő nap komoly bajba került. Egy 13 éves laoszi fiúnak 50 dollárt kínált fel néhány fotóért cserébe. Elkábította, símogatta, de nem volt vele erőszakos és nem közösültek. Hihetetlen véletlen során kiderült, hogy a fiú neve Sinthasomphone, annak a fiúnak a bátyja, akit Dahmer 1991. májusában fog megölni.

A fiú szülei megérezték, hogy valami baj történt fiukkal, elvitték a kórházba, ahol megerősítették, hogy el lett kábítva. A rendőrség begyűjtötte Dahmert munkahelyéről, az Ambrosia csokoládégyárból. Kétszeres szexuális zaklatásért fogták el. 1989. január 30-án bűnösnek találták, annak ellenére, hogy szerinte a fiú idősebb volt, mint amennyinek mondta magát.

Míg Dahmer az ítéletre várt, ismét nagyanyjánál lakott, találkozott egy fekete homoszexuálissal, Anthony Sears-el egy melegbárban. Ahogy a többieknek is, a 24 éves feltörekvő modellnek is felajánlott pénzt képekért cserébe. Miután megérkeztek nagyanyja házába, elkábította és megfojtotta. Dahmer fajtalankodott testével, majd feldarabolta.

Anne Schwartz így írta le a látottakat: "...Dahmer megtartotta a fejet, megfőzte, hogy el tudja távolítani róla a bőrt, később befestette szürkére, ettől a koponya úgy nézett ki, mint egy orvosok által használt műanyag modell. Dahmer két évig megtartotta a koponyát. Később elmesélte, hogy a kielégülés miatt maszturbált a koponyák előtt."

1989. május 23-án Dahmer ügyvédje, Gerald Boyle és asszisztense, Gale Shelton, megkezdték érvelésüket William Gardner bírónak. Shelton legalább 5 év börtönbüntetést javasolt. "Megítélésem szerint teljesen egyértelmű, hogy a Mr. Dahmerrel szembeni eljárás megítélése a társadalom részéről nagyon barátságtalan lesz. Szerinte csak az volt a gond, hogy túl fiatal áldozatokat választott – ez volt csak, amit rosszul csinált – és ez egy nagyon komoly probléma... Segítőkész volt, de a felszín alatt mélyen fészkelő pszichológiai problémái voltak, amelyekkel nem tudott megbirkózni."

Három pszichológus vizsgálta meg, és azt állapították meg, hogy Dahmer manipulatív, ellenálló és kitérő volt. Intenzív kezelést és kórházba utalást javasoltak.

Boyle, Dahmer védőügyvédje szerint Dahmer beteg volt, és kezelésre, nem pedig börtönre volt szüksége. Dicséretre méltónak tartotta a tényt, hogy volt egy állása.

Dahmer saját maga beszélt védelmében, alkoholizmusát vádolva. érthető és meggyőző volt, ahhoz képest, hogy ebben az időszakban, titokban több embert is megölt. "Súlyos bűnt követtem el. Eddig még soha nem voltam ilyen helyzetben. Semmi ilyesmiben. Ezzel egy rémálmom vált valóra. Ha bármi felrázhatott volna múltbéli viselkedésemből, hát ez az."

"Az egyetlen dolog, ami büszkeséggel tölt el, az a munkám. Nagyon közel kerültem ahhoz, hogy elveszítsem tetteim miatt, amelyekért teljes felelősséget érzek... Minden, amit tenni tudok, hogy könyörgök azért, hogy megtarthassam a munkám. Kérem, adjanak egy esélyt, soha többet nem fogok ilyen helyzetbe kerülni... Elcsábítani egy gyereket, ez ostobaságom tetőpontja volt... Segítséget szeretnék. Szeretném megváltoztatni az életem."

A bíróság Dahmert öt év próbaidőre ítélte. Egy évet kellett eltöltenie javítóintézetben úgy, hogy napközben dolgozhatott, de este a börtönbe kellett visszatérnie. 10 hónappal később szabadon engedték Dahmert, annak a levélnek ellenére, amelyben apja azt kérte, ne engedjék szabadon, míg le nem tölti büntetését. 1990. márciusáig nagyanyjával élt.

1990. május 14-én Dahmer elköltözött az Ambassador Hotel 213-as számú lakásába, és a gyilkosságok újból elkezdődtek.

Az elkövetkezendő 15 hónap alatt Dahmer 12 embert ölt meg. 1991. május-júliusában Dahmer gyilkolásának irama őrületbe csapott át, ekkor már majdnem minden héten megölt egy embert. Ezekből három fekete volt, egy fehér, egy laoszi, és egy spanyol. A legtöbb homoszexuális vagy biszexuális. A legfiatalabb 14, a legidősebb 31 éves volt. Az áldozatok többsége különösen kockázatos életet élt. Legtöbbjük benne volt a rendőrségi nyilvántartásban, sokszor súlyos bűnökért, például gyújtogatásért, szexuális zaklatásért, nemi erőszakért...

Az áldozatok a következők voltak:

Edward Smith	1990. Június
Ricky Lee Beeks	1990. Június
Ernest Miller	1990. Szeptember
David Thomas	1990. Szeptember
Curtis Straughter	1991. Február
Errol Lindsey	1991. április
Anthony Hughes	1991. Május
Konerak Sinthasomphone	1991. Május
Matt Turner	1991. Június
Jeremiah Weinberger	1991. Július
Oliver Lacey	1991. Július
Joseph Bradehoft	1991. Július

Dahmer módszerei az elcsábítás, gyilkosság és feldarabolás majdnem mindig ugyanazok voltak. Meghívott egy férfit a lakására, videókat néztek, vagy lefotózta őket. Szétmorzsolta az altatót, és italukba tette. Előbb elkábította, majd puszta kézzel, vagy egy bőrszíjjal megfojtotta áldozatait. Gyakran fajtalankodott testükkel, és később maszturbált.

Ezután Dahmer fogta Polaroidját és lefotózta őket, hogy később is emlékezzen minden egyes gyilkosságra. Utána felnyitotta a testeket. Elkápráztatta a belső szervek látványa, és szexuálisan izgatta a hő, amely a frissen megölt testekből áradt. Végül feldarabolta a testeket, és lefotózta őket, hogy később is megnézhesse őket.
Néhány testtől különböző kémiai anyagok és sav segítségével szabadult meg, így a húsból és a csontokból csak egy iszapos massza maradt, amit a WC-n is le tudott húzni.

Néhány testrészt trófeaként megtartott, gyakran a fejet vagy a nemi szerveket. Ez utóbbiakat formaldehidben tartotta. A fejeket addig főzte, míg a hús lejött róluk. Ezután a koponyákat szürkére festette, hogy úgy nézzenek ki, mintha műanyagból lennének.

Sokszor együtt jár a nekrofíliával a kannibalizmus is. Dahmer evett áldozatai húsából, mert azt gondolta, így ezek az emberek majd ismét életre kelnek benne. Kipróbált különböző fűszereket, hogy még ízletesebbé tegye az emberi húst. Az emberek megevése szexuális örömöt jelentett neki. Kipróbálta a vért is, de ez nem felelt meg az ízlésének.

A hatalom érzése nagyon fontos volt Dahmer számára. Nem tudta elfogadni, ha elhagyták. Kapcsolataiban csak saját maga élvezetére figyelt. Az élvezet számára az orális és az anális szexet jelentette partnerével, akár élt az, akár nem.

A hatalom iránti vágya vezette őt egyre különösebb utakra. Néhány áldozatán lobotómiát hajtott végre. Több alkalommal lyukat fúrt áldozata koponyájába, és sósavat injekciózott az agyukba. A legtöbb áldozat ekkor már halott volt, de egy feltehetőleg még néhány napig élt.

Miért történhetett meg mindez? Hogyan válhat egy ember sorozatgyilkossá, nekrofillá, kannibállá és pszichopatává? Nagyon kevés válasz van arra, hogy ez miért következhetett be, bár sok könyv próbálja megválaszolni.

Sokan a választ a gyermekkori durva bánásmódban, a rossz szülőkben, az alkoholizmusban és a drogokban keresik. Talán sok esetben igazak ezek, de nem Jeffrey Dahmernél.

Apja, Lionel Dahmer, egy nagyon szomorú és megrendítő könyvet írt, Egy apa története címmel, amely feltárja azt a hétköznapi jelenséget, amikor a szülők reménytelenül próbálnak gyermeküknek jó nevelést adni, majd rájönnek arra a borzalmas dologra, hogy gyermekük egy magas falat épített maga köré, amin nem tudnak áthatolni. "Ez a szülői rettegés portréja..."

Egyik család sem tökéletes. Jeff anyja különféle lelki betegségekben szenvedett, amelyektől feszült volt, olyan családi háttérrel rendelkezett, amelyben apja alkoholizmusa erősen érintette.

Lionel, egy kémikus, többet dolgozott, mint kellett volna, hogy elkerülje az otthoni kellemetlenségeket. Végül házasságuk válással végződött, mikor Jeff 18 éves volt.

Jeff Dahmer 1960. május 21-én 16:34 perckor született Milwaukee-ban, Lionel és Joyce gyermekeként. Olyan gyerek volt, akit akartak és szerettek, annak ellenére, hogy Joyce-nak terhességi problémái voltak. Normális, egészséges gyerek volt, akinek születése örömmel töltötte el szüleit. Boldog gyerek volt, aki szerette a plüssnyulakat, fakockákat stb. Volt egy kutyája, Frisky, az ő nagyon szeretett gyerekkori állata. A gyakori torok- és fülfertőzések ellenére, Jeff egy boldog kisgyerek volt. Apja visszaemlékezett arra a napra, amikor szabadon engedtek egy madarat, amit hárman gyógyítottak meg: "A kezemben tartottam a madarat, majd elengedtem. Ez mindnyájunknak örömet okozott. Jeff szemei csillogtak. Ez lehetett az egyetlen igazán boldog pillanat az életében." A család Iowa-ba költözött.

Mikor Jeff 4 éves volt, apja kisepert a házuk alól néhány halott kisállat csontját. Amint összeszedte a kis csontokat, Jeff különösen izgatott lett hangjuktól. "Kis kezeit bedugta a csontok közé. Nem tudok többé úgy gondolni erre, mint egy gyermeki epizódra, egy múló varázsra. Az érzés, hogy valami sötét és gonosz növekszik a fiamban, most árnyékot vet minden emlékemre."

Hat éves korában dupla sérvet diagnosztizáltak nála, amit sürgősen meg kellett műteni. Soha többet nem nyerte vissza elevenségét. "Kisebbnek tűnt, sebezhetőbbnek... Egyre inkább befelé forduló lett, sokáig ült csendesen, kifejezéstelen arccal."

Hamarosan Joyce terhes lett második fiával, Daviddel. Ettől kezdve Jeffben kezdett kialakulni egy különös félelem, a másoktól való rettegés, amihez társult egy általános önbizalomhiány. Kifejlesztette a változásokkal szembeni ellenállását, és szüksége volt a családi fészek biztonságos érzésére. Megrémítette a tény, hogy iskolába kellett járnia. "A kisfiú, aki egykor boldognak és magabiztosnak tűnt, egy igen félénk, tartózkodó, hallgatag személy lett."

Lionel gyanította, hogy ennek az Iowa-ból Ohioba való költözés volt az oka, és Jeff viselkedése normális volt, hiszen kiszakították megszokott családi környezetéből és egy egészen újhoz kellett hozzászoknia. Lionel is szenvedett kiskorában a félénkségtől, és bizonytalanságtól, de megpróbált úrrá lenni ezeken a problémákon. Lionel úgy hitte, Jeff is meg tud majd birkózni velük. Nem volt tudatában, hogy Jeff gyermekkori dolgai sokkal súlyosabbak az övéinél, és hogy Jeff nagyon szenvedett ettől az elszigetelődéstől.

1967. áprilisában vettek egy új házat. úgy tűnt, Jeff jobban viselte ezt a költözést, és szoros barátságot kötött egy Lee nevű fiúval. Nagyon szerette egyik tanárát, egyszer vitt neki néhány ebihalat, amiket ő fogott. Jeff nem sokkal ezután felfedezte, hogy tanára barátjának, Lee-nek adta az ebihalakat. Jeff besurrant Lee-ék garázsába és motorolajjal megölte az összes ebihalat.

A dolgok nem váltak jobbá az idő múlásával. "A megszokott út, melyen haladt, megváltoztatta egész tizenéves korát. Eddigi jó kedélyű gyermekünk helyét átvette egy különösen rideg, makacs alak."

Nagyon feszültnek tűnt. Egyre félénkebb lett, más emberek között nagyon ideges volt. Legtöbbször otthon maradt egyedül a szobájában és tv-t nézett.

Egy barátja volt, akivel 15 éves kora körül megszakadt a kapcsolata. Lionel Jeff tárgyalásán tudta meg, hogy fia abban az időszakban, egy műanyagzsákban gyűjtötte össze a halott állatokat, saját temetőjébe. "Lefejtette a húsukat ezeknek az útszéli halott állatoknak, egyszer pedig karóra tűzte egy kutya fejét." Ebből arra lehetett következtetni, hogy Jeff állatokat is kínzott, de ez nem valószínű. Szerette gyermekkori kutyáját és macskáját, felnőttként pedig halakat tartott.

Jeff passzív és elszigetelt volt. "Beszélgetéseink gyakran egyszavas válaszokból álltak. álomvilágban élt, elképzelhetetlen fantáziáival. Az elkövetkezendő években ezek a fantáziák kezdtek úrrá lenni rajta. A halál elsődleges dolog volt alakuló szexuális vágyaiban."

Míg más fiúk karriert, családot és otthont terveztek, addig Jeffet semmi nem motiválta. "Kiszorította az emberi kommunikációt, mindent, ami normális és elfogadható." Sose vitatkozott a szüleivel sem, mert semmi nem tűnt neki fontosnak.

A gimnáziumban közepes jegyei voltak, és sok tevékenységben is részt vett: teniszezett és az iskolaújságnál dolgozott. Osztálytársai mégis egy magányos alkoholistának tartották, aki az osztályteremben is likőrt ivott. Tulajdonképpen egy ember volt akivel randevúzgatott, és aki meghívta a lakására, hogy bemutassa szüleinek.

Osztálytársai visszaemlékeztek egy csínyére, mikor beletette a képét a Nemzeti Dicsőség Társulata című évkönybe. Az évkönyv szerkesztői azonban észrevették ezt a csínyt és kifeketítették Jeff képét.

Míg Jeff egyre passzívabb lett, addig szülei közt egyre nőttek az indulatok. Ez válással végződött, mikor Jeff 18 éves volt. Szüleik vitába keveredtek David elhelyezését illetően. Néhány hónappal később Lionel újraházasodott. Lionel nem vette észre Jeff alkoholizmusát, de új felesége, Shari, igen.

Meggyőzték Jeffet, hogy menjen főiskolára. 1978. őszén beiratkozott az Ohio állami Egyetemre, de ő továbbra is ivott, és egy fél év után megbukott. Ekkor már ismerték alkohol-problémáit, de ő nem fordult segítségért. Lionel a következő feltételeket szabta: Jeff vagy szerez magának egy munkát, vagy beáll a seregbe. Mivel Jeff nem keresett munkát, hanem továbbra is ivott, 1979. januárjában csatlakoznia kellett a sereghez.

Attól kezdve Jeff 1991-ben történő végső letartóztatásáig, Lionel és felesége élete hullámvasútnak tűnt. úgy tűnt, Jeff a helyes utat választja, de kiderült, hogy mégsem. úgy tűnt, élvezi a katonaságot, de ivása miatt hamarosan elbocsátották a seregtől. Ezután nagyanyjához költözött, munkát szerzett, de letartóztatták ivásért és rendzavarásért. Bűnei súlyosbodtak, ivása és érzelmi problémái intenzívebbé váltak. Közszeméremsértés, gyermekmolesztálás, végül a legszörnyűbb felismerés, mikor a rendőrség letartóztatja többszörös gyilkosságért. Lionel minden alkalommal mellette állt, fizette az ügyvédjét, ösztönözte, hogy járjon kezelésre és imádkozott, hogy Jeff megjavuljon. De reményei minden alkalommal meghiúsultak, egy újabb és sokkal súlyosabb nehézség miatt. Lionel kezdte megérteni, hogy fia teljesen elérhetetlen számára.

Az 1989-es évek elején, mikor Jeffet letartóztatták gyermekmolesztálás miatt, apja úgy érezte, fia soha nem lesz több, mint amit vártak tőle - hazug, alkoholista, rabló, gyermekmolesztáló. "Nem tudom elképzelni, hogyan süllyedhetett idáig... Már az elejétől fogva nem hittem benne, hogy erőfeszítésem önmagában elég lesz fiam megmentésére. Valami hiányzott Jeffből... Ezt mi lelkiismeretnek neveztük."

Dr. James Fox szerint Dahmer egy szokatlan sorozatgyilkos. "Megvolt benne az általános jellemző, hogy nem tudja irányítani magát, hanem fantáziái irányítják. A különbség az, hogy a legtöbb sorozatgyilkos végez, amikor az áldozat meghal. élvezik, ahogy áldozatuk sikít, és az életéért könyörög. Ettől érzik magukat hatalmasnak, erősnek. Dahmer esetében minden "élvezet" az áldozatok halála után történt. Fantáziadús életet élt, melynek célja az emberek feletti teljes irányítás volt. Ez a fantáziadús élet keveredett a gyűlölettel, talán a saját maga iránti gyűlöletével, amit kivetített áldozataira. Amikor rosszul érezte magát a saját szexuális beállítottsága miatt, egyszerűbb volt ezt kivetíteni áldozataira, és ezzel közvetve saját magát is büntetni."

Sorozatgyilkosság, pszichopatológia, nekrofília, kannibalizmus – napjainkban egyik sem meglepő jelenség. A válaszok erre a jelenségre időről időre változnak. Manapság a genetika teret hódít a viselkedéstudománnyal szemben annak elmondására, hogy miért lesz egy emberből gyilkos. Jeffrey Dahmer esetében talán ez az egyetlen magyarázat.

Jeff Dahmer tárgyalásának biztonsági intézkedései egyedülállóak voltak Milwaukee történelmében: "A tárgyalótermet átvizsgálták bombakereső kutyával, és mindenkit, akit beengedtek a tárgyalóterembe, megmotoztak, és fémdetektorral átvizsgáltak... a tárgyalóterem golyóálló üvegfallal volt elválasztva, hogy Dahmert elkülönítse a karzattól."

A 100 hely közül 23 a riportereké, 34 Dahmer áldozatainak családjaié, és a fennmaradó 43 pedig a közönségnek volt fenntartva.

A kulcsszereplők ebben a jogi-drámában Dahmer mellett, Laurence C. Gram, Michael Mcann és Dahmer védőügyvédje, Gerald Boyle. Lionel és Shari minden nap megjelentek a tárgyaláson. 1992. július 13-án Dahmer ügyvédje tanácsa ellenére megváltoztatta védekezését, elismerte bűnösségét és elmebetegségre hivatkozott. Don Davis így írta A Milwaukee gyilkosságok című könyvében: "A nyilatkozat a feje tetejére állította az egész ügyet. Dahmer védőügyvédjének feladata innentől az lett, hogy bebizonyítsa, hogy Dahmer elmebeteg, mert amit ő tett, azt csak egy elmebeteg teheti meg."

Mike Mcann-nak másrészről pedig azt kellett bebizonyítania, hogy Dahmer jogi értelemben nem őrült – tudta, hogy amit tett az rossz, de nem tett ellene semmit. Más szóval Dahmer pszichopata volt, aki elcsábította, majd hidegvérrel meggyilkolta áldozatait...

Figyelmeztették a leendő esküdteket: "Olyan dolgokat fognak hallani, amikről eddig talán azt hitték, nem is léteznek a valóságban. Ebben az esetben – mondta nekik Boyle – hallani fognak halál előtti, halál közbeni, és halál utáni szexuális cselekedetekről. Nem fognak annyira undorodni, hogy nem lesznek képesek végighallgatni?" Boyle és Mcann kizárták azokat az esküdtjelölteket, akiknek előítéleteik voltak a homoszexuálisokkal szemben.

Anne Schwartz visszaemlékezett a válogatás második napjára, mielőtt a leendő esküdteket a terembe hívták volna. Boyle a kezében tartott egy szenzácóhajhász napilapot, amin ez volt olvasható: "A milwaukee-i kannibál megette cellatársát!  "Mindannyian nevettünk, főleg Jeffrey Dahmer... Vonzó férfi volt, amikor nevetett...

1992. január 29-én az esküdtszék kiválasztott két helyettest. Csak egy fekete férfit választottak be, ami a családtagok között tiltakozást váltott ki. Az egész ügy komolyan megosztotta a társadalmat faji vonalon, attól a pillanattól fogva, hogy a társadalom meghallotta Glenda Cleveland történetét, amely arról szólt, hogy a legtöbb áldozat fekete volt. Most úgy tűnt, hogy a hat fehér férfiből és hét fehér nőből álló esküdtszék csak egy újabb példája a faji igazságtalanságnak.

Boyle védekezése arra épült, hogy a 45 tanú majd meggyőzi a bíróságot arról, hogy Dahmer szexuális és szellemi rendellenességei meggátolták abban, hogy megértse bűneinek természetét. A cél az volt, hogy bizonyítsák az esküdteknek, hogy minden dolog, amit állítólag Dahmer az áldozataival tett és minden gondolat, ami állítólag a fejében megfordult, nem történhetett volna meg egy normális emberrel.

Boyle feltette az esküdteknek a kérdést: "Gonosz volt vagy beteg?" Ha a bíróságnak akkor kellett volna döntenie, akkor valószínűleg igazat ad Boyle-nak.

ám Mcann is elmondta a saját verzióját. Szerinte Dahmer mesteri manipulátor és csaló volt, aki pontosan tudta mit tesz. Megtámadott más katonákat a seregben? Vagy más hallgatókat, míg az egyetemre járt? Ezek nem egy őrült tettei voltak, hanem aprólékosan kidolgozott tervek.

Két nyomozó kezdte el felolvasni a 160 oldalas vallomást. Dennis Murphy nyomozó szerint Dahmer bűnösnek és gonosznak érezte magát tettei miatt. Azután idézett Dahmer saját vallomásából: "Nehéz elhinnem, hogy egy ember képes megtenni mindazt, amit én, de tudom, hogy én megtettem."

A pszichológusok csatája arról, hogy Dahmer felelős-e a tetteiért, teljesen megzavarta az esküdtszéket.

Végül Boyle rajzolt egy kerek táblázatot az esküdteknek. A kör közepe Dahmer volt és a küllők, amelyek kijöttek belőle devianciájának egy-egy eleme volt: "Koponyák a szekrényen, kannibalizmus, szexuális vágyak, alkoholizmus, lobotómia, maszturbáció..."

Mcann mindezt megcáfolta: "Hölgyeim és Uraim, Dahmer sok embert átvert. Ne hagyják, hogy önökkel is megtegye."

Az esküdtszék 4 órán át tanácskozott, majd arra a döntésre jutottak, hogy Dahmernek élete hátralevő részét nem egy kórházban, hanem a börtönben kell eltöltenie. Dahmert mind a 15 pontban bűnösnek találták, és 957 évnyi börtönre ítélték.

Dahmer nagyon jól beilleszkedett a börtönbe. Kezdetben nem volt része a társaságnak, ami veszélyeztette biztonságát. 1994. július 3-án megtámadta egy kubai, akit addig sohasem látott. Dahmer a mintafogoly, megkérte a börtön vezetőségét, hogy biztosítsanak neki több kapcsolatot a többiekkel. Ő is a többiekkel evett és dolgozott.

Munka közben két különösen veszélyes emberrel tették párba: Jesse Andersonnal, egy fehér férfivel, aki megölte feleségét, és egy fekete férfivel, a skizofrén Christopher Scarverrel, aki azt hitte ő Isten fia. Nem nehéz elképzelni Scarver hogy tekintett Dahmerre, aki annyi feketét megölt. Ez végzetes kombináció volt.

1994. november 28-ának reggelén az őr egyedül hagyta ezt a három embert munka közben. 12 perccel később mikor visszatért megtalálta Dahmert betört fejjel, és mellette Anderson súlyosan megsebesített testét. Jeffrey Dahmert délelőtt 9:11-kor halottnak nyilvánították.

 

Dahmer megpróbálta az együttműködés látszatát kelteni, és meggyőzni engem, hogy aki a gyilkosságokat elkövette, az egy teljesen más személy volt.

Beszélgetésünket legkorábbi agresszióval kapcsolatos emlékeivel kezdtük.

R.: Visszamegyünk abba az időbe, amikor Ohio-ban lakott. Történt valami különösen fontos abban az időszakban?
D.: Semmi.
R.: Támadások? Semmi ilyesmi?
D.: Semmi, velem voltak erőszakosak. Ok nélkül megtámadtak.
R.: Meséljen erről.
D.: Egy barátomat látogattam meg, és hazafelé tartottam este, amikor megláttam ezt a 3 gimnáziumi hallgatót. Az az érzésem támadt, hogy valami történni fog, és valóban, egyikük elővett egy gumibotot és megütötte vele a nyakam hátsó részét. Ok nélkül. Nem mondott semmit csak megütött. Elfutottam.
R.: Gondolom ez meglehetősen rémisztő volt.
D.: Igen.
R.: Sokáig megmaradt önben ez az eset?
D.: Körülbelül egy évig.
R.: Szóval ez volt az első eset, amikor először erőszakba keveredett, és ön volt az áldozat. Most beszéljünk a családjáról, a szülei válásáról. Molesztálták valaha is családon belül?
D.: Nem.
R.: Családon kívül?
D.: Nem.
R.: Akkor ez a ön esetében nem számottevő tényező. Olvastam róla, hogy nagyon érdekelte az állatok felboncolása. Ez mikor kezdődött?
D.: 15-16 éves koromban.
R.: Ez azután volt, hogy az a fickó megütötte, igaz?
D.: Igen.
R.: Mindez a biológia-szakos iskola miatt kezdődött?
D.: Azt hiszem igen. Kismalacokat boncoltunk.
R.: Hogy írná le ezt az állatok darabolása iránti vonzerőt?
D.: Ez csak úgy volt... Hát, egyikük egy nagy kutya volt, amit az út mentén találtam, le akartam szedni a húsát, kifehéríteni a csontokat, majd újra összerakni és eladni. De soha nem jutottam ilyen messzire vele. Nem tudom mi késztetett erre; ez egy különös dolog, ami érdekel.
R.: Igen, ez az.
R.: Mi történt azzal a kutyával, amelyiknek a fejét egy karóra tűzte a házuk mögött?
D.: Ez csak egy csínytevés volt. Rátaláltam erre a kutyára, felnyitottam, hogy megnézhessem hogy néznek ki a belső szervei, és valamiért úgy gondoltam, jó kis csíny lenne a fejét egy karóra tűzni és elrejteni az erdőben. Elhoztam ide egy barátomat, és azt mondtam neki, hogy ezt a fák között találtam. Csak kíváncsi voltam rá, hogy mekkora sokkot fog ez okozni.
R.: és mennyi idős volt ekkor?
D.: Talán 16.
R.: Melyik év volt ez?
D.: A 70-es évek vége.
R.: Ez érdekes.
R.: Körülbelül 18 éves volt, amikor elkövette első gyilkosságát. Ez a fickó egy stoppos volt, igaz?
D.: Már régóta fantáziáltam arról, hogy összetalálkozom egy jóképű stoppossal, és szexuálisan kihasználom őt.
R.: Ez filmekből, könyvekből, vagy egyéb ilyesmiből jutott eszébe?
D.: Nem, ez belülről jött.
R.: Belülről.
D.: Mindez azon a héten történt, amikor egyedül voltam otthon, anyám elment Daviddel, és kivettek egy motelt 5 km-re innen; nálam volt a kocsi, éjjel 5 körül lehetett; hazafelé autóztam ivás után; nem kerestem senkit, de körülbelül 1 km-re a házunktól ott volt ő. Egyedül stoppolt az úton. Nem viselt pólót. Jól nézett ki; én is tetszettem neki. Megálltam visszamentem hozzá és leállítottam az autót, majd azt gondoltam: felvegyem vagy ne? Aztán megkérdeztem tőle, hogy elvigyem-e és akar-e néhány füves cigit, ő igent mondott. Bementünk a hálószobámba, sört ittunk, és abból az időből, amit vele töltöttem meg tudtam állapítani, hogy nem volt homoszexuális. Nem tudtam, hogy tartsam ott, ezért leütöttem egy súlyzóval, és megfojtottam.
R.: Oké, álljunk meg itt. Azt mondta, hogy már néhány éve megvoltak ezek a fantáziálásai. Mikor kezdődött ez?
D.: 16 éves koromban.
R.: Van valami ötlete arra, hogy ezek a fajta fantáziálások miért kezdődhettek el? Hogy kioltson egy életet?
D.: Igen. Mindez arról szólt, hogy valaki felett teljes hatalmam legyen. Miért, vagy honnan jött ez, azt nem tudom.
R.: Alkalmatlannak érezte magát az emberi kapcsolatokra? Mert nem volt tartós kapcsolata.
D.: A városban, ahol laktam, a homoszexualitás tabu volt. Soha nem beszéltem erről senkinek, soha. Vágytam rá, hogy legyen valakim, de soha nem találkoztam senkivel, aki homoszexuális volt, senkivel, akiről tudtam volna; ez szexuálisan nyomasztott.
R.: Szóval azt mondja, hogy a fickó el akart menni, de ön nem akarta, hogy ez megtörténjen, ezért leütötte, hogy önnel maradjon. Ekkor elvesztette eszméletét. Mi történt ezután?
D.: Megfojtottam.
R.: és ezután? Volt előtte szexuális kapcsolatuk?
D.: Nem. Nagyon megijedtem attól, amit tettem. Egy ideig csak járkáltam a házban. Ezután maszturbáltam.
R.: Ez az esemény felkeltette a szexuális érdeklődését? Az, hogy ő ott volt?
D.: Az, hogy fogságban volt.
R.: Eszméletlen, vagy halott volt, ott volt önnel, tudta, hogy nem megy sehová. Ez felizgatta?
D.: Pontosan. Később az éjszaka folyamán levittem őt az alagsorba. Azon az éjjelen egyáltalán nem tudtam aludni. Másnap ki kellett találnom hogyan szabaduljak meg a bizonyítékoktól. Vettem egy kést, egy vadászkést. Következő éjjel felnyitottam a hasát és újra maszturbáltam.
R.: Szóval a test izgatta fel?
D.: A belső szervek.
R.: A belső szervek? A felboncolás művelete és a test felnyitása?
D.: Igen. Azután levágtam a  karját. Feldaraboltam, becsomagoltam. Beletettem műanyag hulladéktároló zacskókba. A csomagtartóba tettem. Bedobtam egy szakadékba, 10 km-re a házunktól. Mindezt hajnali 3 órakor. Félúton odafelé egy elhagyatott országúton megállított a rendőrség. Megszondáztattak. Ezzel nem lett baj. Egyikük meglátta a táskát a hátsó ülésen és megkérdezte mi az. Azt feleltem szemét, amit a szemétlerakóba szeretnék vinni. és elhitték, annak ellenére, hogy bűzlött.
R.: Ideges lett, amikor megállították?
D.: Az enyhe kifejezés.
R.: úgy tűnik, nem vették észre, hogy ideges lett.
D.: Igen.
R.: Ezután mit csinált a táskával?
D.: Hazamentem és visszatettem az alagsorba. Megfogtam a fejet, bevittem a fürdőszobába, maszturbáltam, majd visszatettem a helyére. Másnap eltemettem a táskát és ott hagytam úgy két és fél évig.
R.: Mikor ment vissza érte?
D.: A katonaság után, miután egy évet Miamiban dolgoztam. Mikor a család nem volt otthon, kiástam a táskát, fogtam a csontokat, kis darabokra törtem és szétszórtam a bozótokban.





Kérdés: Mi történt Dahmer gyilkosaival?

Boyle: Csak egy gyilkos volt, Scarver. Elmondom, hogy miért ölte meg Dahmert. A sajtó faji kérdést akart csinálni ebből az egész ügyből, és én úgy döntöttem, helyükre teszem a dolgokat. Elmentem Scarverhez és beszélgettem vele. Scarver ügyvédje egyik jó barátom volt, így vele mentem el a beszélgetésre. Csak ennyit kérdeztem tőle: "Miért?" Azt felelte, volt egy listája öt emberről, akiket meg akart ölni. Három közülük fehér volt, kettő fekete. Nem akarta megosztani a "gyilkos" címet más emberekkel vagy olyanokkal, mint Dahmer.

Kérdés: érzett valamiféle megnyugvást, amikor megtudta, hogy Dahmer meghalt? érzett iránta barátságot?

Boyle: Természetesen nem könnyebbültem meg. Sosem akartam volna, hogy megöljék. Dahmer egy mentálisan nagyon beteg ember volt. és az ilyen embereknek nem kívánhatjuk a halálát. Hogy a barátom volt-e? Nem. De nagyon nagy rokonszenvet éreztem iránta, mint ember iránt. Szerintem ő volt a legszomorúbb ember, akit valaha is ismertem. Sosem volt igazi barátja. Teljesen magányosan élt. Ezt tudván az embernek sajnálatot kell éreznie iránta. Ő volt a legkönnyebben kezelhető kliensem. Nagyon együttműködő volt, sosem reklamált, sosem akart semmit, csak várta a halált. Azt hitte magáról, hogy nagyon gonosz, de szerintem nagyon is távol állt az igazán gonosz gyilkosoktól. Amikor letartóztatták, akkor a nyomozók odajöttek hozzám és megkérdezték találkozhatnának-e vele, hogy elköszönjenek tőle. A börtönőröknek is ő volt a legkönnyebben kezelhető rabjuk. Láthatja, nem volt érzéketlen.

Dahmer összes áldozata eszméletlen volt, amikor bántalmazta őket, nem akarta, hogy szenvedjenek. Más volt, mint a többi sorozatgyilkos, már csak azért is, mert mindent elmondott a rendőröknek. Sosem hazudott, és sosem kérdezősködött. Dühös volt, amikor kiderült, hogy Wisconsinban nincsen halálbüntetés, mert nem akart mást, csak meghalni. Nem volt olyan bátor, hogy öngyilkos legyen, de gyűlölt így élni.

A pap, aki megkeresztelte Dahmert, elmondott egy történetet. Egy nőről szólt, aki úgy hitte, Dahmer értékes ember volt.

Először Roy McRaytől, egy milwaukee-i paptól hallottam arról, hogy Jeffrey Dahmer szeretne megkeresztelkedni. Kapott egy telefonhívást Curtis Boothtól, aki küldött Jeffreynek egy Biblia-tanulmányt. Néhány héttel később Mary Mott ugyanezt tette, és a tanfolyam végén Jeffrey kérelmezte megkeresztelését. Miután a szükséges intézkedéseket megtették a börtön lelkészével, találkoztak Jeffel és megbeszélték a feltételeket. Mary küldött Jeffnek egy Biblia-tanulmányt, miután a TV-ben látott egy riportot a könyvről, melyet apja írt róla. Mélyen hitte, hogy Dahmernek hallania kell az Evangéliumot. írt neki egy levelet, amelyben ez állt: "Nem tudom, érdekli-e ez önt, de azt tudom, hogy segíthet ha bibliai tanulmányokat folytat." Mary megpróbálta megmenteni valakinek a lelkét, akit szokás szerint semmibe vettek.

Nem tudta, vajon törekvését jól fogadják-e. Meglepetésére és örömére azonban, Jeffrey pozitívan reagált. A bibliai tanulmányai után Marynek és Curtisnek is írt egy levelet, amelyben megkeresztelését kérelmezi.

Mary mindent megtett az ügy érdekében. Amikor először hallottam Jeff kérelméről, kapcsolatba léptem a börtön lelkészével. Miután a találkozás létrejött Jeffel, felhívtam Maryt. Mikor először találkoztam Jeffel, megkérdeztem, miért szeretne megkeresztelkedni. Azt válaszolta, hogy mindig úgy gondolta, hogy a keresztelkedés nem kötelező. De a Bibliából úgy vette ki, hogy ez egy fontos dolog.

Fizikailag Jeff egy közepesen magas 33 éves férfi volt. Nem nézett ki súlyemelőnek, de átlagos testalkata volt. 185 cm magas, 86 kg volt, kicsit szőkés hajjal és szemüveggel. Börtönruhát viselt, és úgy nézett ki, mint a többi elítélt.

úgy tűnt elég jól boldogul a többi elítélttel is. Korábban megtámadták itt a börtönben, de ez kivételes volt. A támadót csak nemrégiben helyezték Dahmer részlegébe, később azt mondta csak azért támadta meg Jeffet, hogy népszerűbb legyen. Jeff úgy tisztelte a Bibliát, mint Isten szavait. A King James féle fordítást jobban szerette, mert úgy hitte, az precízebb, pontosabb. Sok időt töltöttünk a Biblia megbeszélésével.

Nagyon mélyen hitt Jézus második eljövetelében is. De nyitott volt, és önszorgalomból annyit tanult, amennyit csak tudott. Mindent elolvasott, amit küldtek neki.
Megkérdeztem tőle, milyen volt a vallási háttere. Azt mondta, a szülei jártak templomba, amikor kisgyerek volt, és ez egészen 5 éves koráig tartott. Nem volt különösebben kapcsolatban a vallással, kivéve mikor a nagymamájával élt.

Legtöbbször arról beszélgettünk, hogyan lehetne megoldani a megkeresztelést a börtönben.

A lelkipásztor nem támogatta a megkeresztelést, bár korábban már kapott egy ilyen fajta kérést. Az engedélyt két hét múlva adták meg, ekkor találkoztam Jeffel, a lelkipásztorral és két börtönőrrel. Miután Jeffet meggyóntatták, bementünk abba a helységbe, ahol a ceremóniát tartották.

Jeff aggódott az alkalmazott keresztelési mód miatt, szerinte nem érvényes, ha csak Jézus nevét említik meg a ceremónia során. Végül megegyeztünk, hogy olyan kifejezéseket használok, amik megszokottak. Miután felvette a keresztelő köpenyt, bementem és megkereszteltem.

Majdnem mindenki megkérdőjelezte Jeff őszinteségét. De én ott voltam, a kérdezők pedig nem. én vagyok az, aki találkozik azokkal az emberekkel, akik meg akarnak keresztelkedni. Lehetetlen megállapítani annak az őszinteségét, aki meg akar keresztelkedni.

Nem tudhatom, mi lakozik egy másik ember szívében, míg meg nem hallgatom. Jeffet meghallgattam, a szemébe néztem és figyeltem a testbeszédét is. Figyeltem a hangja színére és a modorára, és meggyőződhettem róla, hogy vágya teljesen őszinte volt.

Sok ember csodálkozott, nem értették, hogy a megkeresztelés milyen előnyökkel járhat Jeffnek. A válasz az, hogy ez abszolút nem volt hatással börtönbüntetésére, mivel 15 életfogytiglant kellett letöltenie Wisconsinban és egyet Ohioban. Szabadon engedése sosem történhetett meg. Elfogadta a tényt, hogy a börtönben fog meghalni.

Semmit nem érhetett el ebben az életben a megkeresztelés által; de a következőben igen. Azért keresztelkedett meg, amiért mindenki más is.

Jeff halála nagyon megdöbbentett engem és családját. Hálaadás előtt láttam utoljára, amikor együtt beszélgettünk a Bibliáról. Jókedvű volt. Imádkoztunk, majd adott nekem egy hálaadásnapi képeslapot, kifejezve háláját, amiért együtt tanulmányoztam vele a Bibliát.

Az apja és jó néhány levelezőtársa láthatta, hogy megváltozott miután keresztény lett. Halála után egy megemlékezést tartottak Jeff számára, amelyen részt vett az apja, jó néhány keresztény és az egyik áldozatának két nővére, akik a Dahmer családhoz közel nőttek fel. Nagyon jó barátságba kerültem Jeffel, és úgy érzem, elvesztettem valami fontosat. Annyira szomjazott a becsületességre, amit már régen láttam, és hiányzik.




L. King: Vendégem ma este, Lionel és Shari Dahmer, Jeffrey Dahmer szülei. Fiuk volt Amerika egyik legismertebb sorozatgyilkosa, 17 embert ölt meg, akiket feldarabolt. Végül 1994-ben Dahmert meggyilkolták a börtönben. Szüleivel arra keressük a választ, vajon mi történhetett ami miatt jóképű, csendes fiukból gyilkos lett.
örömmel köszöntöm a stúdióban Lionel és Shari Dahmert. Lionel néhány éve írt egy megrázó könyvet fiáról, "Egy apa története" címmel.
Jeffnek szólították őt igaz?

Lionel: Jeffnek, igen.

King: Szóval Jeff... és kik ragaszkodtak a Jeffreyhez?

Lionel: Főleg a média és azok az emberek akiknek ártott.

King: De önök mindig is Jeffnek szólították igaz?

Lionel: Igen, és az összes barátja is.

King: ön a mostohaanyja igaz?

Shari: Igen.

King: Mikor találkozott először Jeffel?

Shari: Amikor 18 éves volt, és éppen leérettségizett. Lionel éppen akkor volt a válása végén. Találkoztunk és bemutatott Jeffnek.

King: Hogy jöttek ki egymással?

Shari: Jól kijöttünk. Fenntartotta a kapcsolatot a szüleivel is és velem is. Elfogadott engem.

King: Lionel, szerette Jeff az anyját?

Lionel: Persze, de tudja akkoriban elég nehéz időszaka volt a fizikai és mentális problémái miatt.

King: Gondolt ön valaha arra, hogy megváltoztassa a nevét?

Lionel: Nem. Nem. Büszke vagyok a Dahmer névre. Apám tanár és fodrász volt. Saját maga erejéből jutott feljebb. Az ő apja és anyja nagyon fiatalon meghaltak. Jó családból származom, és büszke vagyok a nevemre.

King: Borzasztó lehet egy olyan névvel élni amiről ilyen dolgok jutnak az ember eszébe.

Lionel: Igen.

King: Shari, ön ebbe a családba házasodott be?

Shari: Igen.

King: Mit érez a nevével kapcsolatban?

Shari: Büszke vagyok rá. Az üzleti életben is használom. Nincs okom rá, hogy megtagadjam önmagam. Mi nem tettünk semmi rosszat.

King: önök valóban nem.

Shari: Nem szégyenkezünk amiatt, akik vagyunk.

King: Jeffnek egy testvére is volt igaz?

Lionel: Igen.

King: és ő megváltoztatta a nevét...

Lionel: Igen.

King: Mivel foglalkozik?

Lionel: Megígértük, hogy titokban tartjuk...

Shari: Karriert csinált...

King: Rendben van.

Shari: Családja is van...

King: Boldog?

Shari: Igen az, most várjuk a második unokánkat. Minden rendben van.

King: Ő és Jeff jól kijöttek egymással?

Lionel: Hét év különbség volt köztük...

King: Ki volt az idősebb?

Lionel: Jeff. Közel álltak egymáshoz, de a hét év különbség miatt talán nem annyira közel mint akik közt csak egy-két év van.

King: Miért jöttek el ide?

Lionel: Hogy miért jöttem el? Szeretném elmondani más szülőknek is, hogy figyeljenek oda a gyerekeik nevelésénél. Csak segíteni szeretnék másoknak.

King: ön is segédkezik ebben Shari?

Shari: Abszolút. De ez nagyon nehéz...

King: Könnyebb lenne elfelejteni igaz?

Shari: Igen, de ezt nem lehet elfelejteni. Sosem tudjuk éppen mikor hallunk majd Jeffről, vagy látunk róla egy-egy képet a televízíoban... ez elől nem lehet elmenekülni.

King: Jeff vér szerinti anyja él még?

Lionel: Nem, elhunyt rákban.

King: Rendben, most menjünk vissza a kezdetekhez... Jeff megszületett 1960. májusában.

Lionel: Igen. Milwaukeeban.

King: ön mit dolgozott akkoriban?

Lionel: Kémiával foglalkoztam.

King: A wisconsini egyetemen teniszezett is igaz?

Lionel: Igen, négy évig teniszeztem.

King: A könyvéből arra emlékszem, hogy feleségének sok gondja volt a terhessége alatt, igaz?

Lionel: Igen, nagyon nehéz volt neki. Gyakran voltak görcsrohamai.

King: Jeff született elsőnek?

Lionel: Igen.

King: A második szülésnél is voltak gondok?

Lionel: Nem, csak bélgörcsök.

King: Több gyermekük nem volt?

Lionel: Nem, csak ők ketten.

King: Shari, önnek vannak gyerekei?

Shari: Nincsenek, de másodszor vagyok mostohaanya.

King: értem. A könyvében megemlített egy furcsa incidenst... halott állatokkal azt hiszem.

Lionel: Igen. Jeff 12 éves kora körül az úton elhullott állatokat összegyűjtötte szemeteszsákokba. De ezt én akkor még nem tudtam, és az osztálytársai sem.

King: Jeff 12 éves koráig egy átlagos fiúnak számított?

Lionel: Igen. Kivéve, hogy rettenetesen félénk volt. Itt szeretném elmondani a többi szülőnek, hogy gyerekük félénkségét sose vegyék semmibe.

King: Beszélgessenek el a gyerekeikkel?

Lionel: Igen.

King: Azt mondja, hogyha valaki nagyon félénk, és erről elbeszélgetünk vele, az valamiféle pszichologiai hatással bír?

Lionel: Igen.

King: Volt különbség Jeff és a testvére közt?

Lionel: Igen, az öccse nagyon társaságkedvelő volt, egyáltalán nem volt félénk.

King: Mit csinált Jeff az összegyűjtött halott állatokkal?

Lionel: Felnyitotta őket, hogy megvizsgálhassa a belső szerveiket. Sok ember mesélte nekem, hogy ők is csináltak ilyesmi dolgokat kisebb korukban, mégsem váltak olyanná, mint Jeff. De volt itt még valami. A szexuális beállítottsága sem volt normális, hogy úgy mondjam.

King: A pszichiáterek és az orvosok mit mondtak erre? Mi ez a betegség?

Lionel: Nekrofília.

King: és tudják, hogy mi az oka annak, hogy valaki nekrofillá válik?

Lionel: A nekrofília nem más, minthogy valaki szexuálisan deviáns, és csak halottakkal tudja elérni a kielégülést.

King: Jeffet halálra ítélték?

Lionel: Nem. Akkoriban nem volt halálbüntetés. életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

King: értem.. akkor most megint menjünk vissza egy kicsit az időben... 1964-be. Jeffnél ekkor állapítottak meg sérvet igaz?

Lionel: Dupla sérvet a heréinél.

King: Ez hatással volt kedélyállapotára? Elég fájdalmas lehetett.

Lionel: Nagyon elcsüggedt és sokat panaszkodott a fájdalmai miatt. Félt attól, hogy le fogják vágni a péniszét...

King: Szerette az öccsét?

Lionel: Igen, ragaszkodott hozzá. De néha éppenhogy csak elviselte, mert az öccse olyan aktív volt, hogy az néha Jeff idegeire ment.

King: és hogy viszonyult önhöz?

Lionel: Jeff?

King: Igen.

Lionel: Azt mondta nekem, hogy nagyon szeret. Amikor Shari és én bementünk hozzá a börtönbe meglátogatni, és beszélgettünk vele, akkor is elmondta, hogy nagyon hálás nekünk, amiért bemegyünk hozzá.

King: ön is szerette Jeffet?

Lionel: Igen, nagyon szerettem.

King: Ahogy már mondta, Jeff nagyon félénk volt. Az általános iskolában is kényelmetlenül érezte magát?

Lionel: Igen. Tanára próbálta őt rábírni, hogy beszélgessen a többiekkel is, de hiába.

King: és amikor látta ezt a félénkséget nem gondolkozott el azon, hogy itt valami nincs rendben?

Lionel: De. Beírattuk teniszezni és focizni is. Megpróbáltuk összehozni más gyerekekkel, kialakult egy kis baráti köre.

King: Szerette a meséket?

Lionel: Igen. Főleg a Batmant. és minden vasárnap délelőtt együtt néztük a Popeye-t.

King: Sokat nevetett?

Lionel: Igen. Nem volt az a mogorva típus. De miután elköltöztünk Iowából Ohioba, félénksége és kisebbségi érzése rettenetesen megnőtt.

King: Milyen volt tinédzsernek?

Lionel: Volt pár barátja akikkel szeretett viccelődni. Teniszezett is az egyik barátjával az iskolai csapatban. és sokszor ahelyett, hogy játszottak volna csak viccelődtek, és az ellenfeleik nem értették, hogy min nevetnek annyit.

King: Randevúzott lányokkal is?

Lionel: Nem, sosem.

King: Ivott?

Lionel: Igen ivott 11. és 12. osztályban, de erről nem tudtam semmit. Sokszor elment a barátaihoz és első útja a likőrös szekrényhez vezetett.

King: Drogok?

Lionel: Egyszer találtunk nála egy pipát, de ennyi volt az egész.

King: Rendben, szóval Jeff egy félénk, visszahúzódó fiatal volt, de semmi jel nem utalt az agresszivitásra.

Lionel: Semmi ilyesmi.

King: A tanárai sem hívták önöket sosem, hogy valami gond lenne Jeffel.

Lionel: Sosem.

King: Kimutatta a dühét?

Lionel: Nem, inkább magában tartotta.

King: Szóval sosem látta őt például ordítozni valakivel, vagy hogy kárt tenne valamiben?

Lionel: Nem, fizikálisan sosem bántott senkit, csak néha vitatkozott az öccsével.

King: Mi történt akkor, amikor házasságuk kezdett elromlani? Ez hogyan hatott Jeffre?

Lionel: Megpróbáltam összetartani ezt a házasságot, de reménytelenül. A feleségem el akart hagyni és megtalálni önmagát, ahogy ő mondta.  Ez Jeffet nagyon felkavarta.

King: Méreggel töltötte el az, hogy elváltak?

Lionel: Igen.

King: De amikor találkozott önnel, Shari, elfogadta önt?

Shari: Igen. Nagyon megrázta őt a válás, de nem akarta, hogy ezt a barátai is megtudják, ezért eltitkolta érzéseit. Nagyon jól tudta titkolni az érzelmeit.

King: észrevett valaha is olyasmit, amiből arra következtetett, hogy valami nincs rendben Jeffel?

Shari: Egyszer korábban jöttem haza, és láttam, hogy Jeff kiütve fekszik az ágyán. észrevettem, hogy az üres alkoholosüvegeket feltöltötte vízzel, így kiderült, hogy alkoholista.

King: Az iskolában milyenek voltak a jegyei?

Lionel: Ingadozóak, valamikor nagyon jók valamikor nagyon rosszak.

King: Ezután főiskolára ment igaz?

Lionel: Igen, de nem sokáig bírta. Megbukott. és továbbra is ivott.

King: Ezután mit csinált? Elment dolgozni?

Lionel: Csak ivott és vérbankoknak adott vért. Hogy aztán ismét legyen pénze alkoholra.

King: önökkel élt?

Lionel: Igen, aztán úgy döntöttem, hogy talán ha beáll a seregbe ott jó hatással lesznek rá... Amikor hazatért, kitűnő fizikai állapotban volt, mosolygott, és sokmindenben segített.

King: Ezután történt meg az első gyilkossága, igaz?

Lionel: Igen, 18 éves korában.

King: Kit ölt meg?

Lionel: Steven Hicks volt a fiú neve.

Shari: Amikor a szülei elváltak, nagyon magányos lett. Ekkor történt meg az első gyilkosság.

Lionel: én elköltöztem a házból, Jeff pedig ott maradt egyedül.

King: Ez a Hicks egy barátja volt?

Lionel: Nem. Ő egy stoppos volt.

King: Mi történt ezek után?

Lionel: összetalálkozott egy másik fiatal fiúval. Hamarosan bajba is került. Rossz passzban volt, így elküldtük őt a nagymamája házába, hogy lakjon ott. Itt egy ideig egész jól volt. és végre talált magának munkát egy csokoládégyárban. De aztán a dolgok ismét kezdtek elromlani. Egyszer, amikor a könyvtárban volt, kapott egy cetlit amelyen az illető szexet ajánlott fel neki. Ekkor már öt éve lakott a nagyanyjánál.

King: Ezt a cetlit egy férfitől kapta?

Lionel: Igen.

King: Hány ember ölt meg összesen?

Lionel: 17-et.

King: Mind egy városból valók voltak?

Lionel: Igen, mind Milwaukee-ban lakott, kivéve a legelsőt. Az Ohioban élt.

King: A fia kapcsolatban állt önnel?

Lionel: Igen, telefonon beszéltünk, és látogattuk is.

King: és semmi rossz nem történt körülötte az iváson kívül?

Lionel: Egy évben egyszer-kétszer őrizetbe vették.

King: Miért?

Lionel: Helytelen magaviselet miatt.

Shari: Egyszer például egy bárban elővett egy pisztolyt. De mi még ekkor sem tudtuk, hogy életének van egy sötétebb oldala is.

King: Ekkor tudták meg, hogy Jeff egy próbababát tart a szobájában igaz?

Lionel: Igen, és úgy hittük ez valahogyan kapcsolatban áll homoszexuális vágyaival.

King: Ekkor már tudták, hogy homoszexuális?

Lionel: Igen.

King: Ezt hogyan kezelték?

Lionel: Nem túl jól. Elvittem őt egy pszichiáterhez is.

King: ön szerint Jeff öngyilkos akart lenni?

Lionel: Nem tartotta túl nagyra magát... egyszer például azt mondta a nagymamájának, hogyha meghal, akkor csak dobja őt ki a mezőre. Nem volt túl nagy önbecsülése.

King: 1988 szeptemberében elköltözött egy saját lakásba, és felvitt magához egy laoszi fiút, akit molesztált. Ebből rendőrségi ügy is lett igaz?

Lionel: Igen.

King: Ezt már rossz jelnek vélte? Hogy valakit molesztált?

Lionel: Persze. Fel is fogadtunk egy ügyvédet neki. én szigorú pszichiátriai kezelést szerettem volna neki, és azt, hogy ne engedjék ki. Az ügyvédje ennek ellenére mégis kiengedte...

King: Próbaidőt kapott igaz?

Lionel: Igen.

King: Ezután megint volt egy esete, ezúttal egy meztelen ázsiai fiúval ugye?

Lionel: Igen.

King: Ezután következett életük egyik legrosszabb napja, nemde? Amikor 1991. július 23-án letartóztatták Jeffet.

Lionel: Igen... a rendőrség és az ügyvédje hívott fel minket.

King: A holttestek hol voltak?

Shari: Többségüket eltüntette... feldarabolta őket, és műanyag zsákokba tette. Néhány testrészt meg is evett.

Lionel: Azt állította, hogy csak egyszer egy kis darabot evett meg, de a média természetesen ezt is felnagyította.

King: Tagadta önök előtt, hogy amivel vádolják igaz lenne?

Lionel: Nem, miután letartóztatták nem tagadott semmit. Mindent bevallott. Letartóztatása után mindig bejártunk hozzá a börtönbe. Mikor találkoztunk megöleltem, és azt mondtam neki, Jeff, neked tényleg segítségre van szükséged. Az egyetlen kiútnak azt láttuk, hogy elmezavarra hivatkozunk és akkor betették volna egy pszichiátriai intézménybe, ahol kiderült volna, hogy mi volt a gond. Először hezitált, de aztán beleegyezett, mert szerette volna megtudni mi a baj vele.

King: Végül a bíróság bűnösnek találta őt a gyilkosságokban és elutasította az elmezavarra való hivatkozást, igaz?

Lionel: Igen.

King: Az áldozatok családjai is megjelentek a tárgyaláson?

Lionel: Igen, egytől egyig.

King: Rázós volt az az időszak, amikor találkozott az áldozatok családjaival?

Shari: ó igen... tele volt minden gyűlölködő pillantásokkal.

King: önök felé is?

Shari: Persze.

King: Volt olyan dolog ami miatt meggondolták, hogy elmenjenek-e a tárgyalásra?

Lionel: Csak egyszer nem mentünk el, amikor figyelmeztettek minket, hogy ne menjünk, mert a helyzet akkor igencsak eldurvult.

King: Jeff áldozatai majdnem mind feketék, vagy ázsiaiak voltak igaz?

Lionel: Igen.

King: Jeff a médiában és az újságokban is hirtelen mindenütt felbukkant. Ezzel hogyan birkóztak meg?

Lionel: Nagyon nehezen... a szomszédok, és idegenek is folyamatosan becsengettek hozzánk, próbáltak benézni az ablakainkon stb... Borzalmas volt.

King: Jeff érzett lelkiismeretfurdalást amiatt, amit tett?

Lionel: Egy olyan nyilatkozatot olvasott fel, ami tele volt bűnbánattal.

King: Jeff sok levelet kapott, igaz? Gyűlölködő és kedves leveleket egyaránt.

Lionel: Sok barátra tett szert odakintről... sokan voltak akik aggódtak érte és a szívükön viselték a sorsát. Másként tekintettek rá, mint pl. egy olyan sorozatgyilkosra, mint Bundy vagy Gacy.

King: Mióta volt már börtönben mikor megölték?

Lionel: Két éve.

King: Egy mentálisan beteg ember ölte meg Jeffet igaz?

Lionel: Igen... amikor ez történt kb. fél órán át senki nem volt ott, aki felügyelje a rabokat. Ekkor ölték meg Jeffet.

King: Mi történt Jeff gyilkosával?

Lionel: Bűnösnek találták és átvitték egy másik börtönbe.

King: Honnan értesültek Jeff haláláról?

Shari: Az igazgató hívott fel, ő mondta... Ezután én is felhívtam Lionelt és elmondtam neki mi történt a fiával.

King: Hány éves volt?

Lionel: 34.

King: Temetés volt? Odaadták a testét?

Lionel: Több mint egy évig nem. Hamvasztani szerettük volna. Vérszerinti anyja beleegyezett, hogy tanulmányozzák fia agyát. én is egyetértettem a tanulmányozással míg Jeff élt. Addig talán megtudhatták volna, hogy mi a baj vele, de így már nem. Egyes tudósok azt állították meg fogják tudni mondani, hogy Jeff miért tette azt amiket tett. De ez szerintem nem lehetéges így...

King: Végül mi történt Jeff testével?

Lionel: Rengeteg levelet írtunk az ügyvédeknek, a bíróságra is bementünk és nyertünk. Volt bennük némi együttérzés és nem fordították át ezt az egész ügyet egy cirkuszba. így végre el tudtuk őt hamvasztatni. Hamvai fele vér szerinti anyhához, másik fele pedig hozzánk került.

King: Most önöknél van?

Lionel: Igen. Végre békében nyugodhat.

King: Jeff milyen volt amikor börtönbe került?

Lionel: Először nagyon rosszul viselte. Aztán elkezdett levelezgetni, beszélgetni a többi rabbal. Végül meg is keresztelkedett. Szinte újjászületett.

King: Tudják, hogy miért ölt?

Lionel: Nem tudjuk. De tényleg hittem benne, hogy erre fény derülthetett volna, ha nem ölik meg.

King: Elmondta valaha is, hogy miért ette meg a testrészeket?

Lionel: Nem.

King: A sorozatgyilkosoknak van egyfajta jellemük... fehér férfi, kiskorában állatknzás stb.

Lionel: Ő nem egy tipikus gyilkos volt. állatokat sem kínzott soha.

King: Vannak önöknek olyan rokonaik vagy ismerőseik akik azóta nem állnak szóba önökkel?

Lionel: ó, igen, van egy pár. De van pár ember az áldozatok családjaiban, akikkel viszont összebarátkoztunk. Egy-kettő közülük megbocsátott Jeffnek, ami nagyon keresztényi cselekedet volt.

King: Shari és Lionel Dahmer, köszönöm hogy eljöttek.

Shari, Lionel: Mi is köszönjük.




"Kisgyerekként olyan voltam, mint bárki más."

"Tegyük fel, hogy ez csak egy rémálom volt. Ez a rémálom már régóta tartott, mielőtt elkaptak volna... nyilvánvalóan tele volt az elmém borzalmas, iszonyú gondolatokkal és elképzelésekkel..."

"Nem tudtam mi értelme az életemnek. Ez a nagy fináléja egy rosszul leélt, nyomasztóan elszomorító életnek... ez csak egy beteg, szánalmas, boldogtalan, nyomorúságos élettörténet. Hogyan tudtak volna ezen segíteni, fogalmam sincs... "

"Nem tudom, miért kezdődött ez el. Nincs válaszom magamra. Ha tudnám az igazságot, a valódi okokat, amiért ez elkezdődött, mielőtt mindezt megtettem volna, valószínűleg soha nem akartam volna ilyesmit tenni."

"Csak egy különösen gonosz személy vagyok, vagy ez egyfajta ördögi megszállottság, vagy mi? Nincs ötletem. Egyáltalán nincs ötletem. önnek van? Lehetséges, hogy az embert megszállják a szellemek? Tudom, ez úgy hangzik, mintha ki akarnék bújni a felelősség alól, és azt mondanám, nem tudok segíteni magamon, de ahogy a Biblia is mondja, vannak erők, amelyek direkt, vagy indirekt módon befolyásolják az ember viselkedését. A Biblia ezt hívja Sátánnak. Feltételezem, ez lehetséges, mert nagyon úgy tűnik, hogy a gondolataim egy része nem a sajátom, csak bekúsznak a fejembe... Ezek a gondolatok igen erőteljesek, rombolóak, és nem távoznak. Ezek nem olyan gondolatok, amiket az ember csak úgy kiűz a fejéből, és megszűnnek. Ezek nem távoznak."

"Egy-két hónapig tartott, míg elmúlt bennem a tetteim okozta félelem és rettegés, eztán újrakezdtem az egészet. Ez egy erős vágy volt, nem tudom pontosan leírni... egyfajta kényszer, és én csak csináltam, csináltam, és csináltam, míg lehetőségem volt rá."

"Szép, tiszta akvárium volt, benne különböző egzotikus halak és növények... szerettem ülni, és nézni őket, ahogyan úszkálnak körbe-körbe. Egyszer láttam az üzletben néhány gömbhalat. Ez az egyetlen fajta, amelynek a szemei elöl vannak, mint egy embernek, odaúszott az üveghez, a szemei kristálykékek voltak, mint egy embernek, igazán aranyos... Ez egy mókás hobby. Nagyon szerettem azt az akváriumot. Ez az egy dolog igazán hiányzik." 

"Igen, bűntudatom van, de nem vagyok benne biztos, hogy ez olyan mély, mint amilyennek lennie kéne. Mindig csodálkoztam azon, hogy miért nincs nagyobb bűntudatom."

"Ha racionálisan gondolkodtam volna, meg akartam volna állni. De nem gondolkodtam józanul, és ez csak egyre fokozódott. Ez majdnem olyan volt, mintha el akartam volna jutni arra a pontra, ahol már elvesztem az önuralmam, ahonnan nincs visszatérés. Azt hiszem, éveken át nagyon óvatos voltam. Nagyon, nagyon vigyáztam, hogy ne hagyjak semmi bizonyítékot, de az utolsó pár hónapban ez őrjöngésbe ment át... ez volt az utolsó hét, visszamentem az apartmanba és el akartam költözni onnan. Kellett volna szereznem egy ládát, és mindent, amit meg akartam őrizni, beletenni, és hagyni a fenébe a többit? Vagy be kellett volna fejeznem, leállnom, és találni egy jobb irányt az életemnek? Ezen gondolkodtam az utolsó héten."            

"Azon a napon az egyetemen voltam, és Hicksről gondolkodtam. Ittam, és nagyon levert voltam, sírtam amiatt, amit tettem."

"Teljesen sokkban voltam. Nem tudtam elhinni, hogy ismét megtörtént azok után az évek után, mikor nem csináltam semmi ilyesmit. Nem tudom mi játszódott le az agyamban. Nem emlékszem. Próbálom felidézni, de nem megy."

"Egy dolgot biztosan tudok. Kényszert éreztem, ami ellen nem tudtam tenni. Próbáltam, de az Ambassador után nem tudtam megszabadulni tőlük. Szép lenne, ha valaki választ tudna adni, hogy miért tettem ezt, mi az oka, de nem kapok választ."

"úgy döntöttem, soha nem akarok megházasodni, mert én semmi ehhez hasonlón nem akarok keresztülmenni." (szülei házasságáról...)

"... ha megölnének a börtönben, az most áldás lenne..."

"Nem szeretnék meghalni. Csak szeretném, ha elmúlna ez a fájdalom. Szeretném elvenni a fájdalmat a családoktól, amelyeket szétromboltam."

Q.: Amint azt már korábban mondtam önnek, Jeffrey, azért vagyunk itt, hogy arról beszélgessünk, mi történt miután Dél-Floridába érkezett szabadlábra helyezése után. Mikor érkezett meg ide és mivel foglalkozott?

D.: Oké, hat hónappal korábban engedtek el az... szóval az elvonókúrámról, én nem akartam előbb kijönni, de ők ezt látták jónak. Adtak nekem egy repülőjegyet azzal, hogy az Egyesült államok területén bárhová elutazhatok, ahová szeretnék. De én nem akartam hazamenni, pont amiatt, hogy ne tudják meg, miért jöttem el hat hónappal előbb. Szóval úgy döntöttem Miami jó kis hely, és odautaztam. Azt hiszem ez március végén történt.

Q.: Melyik év márciusában?

D.: 1981-ben azt hiszem. Nem vagyok benne biztos.

Q.: és hová is repült? Miamiba vagy FortLauderdale-be?

D.: Miamiba. Kivettem egy hotelszobát egy hétre. A part mentén volt, ráláttam az óceánra is.

Q.: Emlékszik a hotel nevére?

D.: A Collins sugárúton volt, de nem emlékszem a nevére.

Q.: Szóval a Collins sugárúton Miami Beachen?

D.: Igen. Egy hét után elfogyott a pénzem, és semmi tervem nem volt a jövőre nézve. Egy vagy két hónapon át a napok nagy részét alvással töltöttem... Szó szerint a parton. Egy héten egyszer lezuhanyoztam az egyik hotelszobában. Végül találtam magamnak munkát a Sunshine Subsban.

Q.: Ez hol volt?

D.: Ez is a Collins sugárúton.

Q.: Meddig dolgozott itt?

D.: Hát... úgy áprilistól szeptemberig, azt hiszem.

Q.: Mit dolgozott?

D.: Mindenfélét... Voltam pénztáros, szakács, takarító. A pasi feketén fizetett és mindeközben én a munkanélküli segélyt is megkaptam, szóval...

Q.: Emlékszik, hogy melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?

D.: Mi?

Q.: Melyik hivatalban vette fel a munkanélküli segélyt?

D.: Azt hiszem Miami belvárosában.

Q.: Miami Beachen vagy Miami belvárosában?

D.: A belvárosban azt hiszem, mert busszal kellett mennem...

Q.: Talált valami lakást magának, amikor a Sunshineban dolgozott?

D.: Volt már elég pénzem hogy hamarosan vehessek megamnak egy lakást... Addig egy egyszobás hotelszobában laktam Bimine Bayen.

Q.: Ez is Miami Beachen volt?

D.: Igen, kb. három kilométerre volt a munkahelyemtől, sokszor gyalog mentem. Egy szobám volt, egy kis hűtő, fürdő, tévé...

Q.: Még megvolt ekkor a katonaruhája?

D.: Volt egy táskám leszerelési papírokkal, civil ruhákkal, a katonai ruháimat kidobtam, már nem akartam semmit a seregtől.

Q.: Rossz emlékek...

D.: Pontosan. úgysem mászkáltam volna katonaruhában, vagy ilyesmi...

Q.: Semmit nem tartott meg?

D.: Semmit.

Q.: Mennyi volt a bankszámláján?

D.: Ezer dollár körül.

Q.: és melyik banknál? Emlékszik?

D.: Már nem emlékszem a nevére. Minden nap dolgoztam, majdnem minden nap, sokszor reggeltől késő estig.

Q.: Emlékszik a felügyelője nevére?

D.: Igen... Lássuk csak... Ken, Ken Houleb, azt hiszem.

Q.: Hány éves volt?

D.: 65 körül lehetett.

Q.: Emlékszik a munkatársaira, akikkel együtt dolgozott?

D.: Igen, volt ott egy nő Angliából, alig volt idősebb nálam, jól kijöttünk, sokat beszélgettünk. Mindig aggódott, hogy lebukik, mert nincsen zöld kártyája. Szóval állandóan aggódott ilyenek miatt.

Q.: Emlékszik a nevére?

D.: Nem.

Q.: Hány éves volt?

D.: Talán 28... Angliából jött, és angol akcentusa volt.

Q.: Ebben az időszakban hogyan közlekedett?

D.: Csak busszal.

Q.: Tömegközlekedéssel.

D.: Amint már mondtam 10-12 órát dolgoztam egy nap, nem volt időm a kikapcsolódásra. Boltba is csak Miami belvárosába mentem le.

Q.: értem.

D.: Elmentem, körülnéztem. Egyszer megakadt a szemem egy nagyon drága ékszeren, 250 ezer dollár volt.

Q.: Nagy hatással volt önre?

D.: Igen, az ember nem lát minden nap ilyen dolgokat. Körülnéztem és a buszra vártam. Ez volt a kikapcsolódás abban az időben.

Q.: Azon kívül, hogy Florida jó meleg hely, volt más oka is arra, hogy pont oda menjen?

D.: Csak ez volt az oka.

Q.: Előtte sosem volt ott?

D.: Sosem.

Q.: Voltak ott barátai vagy családtagjai?

D.: Senki.

Q.: Mit csinált szabadidejében?

D.: Egyedül sétáltam a strandon. Amíg nem volt lakásom, addig ittam... Túl sokat, sokszor éjjel 3-ig is, amíg teljesen kidőltem. Amíg a strandon aludtam egyszer elloptak tőlem 100 dollárt.

Q.: Jelentette a rendőrségen?

D.: Nem. Egyeszer mikor mentem vissza a strandra, ahol aludni szoktam, ott volt pár srác és majdnem megkéseltek, mert nem tudták ki vagyok. Azt hitték ki akarom rabolni őket, vagy ilyesmi... Egyszer meg az éjszaka közepén találkoztam egy oposszummal. A frászt hozta rám.

Q.: Még jó, hogy nem harapta meg.

D.: Igen.

Q.: Találkozott valakivel ebben az időben? Járt klubbokba?

D.: Csak azzal a nővel találkoztam.

Q.: Az angol nővel?

D.: Igen.

Q.: és mi volt a klubbokkal?

D.: Néha elmentem a helyi bárokba.

Q.: Miami Beachen?

D.: Igen.

Q.: Elköltözött onnan a Bimini hotelből máshová?

D.: Igen, Ohioba. Szeptemberben.

Q.: Oké, oké térjünk vissza oda, amikor még Floridában élt. Miami Beach északi részén is lakott?

D.: Csak a Bimini Bayen volt saját lakásom. Körülbelül 400 dollár volt egy hónapban.

Q.: Floridán belül utazgatott?

D.: Egyszer elmentem Fort Lauderdale-be, annak az angol nőnek a barátjával. Azért jött el Európából idáig, hogy rendbehozza a kapcsolatukat.

Q.: Emlékszik a nevére?

D.: Nem emlékszem, de nem jöttek ki túl jól.

Q.: Ő is angol volt?

D.: Igen. Volt egy kocsija is. Elmentünk Fort Lauderdale-be, ittunk egy kicsit a bárokban, de ennyi volt.

Q.: Milyen autó volt ez?

D.: Nem tudom, valami öreg négyajtós, mint egy Dodge, de már nem emlékszem a tipusára.

Q.: Rendben. Amíg ott volt volt szüksége orvosi ellátásra?

D.: Egyszer, az első hét alatt. Túl sok likőrt ittam és szenvedtem, mint a kutya, ezért kihívtam a hotel orvosát.

Q.: Segített?

D.: Igen, igen.

Q.: Emlékszik a nevére?

D.: Nem.

Q.: Szedett valamilyen gyógyszert?

D.: Nem.

Q.: Volt olyan, hogy valaha is összeköltözött olyan emberrel, akinek volt lakása?

D.: Soha.

Q.: Elég elfoglalt lehetett.

D.: Igen, nagyon sokat dolgoztam.

Q.: és ekkoriban még mindig gondja volt az alkohollal?

D.: Igen.

Q.: Minden nap?

D.: Nem minden nap, mert dolgoznom kellett, de hétvégenként... és ez egyre rosszabbodott, a vége felé már a bankszámlámat is elittam, ezért költöztem el...

Q.: Mindig egyre többet és többet kellett innia, hogy berúgjon?

D.: Igen, sok időbe tellett mire berúgtam, eléggé ellenálló voltam az alkohollal szemben.

Q.: Mikor berúgott, tudta mit tesz? Tudta irányítani a cselekedeteit?

D.: 99%-ban igen. Egyszer viszont nem, amikor kiraboltak... Akkor nem emlékeztem.

Q.: Milyen hosszú volt a haja ebben az időszakban?

D.: Mint most. Ennél sosem volt hosszabb. Emlékszem, a hotelben, ahol laktam láttam a tévében, hogy eltűnt egy fiú, Adam Walsh. és ekkoriban történt az is, hogy rálőttek az elnökre. Emlékszem mindkét sztorira.

Q.: Igaz, Reagant 1981. márciusában lőtték le.

D.: Igen.

Q.: Találkoztam egy férfivel, aki azt állította, hogy találkozott önnel. Volt valaha is a hollywoodi sétálóutcákban?

D.: Csak az Omni sétálóutcában sétálgattam abban az időben Miamiban. Sosem voltam Hollywoodban, azt sem tudom hogy menhetnék oda.

Q.: Megkérdeztem milyen volt a találkozásuk. Azt mondta, hogy odament hozzá, beszélgetni kezdett vele. Az úriember végülis elindult, de ön követte, végül szem elől tévesztette a Sears sétányon. De ön azt mondta sosem járt itt.

D.: Nem hát. Nem akartam akkoriban senkivel megismerkedni, vagy kapcsolatba bonyolódni.

Q.: Aztán ez a férfi azt mondta, hogy az egyik parkolóban meglátott pár gyereket, akiknek gondjuk akadt egy férfivel. A leírás önre illett... Egyszóval nem volt semmi köze Adam Walsh eltűnéséhez?

D.: Semmi.

Q.: Sok olyan dolog van, amit az ember nem szeretne elmondani, és inkább magával vinne a sírba...

D.: Hát én nem tennék ilyet. Nincsenek titkaim, nem akarok semmit magamban tartani.

Q.: Rendben. Még egyszer meg kell kérdezzem, hogy nincs-e semmi köze Walsh elrablásához.

D.: Semmi, semmi.

Q.: Sokan azt mondják, azért titkolóznak, mert félnek a halálbüntetéstől...

D.: Szívesen látnának ott.

Q.: Tudom, már beszélgettünk erről régebben.

D.: Ha odakerülnék akkor is bevallanék mindent. Talán jobb is lenne az nekem.

Q.: Nem, mi nem akarjuk, hogy...

D.: én nem akarok ezen a helyen megrohadni. Jobb lenne, ha vége lenne az egésznek.

Q.: Nem, én nem akarnám ezt, csak szeretném tudni az igazságot.

D.: Nem érdeklődtem a fiatalkorúak iránt, az idősebb korosztály vonzott...

Q.: Például Conrad?

D.: Ő sem volt már kiskorú.

Q.: Láttam róla néhány újabb képet. Nem azokat, amik a hírekben voltak, és ahol úgy nézett ki, mint egy 12 éves kisfiú... Itt 19-20 évesnek tűnt.

D.: Pontosan.

Q.: Nemrég foglalkoztam egy szörnyű üggyel... Eltűnt egy hat éves kislány Milwaukeeban.

D.: Nem hallottam róla.

Q.: Eltűnt és három nappal később holtan találtak rá... Nagyon szomorú.

D.: Igen, igen. Engem nem érdekeltek a kisgyerekek.

Q.: Most egy kicsit szeretnék beszélgetni a hátteréről... Kér még süteményt?

D.: Nem.

Q.: Biztos?

D.: Igen.

Q.: Szereti?

D.: Igen, finomak.

Q.: Milyen kapcsolatban nőtt fel a szüleivel?

D.: Elég jóban voltunk, átlagos család volt.

Q.: Hány testvére van?

D.: Csak egy hat évvel fiatalabb öcsém van.

Q.: Csak önök ketten?

D.: Igen.

Q.: Hány éves korában kezdte azt érezni, hogy valami más önben, mint a többi emberben?

D.: 13 éves korom körül már tudtam, hogy milyen beállítottságú vagyok.

Q.: A homoszexualitásra gondol?

D.: Igen.

Q.: Volt valami speciális dolog az életében, amitől rájött, hogy más mint a többiek?

D.: Nem, nem volt semmi ami ezt előidézte volna. Tudja, sokan azt mondják, hogy kiskorukban molesztálták őket és ettől váltak homoszexuálissá, de ez az én esetemben nem volt így.

Q.: Sosem molesztálták?

D.: Nem. Szóval ez velem született, bár nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem. De nekem így tűnik.

Q.: Olvastam már erről...

D.: én nem tudom, hogy mitől lesz ez, szóval...

Q.: Csak a saját nevében tud beszélni.

D.: Igen.

Q.: Volt olyan ember akiben megbízott?

D.: Csak saját magam.

Q.: Ez igaz? Magának való volt?

D.: Igen.

Q.: A gimnáziumi évei alatt is?

D.: Voltak barátaim meg minden, de...A fontosabb dolgokat magamban tartottam.

Q.: Mint például?

D.: Hát csak a beállítottságom... Nem voltak céljaim sem.

Q.: úgy érezte, hogy nem azt nyújtotta, amit vártak öntől? A gimnázium alatt?

D.: Igen.

Q.: Mikor követte el első bűntettét?

D.: Féktelenül elkezdtem inni... úgy 18 éves koromban.

Q.: Tinédzser korában is ivott?

D.: Igen.

Q.: Hogy állt a drogokkal?

D.: Nem, nem drogoztam, csak füveztem a gimnázium alatt. Ennyi.

Q.: Az ivás felemésztette minden idejét?

D.: Igen. A gimnázium elején kezdtem inni.

Q.: Leérettségizett?

D.: Persze.

Q.: Milyen eredményei voltak?

D.: átlagosak.

Q.: Részt vett iskolán kívüli dolgokban?

D.: A teniszcsapatban voltam benne... De nem voltam kitartó.

Q.: Járt a gimnázium után főiskolára?

D.: Három hónapot.

Q.: Ez hol volt?

D.: Ohioban. Az ivás miatt kicsaptak.

Q.: Amikor ivott, mit ivott?

D.: Sört, bort, likőröket...

Q.: Emlékszik mikor volt az első homoszexuális aktusa?

D.: Lássuk csak... hát, akkoriban Németországban voltam és egy kórházban dolgoztam. éppen a helyi bárban iszogattam amikor odajött hozzám egy férfi, akit már látásból ismertem, azt mondta, hogy egy partit szervez, és megkérdezte lenne-e kedvem elmenni hozzá. én beleegyeztem, amikor odaértünk nem volt ott senki csak ő és én. Iszogattunk, füveztünk, aztán elment lezuhanyozni, visszajött és megpróbált az ágyba vinni. Erre én azt mondtam neki, hogy köszönöm de inkább nem, és elmentem onnan. Hát ez volt az első alkalom, amikor valaki megkörnyékezett. Az első igazi ilyen találkozás egy könyvesboltban volt Milwaukeeban...

Q.: Hány éves korában?

D.: 22-23 éves koromban.

Q.: érdekelte a pornográfia?

D.: Igen, sok ezer dollárt elköltöttem erre az évek alatt.

Q.: Tinédzser korában is?

D.: Nem, akkor még nem.

Q.: Miért kezdte el érdekelni?

D.: Mi?

Q.: A pornográfia.

D.: Igazából Németországban kaptam rá.

Q.: Miért, ott más mint az Egyesült államokban?

D.: Ott láttam először olyan pornófilmet, ami az én beállítottságomhoz illett. Ekkoriban nem volt lehetőségem kapcsolatokat kialakítani, így elkezdtem az ilyen dolgokat vásárolni. Gondolom ugyanazért, amiért mások is vesznek pornográf újságokat, tudja...

Q.: Ki volt az első áldozata?

D.: Steven Hicks.

Q.: Ez hol történt?

D.: Ohioban.

Q.: Volt olyan esemény a gyerekkorában, ami figyelmeztetett volna arra, hogy sorozatgyilkossá válhat?

D.: Nem hiszem.

Q.: Az alkohol?

D.: Ez nagy rejtély számomra. Van még sok ember akik nagy ivók, de nem tesznek ilyeneket. Nem tudom.

Q.: A mai napig nem jött rá, miért történt mindez?

D.: Fogalmam sincs. Nem tudom, miért kezdődtek el ezek a fantáziálásaim, 16 éves koromra már teljesen a hatalmukban voltam. Egyszóval fogalmam sincs, de még a pszichiátereknek sem.

Q.: értem. Milyenek voltak az áldozatai? Volt egy bizonyos típus, amit kedvelt, vagy csak az alkalomra várt?

D.: Leginkább a Chip and Dale típusúakat, vagy az úszókat, a jó alakúakat szerettem.

Q.: értem.

D.: én nem gyűlöltem őket, vagy ilyesmi. Csak így tudtam magamnál tartani őket, hogy velem maradjanak. és érezhettem, hogy hatalmam van felettük, ez fokozta a szexuális izgalmat is. Hogy tudtam, hogy hatalmam van felettük. Azt tehettem velük, amit akartam. Ez volt, ami motivált... Ebben nem volt gyűlölet.

Q.: Amikor meglátott egy ilyen embert, aki tetszett önnek, hogyan csalta el őket?

D.: általában bárokban ismerkedtem, pénzt ajánlottam nekik, lényegében ennyi volt.

Q.: Saját akaratukból mentek fel önhöz?

D.: Igen.

Q.: Sosem fenyegette meg őket?

D.: Soha.

Q.: Fegyverrel sem kényszerítette őket?

D.: Nem, soha nem tettem ilyet.

Q.: Felnőttként sosem keveredett bele pedofil ügyekbe?

D.: Nem.

Q.: Sosem érzett vágyat gyerekek iránt?

D.: Nem... Dallasban volt egyszer egy fajtalankodási esetem egy parkban, kb. egy éve.

Q.: Letartóztatták?

D.: Igen. De nem zaklattam senkit, csak maszturbáltam.

Q.: Elég sűrűn maszturbál igaz?

D.: Igen.

Q.: Mikor kezdte?

D.: Nem tudom, talán 13 éves korom körül.

Q.: és ez a megszállottság egyre csak nőtt?

D.: Igen, az összes megszállottságom egyre nőtt. Az első találkozásomkor egy velem egykorú fiúval, elkövettem egy hibát.

Q.: Ohioban?

D.: Igen, ez volt a legelső alkalom, de még nem történt semmi, csak csók, ölelés, ilyen dolgok.

Q.: Hány éves volt ekkor?

D.: 14 körül.

Q.: Ezt a megszállottságot, amiről mesélt, hogyan tudta kontrollálni például a gimnázium alatt?

D.: Ivással, pornográfiával, maszturbálással.

Q.: Ez kielégítette a szükségleteit abban az időszakban.

D.: Pontosan. De egyre csak nőttek a vágyaim, főleg amikor lehetőségem lett volna valóra váltani őket.

Q.: Mikor jutott eszébe először, hogy megöljön valakit?

D.: 15-16 éves koromban kezdtem ezekről fantáziálni, de hogy miért, azt nem tudom. Sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg megteszem, de minden annyira tökéletesen illett a fantáziálásaimhoz, amikor egyszer Ohioban...

Q.: Felvette azt a stoppost?

D.: Igen, akkor minden tökéletesen összepasszolt. Megláttam ezt a jóképű stoppost. Szerettem volna uralkodni felette. én nem akartam megölni, de ha más módja nem volt, hogy magamnál tartsam, hát megtettem.

Q.: Szóval totális uralmat akart felette? Egy szex-rabszolgát?

D.: Igen.

Q.: Miért darabolta fel őket?

D.: Először a szükség miatt tettem, nem tudtam, hogyan tüntessem el a holttestet. Aztán ez is elkezdett izgatni szexuálisan.

Q.: Szóval felvette őt, megölte és ezután feldarabolta.

D.: Igen.

Q.: Lenyúzta a bőrüket is.

D.: Igen, de ennek semmi szexuális jellege nem volt, csak...

Q.: Kíváncsiság?

D.: Morbid kíváncsiság. Csak egyszer csináltam ilyet, kíváncsi voltam, meg lehet-e csinálni, és sikerült. Emlékbe megtartottam a koponyákat.

Q.: és a többi testrész?

D.: Néha megtartottam a kezet, nemi szerveket... egyszer megpróbáltam mumifikálni egy fejet... hátul kiszedtem a csontokat és az agyát, aztán beletettem acetonba. De csak egyszer csináltam ilyet.

Q.: Honnan tudott ennyit az anatómiáról? Voltak ilyen könyvei?

D.: Ezek csak próbálgatások voltak, nem tudtam túl sokat az anatómiáról.

Q.: Medikus is volt.

D.: Igen, de ez csak egy általános képzés volt...

Q.: Hogyan tanulta meg, hogy milyen vegyszereket hasznájon?

D.: Ezt is csak próbálgattam. Ahol laktam onnan nem messze volt egy gyógyszertár, ahol vehettem kloroformot, formaldehidet...

Q.: értem. Kloroformmal próbálta az ellenőrzése alatt tartani az áldozatait?

D.: Eleinte, igen de ez sosem működött. Talán rossz fajtát vettem, nem tudom. Csak az altatók hatottak igazán.

Q.: Nem próbálta őket fizikai erővel magánál tartani?

D.: Kétszer igen. én olyan gyorsan és fájdalommentesen akartam csinálni, ahogy csak tudtam. Egy 15 éves fiú jött fel hozzám, és nem volt egy darab altatóm sem. Leütöttem egy gumibottal. Végül hagytam elmenni, szólt a rendőröknek, de azok nem hittek neki... Volt még egy eset, de több nem.

Q.: Miket használt az áldozatok feldarabolásához?

D.: Egy nagy vadászkést, nagyon nagyot...

Q.: Recéset?

D.: Nem, nem.

Q.: és ment vele?

D.: Igen.

Q.: Könnyű volt megtenni vele?

D.: Igen, működött.

Q.: Van még valami, amit ezzel kapcsolatban el szeretne mondani?

D.: Nem, csak... Kicsit kényelmetlenül érzem magam emiatt a magnó miatt, sosem lehet tudni, ki fogja majd meghallgatni még ezt a részt... Tényleg szükség van arra, hogy ez is rajta legyen a magnón?

Q.: Igen, amint mondtam ez egy tanulmány lesz tanításhoz...

D.: Csak nagy vonalakban mondom el.

Q.: Jó

D.: Felvágtam a hasát, kivettem a belső szerveit. Ezután levágtam a húst a lábakról, aztán levágtam a fejet és betettem a hűtőbe. A csontvázat, amiről már leszedtem a húst betettem egy nagy, 80 gallonos fazékba, hogy a maradék húst is le tudjam róla szedni. Ugyanezt csináltam a fejekkel is. így kaptam egy tiszta csontvázat. A hús egy részét eltettem későbbi elfogyasztásra, de a legtöbbje ment a szemétbe, vagy a savba, ahogy a felhasználatlan csontvázak is. Néha egyszerűen lehúztam a WC-n... Szóval így csináltam.

Q.: Milyen időközönként keresett magának áldozatokat?

D.: Eleinte két havonta egyszer, a végén már hetente egyszer.

Q.: Hetente egyszer?

D.: Igen, már nem tudtam visszafogni magam.

Q.: Ahogy a csontvázak kezdték betölteni a lakását nem aggódott, hogy ezt más is észre fogja venni? Például a rendőrök?

D.: Addig a pontig nem, amíg be tudtam tenni őket a hűtőbe. Ezután vettem egy nagy hordót, ami saválló volt, nem szivárgott és nem bűzlött.

Q.: Ezzel el tudott tüntetni mindent?

D.: 16 gallon sav volt benne, ami arra várt, hogy eltüntesse a csontvázakat. Pár nap alatt feloldódtak, és az egészet le tudtam húzni a WC-n.

Q.: Volt valaha olyan, hogy valamilyen testrészt kivitt a lakásából és azt valahol másutt temette, tüntette el?

D.: Sosem, sosem...

Q.: Szóval minden a lakásában volt.

D.: Minden a lakásban volt. Néha kidobtam a szemétbe egy kis húst, de ezt jól becsomagoltam, soha senki nem vette észre.

Q.: Volt egy saját kis biztonsági rendszere?

D.: Igen.

Q.: Milyen?

D.: Felszereltem egy 400 dolláros biztonsági rendszert... Zárható fürdőszoba, hálószoba, kamerák...

Q.: Az áldozataival a haláluk előtt volt szexuális kapcsolata?

D.: Előtte is és utána is.

Q.: Utána is.

D.: Igen.

Q.: Ez már nekrofilia volt, igaz?

D.: Igen, és ebből következett a kannibalizmus is. Az egyik dologból jött a másik.

Q.: Kannibalizmus...Meg akarta főzni a húst?

D.: Igen, igen.

Q.: Amikor szexuális kapcsolata volt velük akkor ez azt jelentette, hogy análisan közösült velük?

D.: Néha.

Q.:Mit még?

D.: Néha csak maszturbáltam fölöttük... Néha orálisan... Néha pedig vágtam egy kis nyílást a tesbe és... Tudom, hogy ez szörnyen hangzik, és az is, de... Szóval így is csináltam.

Q.: Kér egy cigarettát?

D.: Igen kérek.

Q.: Szóval minden áldozattal valami mást szeretett volna tenni?

D.: Igen, de volt jó pár év, amikor nem tettem semmit. A Hicks incidens és az Ambassador Hotelben történt baleset között, amiről nem is hittem, hogy megtörténhet, de megtörtént. Ezalatt az idő alatt megpróbáltam a sírrablást is, és egy alkalommal elloptam egy próbababát egy kirakatból. Megpróbáltam senkit sem bántani. De ez így nem ment...

Q.: Már beszéltünk a maszturbálásról... ezt naponta hányszor csinálta?

D.: Kétszer- háromszor.

Q.: és még ez sem tudta szexuálisan kielégíteni?

D.: Egy rövid időre ez is megtette, de soha, soha nem vezetett el a teljes beteljesüléshez. Ezt csak akkor tudtam elérni, ha valaki felett hatalmam lehetett. Az egész életem erről szólt... Miután befejeztem a munkát, mentem a különböző pornó újságokért...

Q.: írt ezekről a dolgokról naplót?

D.: Sosem.

Q.: Szóval az ön naplója a fantáziája volt, ahol mindent fel tudott idézni?

D.: Inkább a képeket nézegettem, amiket az áldozatokról készítettem.

Q.: Oh, képeket csinált róluk?

D.: Igen, Polaroid képeket. Volt egy videokamerám is, de ilyen messzire sosem mentem, nem használtam.

Q.: Használt kötelet vagy bilincset ahhoz, hogy az áldozatait felügyelni tudja?

D.: Mr. Straughternél használtam először bilincset. Miután elkábítottam őt, megbilincseltem. Nem érdekelt a kínzás, csak gyorsan és fájdalommentesen akartam megölni őket. Tudom ez nevetségesen hangzik, de én csak hatalmat szerettem volna felettük; így nem kellett aggódnom, hogy reggel elmennek tőlem, és kiélhettem a fantáziálásaimat is.

Q.: Szóval nem akarta ezeket az embereket az eszméletüknél tartani?

D.: Nem, ezért is adtam nekik altatót, hetet szoktam annyi általában hat.

Q.: Milyen fajtát?

D.: Halcium.

Q.: Hogy vetette be velük?

D.: általában belekevertem a kávéjukba, vagy az italukba... így nem látták a tablettákat. Kb. fél óra alatt elaludtak.

Q.: Volt olyan áldozat, aki különösen nagy szexuális hatással volt önre?

D.: Egy fekete férfivel találkoztam egyszer egy könyvesbolt előtt. Róla készítettem a legtöbb képet. A bárban ahol voltam nem találtam senkit, így hazaindultam, meg akartam nézni pár pornóújságot, és aludni. Aztán megláttam ezt a vonzó fekete férfit... Megkérdeztem lenne-e kedve feljönni hozzám, és ő igennel válaszolt. Róla készítettem a letöbb fotót...

Q.: így véste őket az emlékezetébe?

D.: Képekkel és a koponyákkal.

Q.: Ezek voltak az emlékei?

D.: Igen.

Q.: A sátánizmus érdekelte?

D.: Igen.

Q.: Mennyire?

D.: Sosem jártam szektákba, csak sokat olvastam a sátánizmusról, és mindig érdekelt, hogy rituálékkal lehetne-e nagyobb erőket felszabadítani. Csak kísérletezgettem...

Q.: A saját lakásában gyakorolta ezeket a rituálékat?

D.: Néha igen, a fürdőszobában.

Q.: Hogyan zajlottak ezek a rituálék?

D.: Nem igazán volt felszerelésem hozzá... A Hicks incidens után történt először... Egyre inkább tárgyakká váltak a szememben, nem gondoltam már a családjukra, vagy arra, hogy min mennek keresztül.

Q.: Szóval ezeket az embereket szinte csak tárgyként kezelte?

D.: Igen, és nem is akartam róluk túl sokat megtudni... így könnyebb volt, csak a szexuális vágyamat kielégítő tárgyak voltak...

Q.: Meddig tartogatta az áldozatait mielőtt...

D.: Volt egy hűtőm, szóval... általában 2-3 napig.

Q.: Aznap ölte meg az áldozatait, amikor találkoztak?

D.: Aznap éjjel, amikor felvittem őket magamhoz. Kivéve, amikor elkezdtem a fúrásos technikát.

Q.: Miféle technika volt ez?

D.: Már belefáradtam abba, hogy megöljem őket, hogy lefejtsem a húsukat, és eltüntessem őket... Szóval, kiváncsi voltam, hogy lehetséges-e, hogy... Ez most megint nagyon borzalmasan fog hangzani, de kíváncsi voltam, hogy lehetséges-e zombikat csinálni belőlük. Akik nem rendelkeznek saját akarattal, de nekem ellenállás nélkül engedelmeskednének...

Q.: Az agyukba fúrt egy lukat?

D.: Igen, és savat fecskendeztem bele, de ez igazából sosem működött... Volt egy fiú, Jeremiah Weinberger, aki néhány napig ott volt nálam, mielőtt meghalt. A második napra már kómába került. Amikor hazaértem a munkából, azután nem sokkal halt meg, de borzalmas volt, ő volt az első, akinek nyitva volt a szeme amikor meghalt.

Q.: Ez felkavarta önt?

D.: Igen, még sosem halt meg senki így előttem.

Q.: Azért mert ez egyfajta kapcsolat volt kettejük között?

D.: Igen. Teljesen nyitva voltak a szemei, nem tudom miért. Fogalmam sincs mi okozhatta ezt, de...

Q.: Jónéhányszor kapcsolatba került a rendőrséggel is igaz?

D.: Igen, elég sokszor.

Q.: Le is tartóztatták?

D.: Egyszer éjjel 3-kor kaptak el egy elhagyatott úton, megszondáztattak, meg minden. Mindeközben a hátsó ülésen volt egy szemeteszsák benne egy holttesttel. Rákérdeztek mi az, és én azt feleltem, hogy csak szemét.

Q.: érdeklődtek a zsákok felől még?

D.: Igen, meg is akarták nézni, érezték a szagát is... A frászt hozták rám.

Q.: Miután elengedték önt, mit gondolt?

D.: Alig tudtam elhinni, mintha csak álmodtam volna az egészet. Ezután visszamentem a hotelbe. Reggel amikor felébredtem, ott volt az ágyam alatt egy halott... Nem tudtam mit tegyek.

Q.: Ekkor döntött úgy, hogy vesz egy nagy táskát amibe elrejtheti?

D.: Igen.

Q.: Feldarabolta?

D.: Nem, belefért a táskába.

Q.: Valóban?

D.: Igen.

Q.: Elvitte őt onnan?

D.: Igen, egyenesen a nagymamám házába. Nem akartam többé ilyet tenni, de az egész kezdődött elölről.

Q.: Volt még egy eset, amikor a Sinthasomphone fiút keresték önnél, igaz?

D.: Igen.

Q.: Ha jól emlékszem önnél volt a koponyája.

D.: Igen, átkutatták a lakásomat. Nem húztak arrébb egy törölközőt, csak ezért nem vették észre a koponyát.

Q.: Csak fotók és drogok után kutattak, ezért nem is keresték a koponyát?

D.: Pontosan. Egyszer pedig, az egyik mumifikálódott fejet, amit egy dobozban tartottam, bevittem a munkahelyemre, és ott tartottam kb. egy évig. és nem sokkal ezután jöttek a rendőrök, akik ezt a fiut keresték, átkutatták a lakást, de nem találtak semmit.

Q.: Nyomozók?

D.: Olyasmik...

Q.: Amikor körülnéztek mi járt a fejében?

D.: Azt hittem, hogy a fiút keresték, de kiderült, hogy nem. Egy másik ügy miatt jöttek, és mindenkit kikérdeztek a házban.

Q.: és ahhoz a fiúhoz, akit ott fojtottak meg semmi köze nem volt?

D.: Nem, semmi. Egyszer egy 15 éves fiut próbáltam meg elcsalni, akivel egy bárban találkoztam... Kihívta a rendőröket, és elmondta nekik, hogy molesztáltam, de azok nem hittek neki. Másik alkalommal pedig, a rendőröknek csak be kellett volna nyitniuk a hálószobámba, ott feküdt egy holttest az ágyamon. De nem tették. Szóval volt egy pár ilyen eset.

Q.: Szóval rengetegszer volt dolga rendőrökkel, de mindig sikerült megúsznia.

D.: Igen.

Q.: Mi okozott nagyobb örömet, a szexuális aktus, vagy az, hogy hatalma volt mások felett?

D.: Mindkettő. Már maga a keresés is izgalmas volt. Sosem tudtam kivel találkozok majd össze, mennyire lesz jóképű, mennyire érzem majd jól magam vele. Ez mind az izgalom része volt...

Q.: Buta kérdés, de próbált valaha is heteroszexuális kapcsolatot létesíteni... Egy nővel?

D.: Sosem, sosem érdekelt.

Q.: Sosem érdekelte, mert 13 éve kora óta tudta, hogy...

D.: Pontosan. Alkalmam lett volna rá, főleg Németországban. Sok olyan hotelben szálltam meg, ahol prostituáltak is voltak.

Q.: De sosem akart ilyesfajta élményt.

D.: Nem.

Q.: Az áldozatai között sosem tett különbséget? Voltak fehérek is feketék is.

D.: Nem, erről már beszéltünk. A Milwaukee Journal megpróbálta úgy beállítani a dolgot, mintha ez faji ügy lenne. De nem az. Egyszerűen csak szerettem ezeket a típusú férfiakat. De ebben semmi faji dolog nem volt. Hogy is lett volna? Az első fehér volt, a második is, a harmadik amerikai indián, a negyedik spanyol, utána néhány fekete fiú, ázsiai, zsidó, puerto ricoi... Ez nem rasszizmus volt.

Q.: Melyik áldozatánál próbálta ki először a kannibalizmust?

D.: Rick Beeksnél, a beceneve Cash volt... 30 év körüli volt tetoválással a mellkasán, bárokban dolgozott férfi prostiként... Ő volt az első, aztán az a fiú, akivel a könyvesbolt előtt találkoztam.

Q.: A kannibalizmus is a szexuális kielégülését szolgálta?

D.: Igen. Ez is kísérletezéssel indult... úgy éreztem így jobban a részemmé válnak...

Q.: Ez érdekes.

D.: Szóval ez elbűvölt és izgatott is.

Q.: Hogyan készítette el?

D.: A tűzhelyen... Tudja, apró darabokat vágtam, hogy meg lehessen enni.

Q.: Milyen szerveket?

D.: Szívet, májat, combot, bicepszet...

Q.: Milyen ízük volt?

D.: Hát... Nem tudom úgy elmondani, hogy ne hangozzon... Undorítónak...

Q.: Nem tartom visszataszítónak.

D.: Hát... Nem tudom, hogyan írjam le.

Q.: Amikor elkapták lecsillapodott? örült annak, hogy vége van? Vagy inkább sajnálkozott?

D.: Nem sajnálkoztam. Nem, ez így volt rendjén.

Q.: Biztos?

D.: Igen. Tudtam, hogy ez a legjobb nekem is és mindenki másnak is, hiszen nem tudtam magam leállítani. Szóval tudtam, hogy ez a legjobb dolog, de azért az érzelmeim arra ösztönöztek, hogy ismét szabad legyek, elmehessek bárhová, ihassak, élhessem az életem. Szóval ez elég sok feszültséget okozott. Főleg hétvégenként.

Q.: Miért?

D.: Annyi izgalom történt velem akkoriban...

Q.: áldozatokra vadászott.

D.: Nem feltétlenül a gusztustalan dolgokra céloztam, csak szerettem volna kimenni a tömegbe.

Q.: A szabadságba...

D.: Nem szeretek olyannak mutatkozni amilyen nem vagyok. Szerettem volna elmenni bárokba és sztriptízt nézni.

Q.: Férfi sztriptízt.

D.: Igen. Sokat jártam a Bistro 2-be Chicagoban... Az egy jó hely volt. Hajnali 4-ig volt nyitva.

Q.: Mennyibe került ez?

D.: 16 dollár egy éjszakára, csak hogy bemehess.

Q.: Mik voltak ott?

D.: Szauna, fürdő...

Q.: Van egy hely New Yorkban, nem emlékszem a nevére, az is hasonló volt, csak ott nők is voltak...

D.: Sosem jártam ott.

Q.: Tehettek volna valamit a rendőrök, hogy előbb elkapják?

D.: Semmit. Kivéve, hogy benéznek a kocsimba, a táskámba, vagy a hálószobámba...

Q.: Alaposabbnak kellett volna lenniük.

D.: Igen.

Q.: Alaposnak kell lenni akkor is, ha csak egy hétköznapi ügyben nyomoznak.

D.: Hát ki kellett volna zárniuk például a hűtőmet, vagy a fürdőt. Mindent bezártam.

Q.: Ha ebből lehet tanulni valamit az az, hogy alaposnak és elővigyázatosnak kell lenni.

D.: Tiszta és szép lakásom volt, nem lehetett rajta látni, hogy valami nem stimmel...

Q.: Ennek nagy hatása lehetett.

D.: Igen.

Q.: Ez egyfajta stratégia volt?

D.: Tudja szerettem tisztán tartani a lakásomat, de ez előnnyel is járt.

Q.: Mit csinált a vérrel?

D.: Mindent a fürdőben csináltam, szóval egyszerűen lefolyt a lefolyóba.

Q.: A lefolyóba?

D.: Igen.

Q.: Tehettek volna valamit az áldozatai, hogy elszökjenek?

D.: Miután bedrogoztam őket, már nem. Az egyetlen ok, hogy a legutolsó fiú el tudott menekülni az az volt, hogy totálisan öntudatlan voltam. Nem is igazán emlékszem semmire.

Q.: Hány altatót adott be nekik?

D.: 5-6-ot.

Q.: Szóval valamit másképp csinált, mint ahogy szokta, és ezért elvesztette az uralmat az áldozat felett?

D.: Igen, le akartam itatni, de nem ment. én nem ittam, nagyon vigyáztam arra, hogy csak pár sört igyak meg aznap. Nem tudom, mivel ütöttem ki magam ennyire.

Q.: Fáradt volt vagy ilyesmi?

D.: Fáradt voltam, de nem annyira, hogy ettől ne legyek magamnál. Az agyam egyik része egyszerűen kikapcsolt. Legalábbis nekem így tűnik. Kb. öt perccel azelőtt tértem magamhoz, mielőtt hallottam, hogy a rendőrök kopogtatnak az ajtómon.

Q.: Nagyon jól és szépen beszél. Tudja mennyi az IQ-ja?

D.: átlagos, amennyire a tesztekből tudom.

Q.: Ezek új tesztek voltak?

D.: Igen.

Q.: Sokat olvashatott... Ez elég nyilvánvaló.

D.: Mostanában igen, de régebben nem olvastam, csak hazamentem és tévéztem...

Q.: Volt vallásos háttere gyermekként?

D.: Nem, nem igazán voltam mélyen vallásos. De azt mindig éreztem, hogy van valami több, mint ez az élet. De nem igazán akartam ezekre gondolni.

Q.: Hitt, vagy hisz a reinkarnációban?

D.: Nem.

Q.: Volt olyan ember, aki igazán fontos volt az életében?

D.: Anyám, apám és a nagymamám... Azt hiszem, ők hárman.

Q.: Volt olyan ember, aki "megfertőzte" az életét?

D.: Nem. Azt kell mondanom, hogy saját magam fertőztem meg a saját életemet. Sosem akartam utánozni senkit. Nem is igazán érdekeltek például a bűnesetek sem.

Q.: Ez érdekes. Azt mondta, hogy nézte ezeket a tévében.

D.: Hát igen, megnéztem, szórakoztatóak voltak és érdekesek. De sosem vettek efféle könyveket vagy magazinokat, vagy ilyesmit. Megnéztem őket, de ennyi.

Q.: Amikor fiatal volt, mit gondolt, mi lesz magából?

D.: Szerettem volna valaki lenni, csinálni valamit az üzleti életben, esetleg eladó is szerettem volna lenni. De tudja annyit ittam abban az időben, hogy nem volt világos mit is akarok.

Q.: Nem szeretett volna az apja nyomdokaiba lépni?

D.: Nem.

Q.: Esetleg a nagyapjáéba?

D.: Nem, nem.

Q.: Nem voltak hosszú távú tervei?

D.: Nem, nem voltam jó ezeknek a kieszelésében.

Q.: Mit gondol, mi volt a legnagyobb hanyatlás az életében? úgy értem, hogyha pl. a pornográfiát ki tudta volna iktatni az életéből, akkor talán más lett volna az élete?

D.: Igen.

Q.: úgy gondolja, ez változtatott volna valamit?

D.: Ha a fantáziálásaimat, azokat a szörnyű fantáziákat ki tudtam volna verni a fejemből amik 15 éves korom körül kezdődtek... Talán minden abbamaradt volna. és talán ha, ha erősebbek az erkölcseim, ha van valami iránya az életemnek... Hogy mindez csak a pornó miatt lenne, azt nem hinném. Ez nem kényszerít erre senkit.

Q.: Nem, de ön eléggé belemélyedt a dologba...

D.: Igen, de ez csak olaj volt a tűzre.

Q.: Szóval sok szabadideje volt, és ezek a fantáziák belopództak az életébe, és ezekkel foglalkozott, más dolgok helyett.

D.: Igen. Nem voltak pornográf élményeim a Hicks dolog előtt.

Q.: Ez érdekes. Hadd kérdezzem meg, mik jöttek előbb, a fantáziák, vagy a pornográfia?

D.: A fantáziák.

Q.: Szóval 14-15 éves korában kezdődtek el?

D.: Igen.

Q.: Ez a szomszéd gyerekkel való incidens után volt?

D.: Igen, igen. De lefogadom, hogy ez sokmindenkivel megtörtént már...

Q.: Hát persze.

D.: Az ember kísérletezget...

Q.: Az ember ebben a korban sokmindennel kísérletezgethet...

D.: életemben egyszer támadtak meg, 13-14 éves koromban, amikor éppen hazafelé mentem az egyik barátomtól. Három gimnazista volt... Csak megütötték a nyakamat egy gumibottal, ok nélkül. Nagyon megijedtem.

Q.: Fájdalmas lehetett.

D.: Igen, és semmi okuk nem volt rá. Nem csináltam velük semmit, hogy ezt tegyék. Csak úgy megütöttek.

Q.: Vannak ilyen emberek, ez nem is kétséges. A szülei szigorúak voltak?

D.: Igen, eléggé.

Q.: Volt problémájuk az alkohollal?

D.: Nem, egyiknek sem.

Q.: Dohányozhat a cellájában?

D.: Igen.

Q.: Van lelkiismeretfurdalása amiatt, amit tett?

D.: Van, de szerintem nem annyi amennyinek lennie kéne. úgy értem, hogy ha több együttérzés lett volna bennem, akkor talán nem teszek ilyeneket. úgy látszik, hogy ez nálam eléggé eltompult...

Q.: Talán ha közelebb került volna az egyik fickóhoz...

D.: De sosem akartam.

Q.: Akkor nem ölte volna meg őket.

D.: Pontosan. Akkor nem tettem volna meg. Rosszul érzem magam, tudom, hogy nem jó, amit tettem, de nem tudom jóvátenni.

Q.: Persze. Mielőtt embereket választott volna ki, állatokat is ölt?

D.: Nem, sosem öltem állatokat. Sosem tettem ilyet. Csak már halott állatokkal kísérletezgettem.

Q.: Az a fickó nagyon néz minket. Ha van valami kérdése még, azt következő alkalommal felteheti. élveztem a beszélgetést, Jeff.

D.: Oké, köszönöm a süteményt és a könyvet...

Q.: Köszönöm az őszinteségét. Mint mondtam főként Adam Walsh ügyében jöttem, elmondaná mégegyszer magnóra, hogy semmi köze nincsen az ügyhöz?

D.: Semmi közöm nincs Adam Walsh eltűnéséhez. Hallottam a hírekben, de semmi közöm hozzá.

Q.: Ha esetleg valami eszébe jutna, szóljon. Kér még egy sütit?

D.: Rendben. Igen, azt hiszem kérek még egyet.

Q.: A készítője örülni fog, hogy ízlett önnek.

Nap a Bikában és az Ikrekben egyszerre van jelen.

Határozott, kitartó, türelmes, megtartó, megóvó, takarékos, gyakorlatiasság, kimért, lassú gondolkodás és cselekvés, eleven értelem, szellemes, szellemi törekvések, moz-gékonyság.

Nap a 8. házban: Sok sikertelenség, bizonytalan magatartás, kapkodás. Hajlam dep-resszióra, fejfájásra.

Hold a 6. házban: Változó munkaviszonyok, gyakori gyengélkedések.

Merkúr az Ikrekben: Változékony, határozatlan, szétforgácsolódó, felületes.

Merkúr a 8. házban: Idegbaj veszélye.

Vénusz a bikában: Sikertelenség, bánat, érzelmi zavarok, túlzottan anyagias.

Vénusz a 7. házban: Sikertelen társulások, megszégyenülés a nyilvánosság előtt és a társaságban. Sikertelen peres ügyek.

Mars a Kosban: Nagy erő, tevékenység igyekezet, célratörés, lendület az akadályok leküzdésre, sportkedv.

Mars az 5. házban: Vezető, irányító szeret lenni, céltudatosság, erős szellemi és nemi élet.

Jupiter a Bakban: Erős becsvágy, öntudat és önérzet, meggondolt, körültekintő, élre tör, hatalomra vágyik, erős öntudat, figyelemtudata erős.

Szaturnusz a bakban: Hiányzik a szeretet, adni vágyás, búskomor, alattomos, merev szokások, erős akaratosság, bizalmatlan, gyanakodó.

Szaturnusz a 3. házban: Balesetek, akadályoztatások, összeütközés a közelállókhoz, gátlások, akadályok kora ifjúsága óta, irigy, féltékeny, bizalmatlan.

Uránusz az Oroszlánban: Felforgató, forradalmár, túlfűtött nemiség és zavaros hatá-sok.

Uránusz a 10. Házban: Változó helyzet a társadalomban, hitelvesztés veszélye, különc törekvések a hivatásban. Belső zűrzavar és feszültségek, ami megakadályozza az érvé-nyesülést. Fontos, hogy önálló legyen, és önálló gondolkodással rendelkezzen.

Neptunusz a Skorpióban: Beteges érzékiség, ravaszság, kiszámíthatatlanság, bonyolult zavaros érzésvilág, gyökértelen önhittség.

Neptunusz az 1. házban: Változékony, gyenge jellem, kedélyhullámzások, lelki dep-ressziók, káros szenvedélyek, ivás, kábítószerek használata.

Pluto a 10. házban: Sok küzdelem és válság, hivatásban. Nehezen ér el eredményt, szétforgácsolja erőit, hírnév csorbulása, becsületvesztés. Fontos számára, hogy hata-lommal rendelkezzen és azt használja is.

Fényszögek:

Nap és Merkúr: Jó emlékezőtehetség, tanulni vágyó, gyors felfogású, értelmes.

Nap és Pluto: Zsarnokságra való uralmi vágy, túlzások, elhamarkodottság, vakmerő-ség, önteltség, fékezetlen indulatok, meggondolatlanul fecsérli erőit, szertelenségek.

Hold és Merkúr: ügyes, független, de nyugtalan szétforgácsolja értelmi erőit, fecsegő, hazudozó és rosszakaratú. Sok kellemetlenség éri kritika folytán.

Hold és Szaturnusz: Túlzottan becsvágyó, törtető, ravasz, önző, gyanakvó, alantas gondolkodású, általános sikertelenség, küzdelmes élet.

Hold és Uránusz: Tevékeny, mozgékony értelem, szokatlan és rendkívüli érzelmi kap-csolatok.

Hold és Pluto: Türelmetlen, indulatos, változó hangulatok, határozatlan, végletesség, túlbecsüli ön magát, értékét, alantos szenvedélyek, túlfeszült nemiség, fékezhetetlen indulatok, bűnöző hajlam.

Merkúr és Pluto: önfejű, nyughatatlan, türelmetlen, indulatosság, ellentmondó hajlam.

Vénusz és Mars: Túlzottan érzéki, erkölcstelenségre hajló, túlzó, extravagáns, hajlam lelki bajokra.

Vénusz és Uránusz: Féltékeny, szenvedélyes, nehezen tud uralkodni érzésein, korai rendezetlen nemi élet, sok zavaros viszony, hajlam homoszexualitásra.

Jupiter és Uránusz: Nyakas, gyakorlatiatlan, lázadó, összetűzések a törvénnyel.

Szaturnusz és Pluto: Erős önzés, ridegség, rosszindulatok, alantas hajlamok, durvaság, erőszakosság, erkölcstelen indulatok, bűnöző hajlam!


 JeffreyDahmer horoszkópjában megfigyelhető, hogy a hatalomvágy motiválja tetteit, és rettentő erejű a késztetés, hogy mások által elismert és különleges emberként emelkedjen ki a világból. Akinél ez a személyiség struktúra hangsúlyozottan jelen van, át kell gondolnia irányelveit és értékeit, ami legtöbbször hosszú és fájdalmas munkát igényel.

A világi sikerekhez, a hatalomhoz és a hírnévhez való viszony teljes átalakuláson kell, hogy keresztülmenjen. Az ilyen embernél, ideális esetben a "hatalom" külső megnyilvánulási formái mögé látás képességét szimbolizálja és ezáltal a felelősség mélyebb megértésének képességét.

Az erős akarat és merev szokásforma jelen van Jeffrey Dahmer személyiségében. Az élet szeretet energiáinak áramlása blokkolt esetében. Ilyenkor az életerő lényegének és vitalitásának kifejezés módját kell átalakítani. Gyakran hiányzik az adni vágyás és a szeretet. Ezt persze kompenzálni lehet, de attól még a hajlam jelen lesz.

Dahmer képletében megtalálható az a momentum, hogy önmagát újraformálja. Intenzív önfejűség, makacsság, óriási erő és hatalom imádata, a szándékok és vágyak eltitkolása, könyörtelenség magával és másokkal szemben, jellegzetes vonásokat mutat. 

Sürgetőnek érzi, hogy cselekedeteit és önmagát szélsőséges formában fejezze ki. Tudatalatti kényszert érez, hogy átalakítsa önmagát, és egy előre nem látható cél felé tartson. Jól jellemzik életét azok a rejtélyes kapcsolatok és találkozások, melyek dacolnak ez ésszerű magyarázatokkal, gondoljunk itt áldozataira, és áldozataival szemben érzett érzelmi robbanékonyságaira. Ezen érzelmek robbanékonysága és hevessége annak tudható be, hogy hosszú időn át nem volt tudatában legmélyebb vágyainak  és hiányérzetének.

Dahmer félt megmutatni igazi arcának alapvető vonásait. A kritikáktól, tévedéstől, hibázástól való rettegése sokszor új dolgok kipróbálásától való félelemhez vezetette őt. Meg kellett volna tanulnia bártan felelősséget vállalni önmagáért és kockázatot vállalni önkifejezése terén, hogy valóban felismerje, mire is képes igazán. érdekes módon jelenik meg Dahmer személyiségében a szexualitás. Közeli kapcsolataiban ragaszkodott a szokatlanul nagyfokú szexuális szabadsághoz, olykor pedig ez a nagyfokú szabadság homoszexuális, ha nőről van szó biszexuális, orgiasztikus vagy más kulturálisan nem elfogadott viselkedésben nyilvánul meg. Az érzelmi nyugtalanság, hidegség, érzéketlenség, valamint kísérletezgetéseihez való ragaszkodása mások figyelembevétele nélkül gyakran tönkretette kialakulni készülő kapcsolatait.

Dahmer félt az intim, személyes szeretetkapcsolatoktól, hiszen úgy érezte, hogy ha elkötelezné magát érzelmi szabadságát elvesztette volna. érzelmi élete változékony és feszült volt, ami bizonytalansággal párosult. Nem hagyta, hogy szeressék őt és mindenféle érzelmi elkötelezettség elől elszakadt. A sérüléstől való félelem biztosította a sérülés bekövetkeztét és az elutasítástól való rettegés uralta életét. Ez a személyiségtípus kifejezetten énközpontú, hatalomvágyó és érzéketlen viselkedésben nyilvánul meg, miközben folyton arról panaszkodik az ilyen ember, hogy "őt senki soha nem szereti". Feladata az lett volna és talán szomorú sorsát pozitív irányba befolyásolta volna, ha szabadon tanul meg önzetlenül adni, de valamiféle egyensúly és érzékenység megtartásával – az emberi érzésektől való elzárkózás nélkül.
 

(A horoszkópot készítette: Rideg Róbert)