1990. január 23-án este, a 23 éves Taunja Benett úgy döntött, elmegy szórakozni. Hideg, nyirkos éjjel volt, az évnek ebben a szakaszában ez megszokott idő volt Oregonban. Elindult a kocsmába, ahol hamarosan berúgott. Taunja először nem figyelt fel a magas férfire, aki szintén a bárpultnál ült, de a férfi sem figyelt fel a nőre, csak amikor az már lerészegedett. Ezután odament a nőhöz, bemutatkozott neki, és felajánlotta, hogy fizet neki még egy italt. Taunja ezt elfogadta, ezzel elindított egy sor eseményt, ami fiatal élete végét jelentette. A férfit Keith Hunter Jespersonnak hívták. Keithnek rengeteg álneve volt, sokszor a saját nevéből kreált magának álnevet. A fiatal lány megbízott a 35 éves, 197 cm magas, 108 kilós férfiban, még nem tudta egyes emberek milyen borzalmakat képesek elkövetni. Egyszercsak Jesperson elhagyta a kocsmát, nem mondta meg a lánynak, hogy hová tart. Amikor visszatért, felajánlotta Taunjának, hogy meghívja vacsorára. Belenézett a pénztárcájába, amiben nem volt elég pénz a vacsorára, ezért elhívta a lányt az otthonába, hogy onnan hozzon pénzt. A lány elkísérte haza a férfit, követte be a lakásba is, ahol az ahelyett, hogy pénzt vett volna magához, el akarta csábítani a lányt. Később a Jespersonban felgyülemett harag a felszínre tört. Először csak kigúnyolta a lányt, majd dulakodni kezdtek, végül megfojtotta. Jesperson nem esett pánikba a gyilkosság után. Visszament a kocsmába, ahol beszédbe elegyedett az emberekkel, így próbálva alibit szerezni magának. Pár sör után visszament a házba és betette Taunja testét a kocsi hátsó ülésére. Tudta, hogy meg kell szabadulnia a testtől, ezért egy kihalt vidékre autózott, ahol kidobta a testet. Visszament a kocsihoz, és útközben kidobta lány walkmanjét is az ablakon, amit az a kocsiban hagyott. A lány testét napokkal később találta meg egy járókelő, aki azonnal hívta a rendőrséget. Hamar azonosították a holttestet, de gyanúsítottjuk egyelőre nem akadt. Jespersonnak nagy álma volt, hogy rendőr lehessen. Fel is vették, és úgy érezte sikerül megvalósítania álmát. De egy falmászó gyakorlat közben leesett, megsérült és álmai is szertefoszlottak, kitették őt a rendőrségről. Mellőzöttnek, elutasítottnak érezte magát, és dühös volt, amiért egy olyan társadalmat akart szolgálni, amely megfosztotta az álmaitól.  Talán fel sem fogta, hogy ekkoriban kezdett el a benne élő szörnyeteg a felszínre törni. Keith és családja végül elköltöztek a városból, Keith kamionsofőrnek állt, és idővel megkedvelte ezt a munkát. Miután elkövette első gyilkosságát, rájött, hogy az ölés rabjává vált. Ennek ellenére másfél év telt el mire elkövette második gyilkosságát. Ez 1992 késő júliusában vagy kora augusztusában történt. Augusztus 30-án találtak egy női holttestet. Jesperson később azt állította, hogy a nő neve Claudia volt, de nem sikerült azonosítani. A következő hónapban a 32 éves Cynthia Lynn Rose holttestét találták meg, nem messze Californiától. Drog túladagolásban halt meg. Jesperson ebben az időben kezdett el leveleket írogatni a The Oregonian újságnak. Az egyik levélben azt állította, hogy Rose prostituált volt, felvette a nőt és megölte. A levelek végét mindig egy mosolygós arccal, smiley-val zárta, így hamarosan el is nevezték „mosolygós gyilkosnak”. A leveleket továbbították a rendőrségnek, de nem tudták azonosítani azok íróját, Jesperson egészen 1995-ig anoním maradt. A következő áldozat a 26 éves Laurie Ann Pentland volt. Testét 1992-ben találták meg egy G. I. Joe játéküzlet mögött Oregonban. Megfojtották, és a gyilkos semmi nyomot nem hagyott maga után, amin a nyomozók elindulhattak volna. De arra már rájöttek, hogy a gyilkosság eme módja a „mosolygós gyilkosra” jellemző. A következő áldozatot 1994. szeptember 14-én találták meg, ő volt a hatodik áldozat. A nő maradványai már szinte csak csontokból álltak, körülbelül 40 éves lehetett halálakor. A hetedik áldozat Angela Subrize volt, akit 1995 szeptemberében találtak meg. A nyolcadik áldozat, ha nem is túl jól, de ismerte Jespersont. Ő volt a 41 éves Julie Ann Winningham. Megfojtották és testét egy elhagyatott területen dobták ki az autóból. Rick Buckner nyomozót bízták meg a Winningham ügy felderítésével. Kiderült, hogy nő elhagyta a férjét, és 1995 februárjában Jespersonnal mutatkozott, akit a vőlegényeként mutatott be. A férfi felvette a stoppoló nőt, és így ismerkedtek meg. Kiderült az is, hogy 1986-ban Jesperson megházasodott, született 3 gyermekük, de 1990-ben elváltak. Nem sokkal később Buckner azt is kiderítette, hogy Jesperson melyik vállalatnál volt kamionsofőr. 1995. március 22-én őrizetbe vette a férfit, és hat órán keresztül vallatták Winninham meggyilkolásával kapcsolatban, ám ő semmit nem volt hajlandó elmondani. Mivel bizonyítékuk nem volt ellene, el kellett engedniük, ő Arizona felé vette az irányt, Buckner pedig visszament Washingtonba. Jesperson kétszer is megpróbált öngyilkos lenni. Rájött, hogy el fogják kapni, írt egy levelet a gyerekeinek és egyet a testvérének mielőtt feladta magát. A testvérének írt levél egy része a következő: „Elfogyott a szerencsém. Többet sosem élvezhetem a szabad életet. Szóváltás közben megöltem egy nőt. Bizonyítékok is vannak ellenem, úgy tűnik én lettem a fekete bárány. Kijelölnek nekem egy ügyvédet, aztán lesz a tárgyalás. Biztos vagyok benne, hogy emiatt meg fognak ölni.” „Bocsánat, hogy erre az útra tévedtem. Már öt éve gyilkolok, nyolc embert öltem meg és még többet zaklattam. Azt hiszem nem tanultam semmit.” „Apa mindig aggódott értem, amiatt amiken keresztül mentem a váláskor, stb. Reméltem, hogy elkapnak. Tegnap éjjel bevettem 48 altatót, de reggel kipihenten ébredtem. Az előtt pedig két doboz altatót vettem be, de az sem használt. Ma fognak letartóztatni.” Amikor befejezte a levélírást, feladta a leveleket, majd felhívta Bucknert és bevallotta Winningham meggyilkolását. Tudta, hogy ezért életfogytiglant kap, vagy ki is végzik, de nem akart megölni több nőt. Megkérte testérét, hogy semmisítse meg a levelét, de az nem akarta, mert úgy érezte, megsemmisítene egy bizonyítékot. Ehelyett elvitte a rendőrségre, pár nap múlva rengeteg újságban jelent meg ez a levél. Buckner megtudta, hogy amikor Jesperson 6 éves volt, a gyilkolást állatokon kezdte, levágta a hörcsögök fejét. 12 évesen kezdett nagyobb állatokat ölni, macskákat és kutyákat. Megfojtotta, agyonverte, vagy lelőtte őket. Rájött, hogy élvezi. „Én voltam Arnold Schwarzenegger. Olyan volt, mintha háborúsdit játszottam volna. Csak lapítottak és reszkettek félelmükben. az ember eljut egy pontra, amikor ha megöl valamit, az már nem jelent semmit. Mindegy állatról, vagy emberről van-e éppen szó. Az ember érzi a torkuk lüktetését, ahogyan próbálnak levegőt venni. Harcolnak az életükért, ahogyan egy ember tenné.” Manapság már nem titok, hogy akik kiskorukban állatokat kínoztak, azok néha felnőtt korukra áttérnek az emberekre. „Arra gondoltam, milyen lenne megölni egy embert. Ez a gondolat évekig velem maradt, míg egyszer megtörtént. Megöltem egy nőt, megvertem és megfojtottam. Ezután már nem kerestem állatokat erre a célra. Már embereket kerestem. Csak öltem és öltem, míg el nem kaptak. Most megfizetek érte azzal, hogy egész életemet a rácsok mögött kell letöltenem. Meg kell állítanunk a kegyetlenséget, mielőtt még nagyobb gonddá válik, mint például nálam.” Amíg Jesperson a Clark megyei börtönben ült Winningham meggyilkolásáért, elkezdett az ügyvédjének, Thomas Phelannak más tetteiről is mesélni. Így került szóba a 21 éves Angela Subrize meggyilkolása is. 1995 januárjában vette fel Angelát Spokane-től nem messze. A lány az apját akarta meglátogatni. Jesperson megfojtotta őt, majd lefeküdt aludni. Miután felébredt, elment egy elhagyatott helyre, ahol megszabadult a holttesttől. Jespersont életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.