1949. március 3-án a Daily Mirrorban elindult egy gyilkosságokról szóló sorozat, amelynek első főcíme John Haighről szólt.

Az egészet egy két héttel ezelőtt eltűnt személy híre váltotta ki. Február 20-án egy férfi és egy nő ment be a rendőrkapitányságra Chelsea-ben, hogy bejelentse a 69 éves Olivia Durand-Deacon eltűnését. A nő az Onslow Court Hotel lakója volt Dél-Kensingtonban már két éve. Találkozót beszélt meg egy férfivel, John Haighel, aki most az eltűnését jelentette. Az egyik nyomozónak gyanús volt a dolog, ezért elhatározta, hogy utánanéz Haighnek. Kiderült, hogy számtalanszor ült már börtönben csalásért, okirat hamisításért és lopásért.

Haigh próbált kedves lenni. Kék szemével, jó külsejével, tisztaságával és stílusos öltözködésével igazán jó benyomást keltett. Minden kérdésre válaszolt az eltűnt nővel kapcsolatban. Valakinek feltűnt, hogy kesztyűt visel. Gyűlölte a piszkot, télen-nyáron kesztyűt hordott.

Míg Haigh előadta, mennyire aggódik Mrs. Durand-Deaconért, addig a nyugat sussexi rendőrök ellenőrizték az üzletét Crawleyban. Haigh azt állította, hogy szokott a műhelyében „kísérletezgetni”.

Pat Heslin vezetésével átkutatták a helyiséget. Találtak szerszámokat, drótokat, sav tárolására alkalmas tartályokat. Az egyik üres volt, a másik csak félig. Volt ott egy pár gumicsizma és gumikesztyűk és egy gázálarc.

Megtalálták néhány ember papírjait is: Archibald Hendersonét, Rose Hendersonét és három Mcswan nevű emberét. Voltak ott útlevelek, személyigazolványok, és jogosítványok is. Találtak még egy 38-as Enfield pisztolyt is, amit nemrégiben is elsütöttek. Előkerült Mrs. Durand-Deacon kabátja is. Eltűnt a nő egy ékszere is, amit egy férfi eladott egy ékszerésznek J. Mclean néven. Később az ékszerész felismerte benne Haighet.

Azonnal őrizetbe vették. Amikor Webb nyomozó megkérte a férfit, hogy menjen be vele a rendőrségre, azt válaszolta: „Természetesen, szívesen segítek bármiben, amiben csak tudok.”

Haigh teljesen közömbös volt, amikor bevitték a chelsea-i rendőrkapitányságra. Dohányzott, újságot olvasott, majd álomba szenderült. A rendőrök egy ideig semmit nem tudtak kideríteni, amire kíváncsiak voltak vele kapcsolatban. Három óráig készülődtek arra, hogy kikérdezzék, ezalatt az idő alatt Haigh kieszelhetett magának egy tervet. Időközben bejelentést kaptak Rose Henderson bátyjától, aki szerint a nőt utoljára Haighel látta, mielőtt eltűnt volna. Ez megerősítette a rendőröket gyanújukban.

Haigh azonnal hazudni kezdett a rendőröknek. Arrogánsan megjegyezte, hogy nincs joguk hozzáérni, így szabadon járt kelt. A kérdésekből rájött, hogy bizonyítékok is vannak ellene. Megkérdezték tőle tud-e valamit Mrs. Durand-Deacon hollétéről. Erre Haigh előadott egy zsarolásos történetet. Amikor viszont egyedül maradt Webb nyomozóval, megkérdezte, hogy mennyi az esély arra, hogy a broadmoori elmegyógyintézetből valaha is kiengedjenek egy embert. Ez részben elárulta, hogy mire készült: nem beszámíthatónak akarta magát beállítani. Webb nem válaszolt a kérdésére.

Ekkor Haigh mindent bevallott, azt hitte, megúszhatja a dolgot.

„Ha elmondanám az igazat, nem hinne nekem; túl fantasztikus ahhoz, hogy el lehessen hinni. Mrs. Durand-Deacon már nem létezik, és sosem fognak maradványokat találni belőle. Sósavval tüntettem el. Hogyan bizonyíthatnának be egy gyilkosságot holttest nélkül?”

Korábban a börtönévei alatt rabtársaival is beszélgetett a törvénynek erről a részéről. Meggyőzte magát, hogyha nincsen holttest, akkor nem ítélhetik el. Ám rengeteg olyan bizonyíték volt ellene, ami azt mutatta, hogy ő a tettes, még ha a holttesteket nem is találták meg. Vallomást is tett, ami nagyban segítette a rendőröket. Bizonyítékként Haighnél volt Mrs. Durand-Deacon kabátja és ékszerei. Elérkezett az idő, hogy az áldozatok után maradt „masszából” is megpróbáljanak valamiféle bizonyítékot találni.

Haigh elmondta, mit tett a nővel. Ez két és fél óráig tartott. Azt állította, hogy hátulról fejbelőtte. Ezután kiment a kocsijához, ahonnan bevitt egy kést és egy poharat, hogy meg tudja inni áldozata vérét. Ezután a testet betette egy 170 literes tartályba és savat öntött hozzá.

Elmondta, hogy megölt öt másik embert is, akiket szintén savba tett, és ivott a vérükből is.

Nem tudott úrrá lenni a vágyain.

Haighet őrizetben tartották Mrs. Durand-Deacon meggyilkolásának vádjával. Ekkor még három ember meggyilkolását bevallotta. Egy nőt Hammersmithből, egy tinédzsert Kensingtonból és egy lányt Eastbourneből. Az ő vérükből is ivott.

Végül kilenc áldozatig jutottak. Nem mutatott lelkiismeret furdalást, vagy félelmet. Állítása szerint csak azért ölte meg áldozatait, hogy megigya a vérüket, de semmiféle szexuális perverziót nem követett el rajtuk. Ez egy nagy vita kezdete lett. A pszichiáterek nem hittek neki.

Haigh Angliában született, családjában nem voltak mentális betegségben szenvedők, kivéve anyját, Emilyt. 40 éves volt, és ő volt az egyetlen gyermeke. 11 éve volt John Robert Haigh felesége, akit hirtelen kirúgtak állásából. Ez nem tett jót a család anyagi állapotának, kölcsön kellett kérniük pénzt, amit nagyon szégyelltek.

Haigh 1909. július 24-én született. Pár héttel ezután apja ismét talált munkát. Outwoodba költöztek, Haigh itt töltötte élete következő 24 évét. Azt állította, élete csendes volt, egy átlagos kisgyerek játékai nélkül. Szülei vallásos emberek voltak. Gyakran kellett a Bibliából felolvasnia, és nem sportolhatott, vagy szórakozhatott. Minden rendben volt vele, az évek alatt kialakult nála a kosz iránti undor. Szülei szerint a világ gonosz ezért távol kell tartaniuk magukat az emberektől. Apja még egy magas kerítést is felépített, hogy elválasszák magukat a szomszédoktól.

Apja arcán volt egy igen nagy anyajegy, ami szerintük a bűn jele. Anyja viszont mentes volt az efféléktől. Így gyermekük egy bűnös és egy valódi angyal fia volt. Távol akarták tartani mindentől, ami a bűn útjára vihette volna.

Fiatalon nagy érdeklődést mutatott mások felé, főképpen az állatok felé. Volt egy kutyája, és számos nyula, az igazi barátok helyett. Néha odaadta a saját ételét a szomszéd kutyájának. Nem bírta elviselni mások szenvedését. Azt állította, hogy akiket megölt azok sem szenvedtek. Akárhogy is volt, nyilvánvalóan többre becsülte az állatokat az embereknél.

Ritkán viselkedett illetlenül, de ha megtette, anyja elverte a kézfejét hajkeféjével. Később Haigh azt mondta, hogy ettől gyakran véres lett a keze, amit ő legszívesebben lenyalt volna, és ekkor fejlődött ki a vér iránti rajongása.

Iskola után általában azonnal hazament, nem játszott a többi gyerekkel. Magányos volt. Hamarosan hazudozni is kezdett. Sokszor, hogy elkerülje szüleivel a konfliktust, azt mondta, amit azok hallani szerettek volna.

Haighnek a legnagyobb élvezetet a zene okozta, zongorázni tanult. Egy kórushoz is csatlakozott.

Szerette az autókat is, iskola után egy autószerelői állást keresett magának. Mivel ez a munka eléggé piszkos volt, csak egy évet töltött el itt, aztán otthagyta. Egy másik munkahelyén megvádolták lopással, ám megúszta, de a munkáját elveszítette.

Ebben az időszakban felfigyelt a Franciaországban zajló Sarret ügyre. Sarret áldozatait megölte, megcsonkította és savban feloldotta. Végül halálra ítélték. Haigh minden bizonnyal úgy hitte, ő ügyesebb lesz Sarretnél, és megússza a gyilkosságokat.

1934-ben felhagyott a templomba járással, és elvett egy nőt, akit még alig ismert, Beatrice Hammert. 21 éves független nő volt. Haigh vonzó külsejébe szeretett bele, és amikor az megkérte a kezét a lány azonnal igent mondott. Ám a házasság mindössze négy hónapig tartott, amíg Haighet októberben el nem kapta a rendőrség. Ezalatt az idő alatt felesége szült egy kislányt, akit örökbeadott.

„Amikor felfedeztem, hogy könnyebben is lehet pénzt keresni, nem csak hosszú átdolgozott órákkal, nem kérdeztem magamtól, hogy jót vagy rosszat teszek-e. Lényegtelennek tartottam. Csupán azt mondtam magamnak, ezt szeretném csinálni.”

Börtönévei alatt Haighet kiközösítették. A börtön után visszaköltözött szüleihez és egy vegytisztító vállalkozásba kezdett. Elég jól boldogult egészen addig, míg szülei meg nem haltak egy motorbalesetben. Az üzlet csődbe ment és ez nagyon elkeserítette. Elhagyta szülővárosát és Londonba költözött.

Talált magának egy titkári állást. Életének egy teljesen új szakasza kezdődött. Hamarosan munkaadója lett első áldozata. Ez a férfi Mr. William Donald McSwan, Mac volt, egy fiatal jó vágású férfi. Kedvelte Haighet, kiváló munkaerőnek tartotta. Haigh sosem emlegette bűnös múltját főnöke előtt. Mac meghívta őt a szüleihez, és ő elfogadta a meghívást. A két férfi jó baráttá vált. Mindketten szerették a gyors kocsikat, a mutatós ruhákat és a londoni pubokat. Ahogy Haigh beletanult az üzletbe előléptették menedzserré. Mégis egy év múltán otthagyta a munkát, hogy egy saját vállalkozásba kezdjen. Mac sajnálta, hogy elmegy, de Haigh nem igazán szeretett másoknak dolgozni.

Alapított egy ügynöki irodát, aminek egy már meglévő és megbízható cégnek a nevét adta. Úgy tett, mintha lenne néhány felszámolásra váró ingatlanja. Hamarosan megkapta a csekkeket bezsebelte a pénzt anélkül, hogy dolgozott volna. Ezután elköltözött és ugyanezt megtette más helyeken is.

Ennek ellenére elkapták és ismét börtönbe ment, ezúttal 4 évre. Miután kiengedték, ismét visszatért a lopáshoz. Azt állította, hogy a tulajdonosok kérték, hogy adja el a dolgaikat, de ez a hazugság nem mentette meg őt.

A börtönben azt mondta, hogy többé nem fog visszatérni ehhez az életformához. Azt tervezte, hogy gazdag idős nőkkel fog összeismerkedni. Szerinte ezzel is sok pénzt lehetett összeszedni. A börtönben kitanulta, hogyan kell bánni a savval, és eleinte egerekkel kísérletezett. Rájött, hogy nagyon könnyen el lehet ezzel a módszerrel tüntetni a testeket. Egy egérrel ez kb. fél óráig tartott.

Miután ismét kiengedték, könyvelőként helyezkedett el egy Mr. Stephens nevű ember műszaki cégénél. Rövid ideig még náluk is lakott. Két lányuk volt, az idősebb, Barbara szintén imádta a zenét, így közeli barátság alakult ki közte és Haigh között. Még a házasságról is beszéltek, pedig Haigh még el sem vált előző feleségétől, valamint majdnem 20 évvel volt idősebb Barbaránál. A lány ennek ellenére a legközelebbi barátjának tartotta és hitt benne, hogy egyszer a felesége lehet.

1944-ben belekeveredett egy autóbalesetbe. Megsérült a feje és a vér a szájába csorgott. Azt állította, ez visszahozta a gyermekkori álmait a vérről.

„Egy keresztekből álló erdőt láttam magam előtt, amelyek fokozatosan fákká alakultak. Az ágakról harmat, vagy eső csepegett le, de ahogy jobban megfigyeltem észrevettem, hogy az valójában vér. A fák hirtelen elkezdtek vonaglani és vér szivárgott belőlük… egy férfi minden fához odament és megérintette a vért, majd meg akarta inni.”

Haigh ebben az évben kezdett el ölni. Bérelt egy lakást a Glouchester Road 79. szám alatt. Savat is tartott otthon, és nem kellett hozzá sok idő, míg kamatoztatta a börtönben tanultakat a nagyvilágban is.

Kensingtonban véletlenül összefutott McSwannal, akinek régebben dolgozott. Mac örült a találkozásnak és elhívta Haighet a szüleihez. Mivel nem tudták mit hoz a jövő, örültek a találkozásnak. Beszéltek Haighnek a befektetésükről, ami szép kis pénzt hozott a házhoz. Haigh figyelmes volt, és máris elkezdett tervezni.

Mac és Haigh egyre több időt töltöttek együtt. 1944. szeptember 6-án látták őt utoljára.

Később a rendőrök észrevették, hogy Haigh naplójában egy vörös kereszt volt a szeptember 9-i bejegyzés alá rajzolva. Valószínűleg ezen a napon ölte meg, vagy darabolta fel McSwant. Azt állította, hogy hirtelen úgy érezte szüksége van a vérre, ezért hátulról fejbe verte Macet egy asztallábbal vagy egy csővel. Aztán átvágta a torkát.

„Fogtam egy korsót, és a nyakához tartottam, majd megittam a benne lévő vért.”

A holttestet ott hagyta, ahol megölte, és azon kezdett gondolkodni, hogy most mitévő legyen. Dolgozószobájában volt sav. Talált egy nagyobb tartály, ebbe tette Mac testét, ami fél órába telt neki, mivel Mac magasabb volt nála, és nehezen tudta a tartályba tuszkolni. Először a ruháit vette le róla. Végül beleöntötte a savat. Ahogy az elkezdett dolgozni a holttesten, rettenetesen nyomasztó volt számára. Erre nem volt felkészülve. Órákig tartott, mire a holttest feloldódott, Haigh az éjszakát a szabad ég alatt töltötte, majd bezárta az irodáját és hazement. Csak két nap múlva ment vissza, hogy megnézze mi lett a testtel. Belenézett a tartályba, amiben most már egy barnás vöröses massza volt, ami szörnyen bűzlött. Egy rúddal megkeverte a masszát, hogy megnézze mennyi maradt meg a testből. Azt tervezte, hogy ez egészet egy nagyobb lefolyóba önti majd egy vödör segítségével. Ezt meg is tette, majd kitisztította a tartályt.

Ezután szinte eufórikus állapotba került. Megölt valakit, és senki sem tudja majd rábizonyítani. Senki nem találhatta meg a holttestet. Eljött az ideje, hogy megszerezze Mac vagyonát is.

Elment Mac szüleihez, és azt mondta nekik, hogy a fiuk egy időre elment, hogy elkerülje a besorozást. Mivel Mac már beszélt ilyenekről, hogy inkább eltűnik, minthogy szolgáljon a seregben, hihető volt a történet.

Haigh megtudta, hogy a savtól az embernek légzési nehézségei támadhatnak, így beszerzett egy maszkot a jövőre is gondolva.

Két hónappal később megölt egy hammersmith-i nőt, akit sosem tudtak azonosítani. Ezután Mac szüleit ölte meg. Leütötte őket, ivott a vérükből, majd savval tüntette el a holttesteket. Haigh azt mondta a bejárónőjüknek, hogy elutaztak Amerikába. Átnézte a család összes iratát, hogy mindenre felkészülhessen. Ezután túladott a vagyonaikon. Eltűnésüket sosem jelentették a rendőrségen, csak amikor Haigh 1949-ben vallomást tett.

Ebben az időben Haigh a kensingtoni Onslow court hotel 404-es szobájában lakott. Ezt a hotelt főként idősebb, jómódú özvegyek látogatták. Ő is jómódúnak állította be magát. Ezen az őszön megölt egy Max nevű fiatalembert, de sosem derült ki, hogy ez valóban igaz-e. Két éven belül elköltötte McSwanék minden pénzét, így ismét hamar kellett vagyonhoz jutnia. Egy lakáshirdetés útján kapcsolatba lépett az 52 éves Archibald Hendersonnal és 41 éves feleségével, Rose Hendersonnal. Többet kínált a házért, mint amennyiért a tulajdonosok eladták volna. Ám esze ágában sem volt megvenni, csak a közelükbe akart férkőzni. Többször is találkoztak, zenéről beszélgettek és egy barátság kezdett kialakulni közöttük, annak ellenére, hogy életmódjukat Haigh nem igazán helyeselte. Sokat költekeztek, ittak és nagyon világiasak voltak. Sokat beszélgettek, így rengeteg mindent megtudhatott róluk. Azt állította, hogy sokszor zongorázott nekik, és kedves volt velük. Ez a kapcsolat 5 hónapig tartott.

Ebben az időszakban Haigh egy raktárat bérelt a Leopold Roadon. 1947. december 22-én rendelt savat és két tartályt.

1948 februárjában meglátogatta Hendersonékat és jó pár napot náluk töltött. A vérről szóló álmai ismét elkezdődtek, és adósságai is felhalmozódtak.

Február 12-én Haigh fejbelőtte Hendersont a saját pisztolyával, amit ellopott tőle. Otthagyta őt, ahol megölte és elment a gázálarcáért. Ezután visszament Rosehoz, akinek azt hazudta, hogy férje beteg és a segítségét kérte. Őt is lelőtte. Aztán a már megszokott módon megszabadult tőlük.

„Mindkettőjük véréből ittam.”

Naplójának február 12-i bejegyzése alatt is ott volt a két vörös kereszt. Másnap elvitte Hendersonék ír szetterét, és vagyonuk egy részét.

Mrs. Durand-Deaconnak, akivel a hotelben találkozott, eladott egy táskát. Haigh leveleket írt Hendersonék testvérének, hogy úgy döntöttek Dél-Afrikába költöznek. Meghamisította Rose írását és aláírását is. Rose bátyja, Burlin aggódott, és a rendőrséget akarta felkeresni. Haigh megírta neki, hogy ez nem jó ötlet, ugyanis illegális abortusza volt, és emiatt bajba kerülhetnek. Burlin nem nagyon hitte el ezt, de végül nem tett semmit.

Azt is bevallotta a későbbiek során, hogy megölt egy Mary nevű lányt. Ám ezt sem tudták soha bebizonyítani, kétséges, hogy a lány egyáltalán létezett-e.

1948. júniusában Haigh azt állította, hogy ellopták az autóját. A Lagondát meg is találták egy sziklán összetörve. Alig egy hónappal később találtak egy női holttestet a közelben, de a rendőrség szerint nem volt összefüggés a két eset között. Haigh ragaszkodott hozzá, hogy egyik esethez sincs köze, még azután is, hogy elkapták és bevallotta a gyilkosságokat. Pedig megmutatta a kocsi roncsát Barbara Stephensnek, akinek gyanús lett, mikor megkérte, hogy erről ne beszéljen senkinek.

Haigh ismét pénzszűkébe került, sok pénzt elpazarolt szerencsejátékra.

A következő áldozata Mrs. Durand-Deacon lett.

Ezután nem sokkal Burlin ismét jelentkezett: anyjuk megbetegedett, ezért meg akarta találni Roset. Ezzel a dolgok rosszra fordultak Haigh számára: letartóztatták.
Haigh még kiskorában írt egyfajta „látnoki” bejegyzést, helyrehozhatatlan személyiségéről, amit semmi nem fog tudni megváltoztatni. Úgy tűnik fiatal kora ellenére, már akkor jól ismerte önmagát.

Az egyetlen ember, aki mindezek után kitartott mellette, és a börtönben is látogatta, az Barbara volt. Megkérdezte Haightől, hogy őt miért nem ölte meg. Ez megdöbbentette a férfit, és azt felelte, hogy ilyen sosem jutott volna az eszébe. Börtönévei alatt leveleztek, és egy héten egyszer meglátogatta Haighet.

A férfi azt állította, hogy 9 embert ölt meg, ám egyet sem találtak meg, kivéve a kocsija mellett fekvő nőt.

De a rendőrök megtalálták a masszát, ami a holttestek után maradt. Találtak még pár fontos bizonyítékot: csontdarabokat, egy epekövet, amit a sav nem oldott fel, valamint egy hajtűt. A sav után megmaradt masszát a rendőrök megvizsgálták. Ez három napig tartott. Az alapos kutatás meghozta a gyümölcsét. A következőket találták:

Ha később kapták volna el Haighet sokkal kevesebb bizonyítékot tudtak volna találni ellene. Egy hónappal letartóztatása után a vád készen állt a tárgyalásra.

1949. április 1-én kezdődött a tárgyalás E. G. Robey vezetésével, és 10 sussex-i bíróval. Haigh is megjelent és nagyon élvezte, hogy ő lehet a figyelem középpontjában. Jegyzeteket írt és kötekedett, mintha nem is érezte volna, hogy mennyire komoly az ügye.

G. R. F. Morris, Haigh védőügyvédje a két napos eljárás alatt semmiféle bizonyítékkal nem szolgált védence ügyében. De ő is és a vád is egyetértett abban, hogy csak a Durand-Deacon üggyel foglalkozzanak, és többször is szóba került, hogy Haigh megitta áldozatai vérét.

A maga részéről Haigh azt gondolta, kap 10 évet egy elmegyógyintézetbe zárva, azután kiengedik és vadászhat újabb áldozatok után. Már látta is magát az újságok címlapján, mint őrült vámpírt.

Robey 33 szemtanút hallgatott meg, hogy bizonyítani tudja a nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokat. Felállított egy időbeli sorrendet, hogy lássák, mennyire racionálisak voltak Haigh tettei:

Hétfő: nagy adóssága volt a kifizetetlen számlái miatt. Délután találkozott Mrs. Durand-Deaconnal, akinek üzletet ajánlott, megmutatott neki egy doboz műkörmöt.

Kedd: megkért egy helyi mérnököt, hogy szerezzen neki savat Londonból. Egy Mr. Jones nevű embertől kölcsönkért 50 fontot.

Szerda: kifizeti az adósságát Mr. Jones pénzéből, majd megrendeli a savat.

Csütörtök: a sav megérkezik Crawleyba. Haigh vesz egy zöld tartályt, amelybe a savat öntheti.

Péntek: látták Mrs. Durand-Deacont azzal a táskával sétálni, amit később megtaláltak. Látták azt is, hogy a perzsa kabátját viselte. Később Haigh és Deacon elhajtottak egy autóval. 4:45-kor Haigh elpanaszolta Mr. Jonesnak, hogy akinek megmutatta volna a műkörmöket nem jött el a találkozóra.

Szombat: Mrs. Lane-nek is elpanaszolta, hogy Deacon nem jelent meg a találkájukon. Ezután eladott pár ékszert, amin kb. 50 fontot keresett. Ez pont elég volt ahhoz, hogy visszafizesse a kölcsönét Mr. Jonesnak.

Vasárnap: Haigh elkísérte Mrs. Lanet a rendőrségre.

A következő hétfőn megígérte Jonesnak, hogy kifizeti a maradék adósságát is, ezért újabb ékszereket adott el. Ebből adta meg adóssága maradékát.
Nem sokkal ezután kihallgatták Jonest is és Haighet is Deacon hollétét illetően.

Vasárnap, február 26: Heslin őrmester betör Haigh műhelyébe. Talált egy esőkabátot, gumikesztyűket, gázálarcot, savat. Később emberi vércseppeket is találtak a gázmaszkon és a védőruhán. Talált továbbá eltűnt személyekhez tartozó iratokat, és egy fegyvert is. Vasárnap megtalálták a perzsa kabátot is.

Symes nyomozó bevitte Haighet a rendőrségre, ahol az hosszú és kitervelt vallomást adott elő.

Eközben találtak egy vérfoltos kést is Haigh kocsijában. Ekkor már meggyanúsították gyilkossággal.

Március 2-án Haigh írásban tett vallomást további 6 ember meggyilkolásáról.

12 pszichiáter vizsgálta Haighet a börtönben, valamelyik a tárgyalás előtt, valamelyik utána. Érdekesnek találták, hogy a vér miatt ölt. Az ilyen embereknél általában szexuális devianciával is találkozhatunk. Ám Haigh nem volt perverz, őszintén szólva nem is igen érdeklődött a szex iránt.

Egyetértettek abban, hogy Haigh beszámítható és csak megjátssza az ellenkezőjét. Az orvosok szerint paranoid volt. Azt hitte okosabb másoknál és mindent megúszhat. Kettős életet élt. Tudta, hogy törvényt szeg, de úgy gondolta, ő a törvény felett áll.

A tárgyaláson a vádat Eric Neve, Gerald Howard és Sir Hartley Shawcross képviselte. A védelmet Maxwell Fyfe, G. R. F. Morris és David Neve (Eric testvére) képviselte.

A tárgyalás közben Haigh rendszerint keresztrejtvényt fejtett.

A tárgyalás végén mindössze 15 percre volt szükség, hogy eldöntsék Haigh sorsát: bűnösnek találták. Halála előtt levelet írt Barbarának is, Haigh hitt a reinkarnációban és azt üzente Barbarának, hogy még vissza fog térni hozzá. Szülei meg sem látogatták őt halála előtt.

1949. augusztus 6-án felakasztották.

Ruháit Madame Tussaudra hagyta, aki állított neki egy viaszszobrot panoptikumában.