„A magányos szívű gyilkosok” – így nevezi máig a köztudat eme két embert, azaz Raymond Fernandez-t, és Martha Becket. Nem áll módomban ítélkezni, vagy saját véleményt nyilvánítani, azonban én magam inkább csak Martha alapvető tulajdonságai közé sorolnám a magányt, ami a hosszú megpróbáltatások és kínok alatt lett rajta úrrá. Maga Raymond számomra inkább egy erős, magabiztos megjelenésű domináns ember, egy afféle vezető típusú személyiség. Mi sem bizonyítja szebben, mint ahogy az igen csak túlsúlyos Martha-t sikerült az ujjai köré csavarnia, s aki ez által szinte bármit megtett „ura” kérésére. De hát, ez volt a férfi „foglalkozása.”
Gyorsan fussuk is át kettőjük rövid életrajzát, mely talán bebizonyítja fenti állításaimat

Raymond Martinez Fernandez 1914. decemberében látta meg a napvilágot a napsütötte Hawaiin. Spanyol szülők révén, a 1930-as években haza, azaz spanyol földre költözött, ahol azonnal el is vett egy ottani asszonyt. Itt még - már amennyire nevezhetjük így - rendes életét élt. Franco (Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde Salgado Pardo (spanyol katonatiszt, Spanyolország diktátora)) oldalán harcolt a Spanyol polgárháborúban, melyet háborús hősként fejezett be. Később a Brit titkosszolgálatnak dolgozott, egész kiváló eredményekkel és sikerekkel a gibraltári kikötőben. 1945-re felhagyott ezzel a „hivatással”, s egy olajszállító hajó fedélzetén vállalt munkát, így sikerült átkelnie a tengeren, és eljutnia Amerikába. Azonban, a hajóút kevéssé mondható sikeresnek - főleg olyan szempontból nézve, ha ez a kis tragédia okozta a radikális változásokat Raymond agyában – ugyanis az út során a fejére csapódott egy hombárfedél, ami, a méretét tekintve nem kis fejfájást okozhatott. Így hát szerencsétlen Raymondunk csak Curacaóban tért magához egy kórházban. Mire felnyitotta szemeit, sajnos személyisége és természete teljes változásokon ment keresztül: nyughatatlan, ravasz szélhámos lett belőle, s teljes meggyőződéssel állította, hogy neki természet feletti hatalma van a nők fölött, amit egy hirtelen elhatározásból fakadóan be is készült bizonyítani.

Hirdetéseket kezdett feladni magazinoknál, társkereső szolgálatoknál azzal a céllal, hogy majd a hiszékeny és naiv jelentkezőket szépen csendesen kifosztja. Csak, hogy bebizonyítsa, milyen komolyan is gondolta ezt a mondhatni elég sajátos maszek vállalkozást, 1947-re száznál is több becsapott áldozat volt a számláján.

Aztán, alighogy visszatért egy spanyolországi kiruccanásról – mely során a jelenlegi átejtett hölgy furcsa mód, a „véletlen” folytán elhalálozott – Raymond úgy döntött, utána jár személyesen is egy rejtélyes és izgalmas levélnek, és személyes látogatást tesz annál a floridai asszonynál, aki küldte.

Ki más lehetett a titokzatos hölgy, mint Martha Beck. Szerencsétlen Martha nevét egyik barátja adta fel a társkeresőnél, mondhatni egyszerűen csak viccből. A több mint százhúsz kilós, és nemileg erősen felfokozott Martha gyakran volt a viccelődök céltáblája. Persze ne felejtsük el azt a „kisebb” tényt sem, hogy tizenhárom éves korában a saját bátyja megerőszakolta, sőt, addig folytatta a vérfertőző viszonyt, míg Martha el nem kezdett panaszkodni az anyjának. Ám Martha számára érthetetlen okból (ez számomra sem egészen tiszta) őt hibáztatták az aljas ügy miatt, és kolostori életmódra kényszerítve a tizenhárom éves lányt, megfosztották a normális kapcsolatteremtés lehetőségeitől, mellyel még inkább sikerült elérni, hogy ennek a lánynak semmi esetre se sikerüljön a szocializáció. Később aztán Kaliforniát vette céljául, ahol ápolónőként kezdte meg karrierjét egy katonai kórházban, ami a nimfomániás, túlzott szexuális vágyai miatt elég gyorsan derékba tört s botrányba fulladt. Kénytelen volt tehát visszatérni Florida vidékére, pontosabban Pensacolába, ahol is gondnok lett egy testi fogyatékos gyerekeket kezelő intézetben. Ott találkozott Fernandezzel, aki az üzleti álnevén, azaz Charles Martinként mutatkozott be neki.

    Hamar kezdetét vette tehát a kettőjük forró szerelmi kapcsolata. Martha Fernandezben végre társra talált a perverzitásban, aki életében először kielégítette minden lehető szexuális vágyát. Nem is kellett sok a lelkileg elkorcsosult nőnek, hogy szívből kövesse a férfit akár még a kivégző osztag elé is. Az asszony otthagyta az állását – többek között a két gyermekét, melyből egy törvénytelen volt, a másik pedig egy igen csak félresikerült házasság eredménye. Mikor később Fernandez felfedte előtte üzleti fondorlatait, Martha készségesen a cinkosává vált, s a nővérének adta ki magát. Persze, túl szép lett volt, hogy igaz legyen, ugyanis Martha túlságosan szerelmes volt a férfiba, hogy csak úgy szabad utat adjon neki a nőknél. A férfi udvarolhatott, nősülhetett, de a nászéjszakát Martha már nem engedélyezte. Ekkora a féltékenység annyira gúzsba kötötte a „romantikus szoknyavadászt” – hogy az eddig szépen felépített stratégiák összeomlottak. Az első közös próbálkozásuk azzal végződött, hogy a kiszemelt kliens visszakövetelte a kocsiját, az ötszáz dollárját, s nem ment bele abba sem, hogy átírassák a biztosítási kötvényeit.

    Ezt követően a szerelmes pár Illinois állam Cook területére költözött, ahol Fernandez feleségül vette Myrtle Youngot 1948. augusztusában. Természetesen ez a kísérlet is kudarcba fulladt, mivel Martha nem volt hajlandó beleegyezni, hogy párja együtt aludjon újdonsült feleségével. Myrtle kapott egy kisebb adag altatót – melytől talán még egy amerikai foci csapat jól kifejlett játékosai is örökre álomra hunyták volna szemeiket – majd készségesen felhelyezték az arkansasi Little Rockba tartó buszra. Azonban szegény Myrtle Young sajnos halottan futott be a buszpályaudvarra, így nem láthatta már meg az arkansasi tájat, ellenben a pár vagyona négyezer dollárral és egy autóval bővült.

A new york-i Albanyban, az év decemberében Fernandez annyira elbűvölt egy naiv özvegyet, a hatvan esztendős Janet Fayt, hogy az ráíratta minden vagyonát, a hatezer dolláros biztosítási kötvényével egyetemben. Ezzel is bebizonyosodott, hogy a jó öreg Fernandez tud még egyet s mást. A pár ezt követően – csak, hogy szívből meghálálják Fay eme jócselekedetét – kicsit fojtogatták, majd az egyszerűbb megoldást választva agyonverték egy baltával. A következő évben Fernandez és Beck a michigani Grand Rapidsban igyekezett megkopasztani egy huszonnyolc esztendős özvegyet, Delpihne Downing-ot. Persze Martha ismét feldühödött, mikor tudomására jutott, hogy Fernandez többször is lefeküdt ifjú hitvesével. Ám Delphine egyszer meglátta férjét a toupet-ja nélkül, és ráijesztett, hogy elhagyja. Fernandez akkor úgy döntött, elteszi láb alól Delphine-t és annak lányát, Rainelle-t. Mind a két holttestet a pince padlójába cementezték, s a kíváncsiskodó szomszédoknak azt mondták, Delphine nyaralni ment a kislányával.

A rokonok azonban hamar gyanút fogtak, és már hívták is a rendőrséget. Azok, mialatt Fernandez és Beck moziban voltak, átkutatták a házat, rábukkantak a két nyaralóra, és letartóztatták a két hazaérkező gyanúsítottat. Ezt követően furcsa huzavona alakult ki a két állam között. Michiganben nem volt halálbüntetés, New York-ban azonban igen. Fény derült Janet Fay meggyilkolására is, és New York követelte, szállítsák át a bűnös párt, hogy a tárgyalás lefolyhasson. Az elvetemült páros gaztettei heves közfelháborodást kelltettek, részben ennek lehetett tulajdonítani, hogy New York kapta meg az ügyet.

Fernandezt és Becket három gyilkossággal, és „mindössze” 17 továbbival – többek között Myrtle Young-ot is beleértve – esettel gyanúsították.

A tárgyalás 1949. júliusában megkezdődött, és negyvennégy hosszú és kimerítő napon át tartott. Az ülések sajtóvisszhangja példátlanul gyűlölködő és indulatos volt, a pár botrányos perverz szexuális életének minden intim részlete szenzációként került az utcára, s bolygatta fel az egész társadalmat. Hatalmas tömegek sorakoztak a tárgyalóterem előtt, hogy megpillanthassák a „szörny”-et és az „emberevő óriásnő”-t.

Az ítélet persze nem volt kétséges. Raymond Fernandezt, és Martha Becket bűnösnek találta a bíróság előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésben és augusztus 29-én halálra ítélték őket. Az is természetesnek hat, hogy a felmentésre irányuló kérelmüket elutasították, és 1951. március 8.-án villamosszékbe ültették őket a méltán híres Sing-Sing börtönben.

A kivégzés előtt 1-2 órával Fernandez levelet küldött párjának, mi szerint szereti, mire az hangosan kijelentette:

 „Most, hogy tudom, Raymond szeret, örömmel teli szívvel megyek a halálba."

De hát, egyáltalán nem volt boldogító halála. Rúgott még egyet az élet, isten elsütötte utolsó tréfáját az asszonyon. Az újságok ujjongva élcelődtek, harsongva kacagott a világ, hogy Martha Beck terebélyes idomait milyen kínkeserves erőfeszítések árán sikerült csak az irgalom székébe passzírozni, s, hogy milyen hosszasan vonaglott, mire az áramütések végre lebirkózták puhány testét.

A „Magányos Szívű Gyilkosok” felé irányuló nyilvános utálat máig fent maradt, az emberek csak legyintettek s nevettek egyet ezen a mondhatni utolsó megpróbáltatáson, ahelyett, hogy szánakoztak volna a szenvedő áldozaton.





„Nem vagyok egy átlagos gyilkos.” – Raymond Fernandez

„Csak balesetek.” – amit Fernandez egy börtönőrnek mondott, miután az a bűneiről érdeklődött.

„Nem tudom, nem tudom megérteni. Nem tudom megmondani miért tettem. Én csak láttam, ahogy idegen férfiak eltesznek egy vagy két törülközőt a táskájukba, így azt gondoltam én is valami hasonlót teszek. Azonban én nem tudtam megállni.” – nyilatkozta Fernandez arról, mikor nagy mennyiségű ruhákat és egyéb dolgokat tulajdonított el egy hajón.

„Istenem Martha, mit tettél?”- Fernandez állítólagos mondata Marthahoz, miután az megölte Janet Fay-t

Készítette: Toma