Kemper fiatal stopposlányokat szedett
fel, olyan lányokat, akiket még sohasem látott. Miután megölte őket,
nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy eltüntesse a bizonyítékokat. De
elkövetett egy gyilkosságot, amelynek nyomai egyenesen hozzá vezettek –
otthonában megölte a saját anyját. Ezek után csak idő kérdése volt,
hogy mikor akadnak rá anyja és barátja testére.
A rendőrség elkezdte keresni Edmundot, és ő tudta, hogy félreismerhetetlen megjelenése miatt nem nagyon tud elbújni senki elől. Edmund fáradtan és nyugtalanul bement egy utcai telefonfülkébe, felhívta a californiai rendőrséget és mindent bevallott. Ha akarta volna, bevallhatta volna csak az utolsó két gyilkosságát, mert a többire nem volt semmi kézzelfogható bizonyíték. Óvatosnak kellett lennie, mert ebben az időszakban két másik sorozatgyilkos is tevékenykedett Santa Cruz területén, és a rendőrök össze voltak zavarodva. Nagyon magabiztos volt, és amikor a rendőrség figyelmének középpontjába került, kiélvezte, hogy reflektorfényben lehet. Végre intelligensnek és fontosnak érezhette magát. Megkönnyebbült attól, hogy nyíltan elmondhatott mindent, amit régóta titokban tartott.
Kemper szülei viharos házasságban éltek, és szétköltöztek, amikor Kemper kilenc éves lett. Négy évvel ezután elváltak, és neki nagyon hiányzott az igazi apja. Új otthonukban zsarnokoskodó anyja és testvérei állandóan ócsárolták őt, és amikor nagyobb lett, száműzték az alagsorba, mert úgy gondolták, hogy nem illendő a nővéreivel egy szobában laknia.
Edmund képtelen volt barátságot kialakítani a vele egykorúakkal. Nem tudta elfelejteni a fájdalmat, amit szülei válása okozott. Már kiskorában is kínzott és ölt meg állatokat, és fantáziájában összefonódott az erőszak és a szex. Szülei makacsnak és kezelhetetlennek tartották és elküldték Los Angelesbe, hogy apjával és mostohaanyjával éljen. Ők is ugyanúgy vélekedtek róla, mint az anyja; furcsasága ijesztő volt. 1963 telét Edmund nagyszülei farmján töltötte.
Nem örült neki, hogy a szünidő vége után is otthagyták a nagyszüleinél, de elkezdte az iskolát és némi előrehaladást mutatott. Tanárai csendesnek és béketűrőnek írták le. Nem volt vele gond, átlagos jegyei voltak. A helyzet a nagyszüleivel feszült, de elviselhető volt. Hogy ne legyen láb alatt, elfoglalta magát a kutyájával, és egy 22-es kaliberű puskával, amit a nagyapjától kapott. Nyulakra, ürgékre és madarakra vadászott. Az iskola vége után visszatért az anyjához, hogy ott töltse a nyarat, de két hét múlva ismét visszament a farmra. Nagyapja szerint mogorvának tűnt. Saját részéről Edmund a nagyapját egy unalmas embernek tartotta. Erőszakos fantáziái visszatértek, ebben az időben nagyanyja szerepelt bennük. Elképzelte, ahogyan lelövi őt.
Nagyanyja egyre idegesebbé vált és eldugta férje pisztolyát, nehogy Edmund kezébe kerüljön.
1964. augusztus 27-én Edmund nagyanyjával a konyhaasztalnál ült. Egy pillanattal később felkapta a pisztolyt, füttyentett a kutyájának és bejelentette, hogy kimegy ürgékre vadászni. Nagyanyja figyelmeztette, hogy a madarakat ne lője le, majd tovább dolgozott. Edmund kiment a házból és a hátsó ajtón át nézte a nagyanyját, és a pisztollyal egyenesen a fejére célzott. Meghúzta a ravaszt és fejbe lőtte. Ezután még egyszer tüzelt és hátba lőtte. Bement a házba, a fejére tett egy törölközőt és bevitte a fürdőszobába. Nem sokkal később a nagyapja is hazaért a boltból. Edmund őt is lelőtte.
Edmund megrémült, nem csak azért amit tett, hanem azért mert félt, hogy el fogják kapni. Még ha jól el is rejti nagyszülei testét, a barátaik és a rokonaik akkor is hamarosan hiányolni fogják őket. Felhívta az anyját, aki azt javasolta, hogy hívja ki a rendőrséget. Bevitték kihallgatni, hamarosan bevallotta mindkét gyilkosságot. Elmondta, hogy gyakran gondolt arra, hogy megölje a nagyanyját, és hogy nagyapját csak azért lőtte le, hogy megóvja őt halott felesége látványától és egy esetleges szívinfarktustól. Börtönbe zárták, míg eldöntötték, mi legyen vele. A bíróság elmebetegnek minősítette, és 1964. december 6-án, 15 évesen az Atascadero Állami Kórházba küldték.
Edmundot teszteknek vetették alá, és megpróbáltak bepillantást nyerni elméjébe. Nem vállalta a felelősséget bűnei miatt, azt állította, nem volt tudatánál. De együttműködő volt és úgy tűnt, szépen gyógyul. A pszichológiai osztályon dolgozott és segített rendszerezni a teszteket. Büszke volt rá, hogy dolgozik, és ezt az orvosok jó jelnek vélték. Az antiszociális emberek sokszor kelletlenül és vonakodva dolgoznak, de Edmund buzgón vetette bele magát a munkába.
Időközben másokat is megismert az Atascaderoban, köztük sorozatgyilkosokat is, akik elmesélték neki történeteiket. Ezek nagy hatással voltak rá, és fejlődő szexualitása összefonódott az erőszakkal és az uralkodni vágyással. Az effajta gondolkodás itt nem számított perverznek. Edmund szexuális fantáziái egyre zavarosabbakká és erősebbekké váltak. Feljegyezte, hogy a bent levő erőszaktevők mit csináltak rosszul. Elkapták őket, mert nem voltak elég okosak: szemtanúkat és bizonyítékokat hagytak. Olyanokat támadtak meg, akiket ismertek, vagy túl nyilvános helyen támadtak. Ezeket az információkat elraktározta az agyában. Mivel még semmilyen terve nem volt, minden amit hallott fontos lehetett neki a jövőben. Fantáziálásait nem osztotta meg orvosaival. Konzervatív és intelligens volt, és mikor 1969-ben kiengedték, a külvilágban történt változások szinte sokkolóan hatottak rá. Új kapcsolata a külvilággal egy, az Atascadero melletti kollégiumban kezdődött. Míg iskolába járt, a gyámügyiek felügyelete alatt állt.
Edmund tisztességes ember volt. Körülötte mindenki hosszú hajjal, hippiként járkált, míg ő rövid hajjal és bajusszal. Ám Edmund reményei szertefoszlottak. A helyi és állami rendőrségen a minimum magasságon kívül maximum magasságot is meghatároztak. Túl magas volt rendőrnek. Hogy csillapítsa csalódottságát, vett magának egy motort, ettől legalább úgy érezhette magát, mint egy rendőr. Mindeközben nagyon jól haladt tanulmányaival és újabb 18 hónapra szabadlábra helyezték. Orvosai azt ajánlották, hogy ne térjen vissza anyjához Californiába. Viszont a gyámügyiek ennek ellenére pontosan hozzá küldték.
Clarnell Strandberg megbízható dolgozója volt egy californiai egyetemnek. Fiának hiánya egy ideig nyugalmat adott neki, de hangos szócsaták kezdődtek, amikor Edmund visszatért házukba. Anyja kioktatta, vádolta és mindenért belékötött. Edmund gyakran keresett menedéket a helyi rendőrbárban. Gyakran beszélgetett volt rendőrökkel a fegyverekről és a törvényekről. Gyakran becézték „Nagy Ednek.”
Engedélyezték Edmundnak, hogy anyjától egy hotelszobába költözzön, amit egy barátjával osztott meg. Később azt mondta, anyja még ezek után is folyamatosan lehordta és ócsárolta őt. Edmund rövid idő alatt kétszer is összetörte motorját. Ezután vett egy autót, ami nagyon hasonlított egy rendőrautóra. Beleszerelt egy adóvevőt, egy antennát és elkezdett stopposokat keresni. Alacsony, csinos, női stopposokat. Nézte, hogyan reagálnak rá. Megtanult a bizalmukba férkőzni, miközben próbálta kielégíteni erőszakos fantáziáit. Elképzelte, miket tenne foglyul ejtett stopposaival. Autója céljainak teljesen megfelelt: az utasoldali ajtót csak kívülről lehetett kinyitni, a csomagtartóban pedig kések, fegyverek és takarók sorakoztak. Edmund egyik lányt a másik után vette fel, várva a megfelelő alkalmat. Ez az alkalom több mint egy év múlva, 1972. május 7-én érkezett el.
Mary Ann Pesce és Anita Luchese a Fresno Állami Főiskola tanulói voltak, és éppen hazafelé tartottak, stoppoltak. De sosem értek haza. Edmund nem sokkal azután, hogy felvette a két lányt, megölte őket. Anitát a csomagtartóba tette, ezután figyelmét Mary Ann felé fordította. Megbilincselte, a hátsó ülésre fektette arccal lefelé, egy zsákot húzott a fejére és meg akarta fojtani. De a zsák kilukadt és szétszakadt. Edmund idegesen elővette a kését és leszúrta a lányt. A végén a torkát is átvágta. Majd kivette Anitát a csomagtartóból és őt is megölte.
Ezek után Edmund egy ideig körbe-körbe autózott, míg eldöntötte, mit tegyen a holttestekkel. Mary Ann testét elvitte a hotelszobájába, ahol levetkőztette és felboncolta. Ezután lefejezte és testét műanyag zsákokba tette. Mindkettejük fejét megtartotta egy ideig, majd egy szakadéknál szabadult meg tőlük. Mary Ann testét augusztusban találták meg, Anita testére és fejére viszont sosem akadtak rá.
Az udvarias Edmundot senki sem gyanúsította, így folytathatta portyázásait. 1972. szeptember 14-én felvette a 15 éves koreai táncoslányt, Aiko Koo-t, aki éppen táncórájára tartott. Fáradt volt ahhoz, hogy a buszt várja, ezért úgy döntött, stoppolni fog. Edmund felvette őt, felvitte a hegyekbe és megállt egy kietlen úton. Beragasztotta a száját és megpróbálta megfojtani úgy, hogy a hüvelyk és mutatóujjával befogta az orrát. A lány elájult de pár perccel később magához tért. Edmund ismét fojtogatni kezdte, de ezúttal addig folytatta, míg a lány tényleg megfulladt. Kivette a kocsiból, lefektette a földre, és megerőszakolta. Ezután betette a csomagtartóba és eltűnt a tetthelyről.
Nem sokkal ezután betért egy helyi bárba, megivott pár sört, majd visszatért anyja házába. Időről időre kinyitotta a csomagtartót és megnézte áldozatát. Ezen az éjjelen elvitte Aiko testét a hotelszobájába, és befektette az ágyába. Őt is felboncolta, majd teste különböző darabjait más és más helyen szórta szét.
Eltelt négy hónap és Edmundot még mindig nem gyanúsították semmivel. 1973. január 8-án vásárolt egy 22-es kaliberű automata pisztolyt, annak ellenére, hogy ez tilos volt eddigi bűnei miatt.
Felvett egy Cindy nevű nőt nem messze Watsonville-től, felvitte a hegyekbe, ahol lelőtte és betette a csomagtartójába. Edmund ebben az időszakban ismét az anyjánál lakott, így oda vitte a lány testét és következő reggel közösült vele. Ezután felboncolta a kádban. Kivette a pisztolygolyót a koponyájából és a fejet anyja hátsó kertjében temette el. A test többi részét zsákokba tette és ledobta egy szikláról. Azonban a testet 24 órán belül megtalálták. Edmund még ekkor sem aggódott igazán, de ezek után rendkívül óvatos lett. Egy hónap múlva ismét készen állt arra, hogy öljön.
1973. február 5-én Edmund anyjával, Clarnellel egy hatalmasat veszekedett, kiviharzott a házból és készen állt arra, hogy lecsapjon. Felvette Rosalindot, majd megállt még egy stopposnak Alice-nek. Mindkettőt lelőtte. Alice nem halt meg azonnal, így Edmund még egyszer rálőtt. Bekanyarodott egy zsákutcába és a testeket gyorsan a csomagtartóba tette.
Megállt tankolni, majd hazament anyja házába, de hamar távozott, mert fogytán volt a cigarettája. Útközben megállt és mindkét nőt lefejezte. Másnap reggel bevitte Alice testét a házba és közösült vele. Ezután a megszokott módon különböző helyeken szétszórta a testek maradványait.
Clarnell sosem gondolta volna, hogy fia ilyesmikre képes, arra pedig végképp nem, hogy egyszer ő is az áldozatai közé kerül. De húsvét hétvégéjén, egy hónappal azután, hogy megölte Rosalindot és Alice-t, Edmund úgy gondolta, hogy ideje megszabadulni az anyjától is. Egész éjjel a szobájában ült, míg eldöntötte mit is akar tenni. Végül hajnali 5:15-kor fogott egy kalapácsot és bement a hálószobába. Egyszer rácsapott anyjára, majd elvágta a torkát. Néhány perc alatt megölte, lefejezte, és kivágta a gégéjét. Edmund a szemétmegsemmisítőbe akarta tenni anyja gégéjét, de nem sikerült neki. Anyja testét a fürdőszobába vitte, majd elhagyta a házat.
Ezen a délutánon azon gondolkodott, mit kellene tennie. Visszatért a házba, ahonnan felhívta Sara Hallett-et, hogy meghívja vacsorára. Azt mondta ez meglepetés lesz az anyjának. Amikor Sara megérkezett megfojtotta. Ezután bevitte a hálószobájába és többször is közösült a holttestével.
Húsvét vasárnap elhagyta a várost és kelet felé autózott. Félt a lebukástól, így kikölcsönzött egy új autót, Sara-ét pedig egy benzinkútnál hagyta. Tizennyolc órát vezetett, csak tankolni és enni állt meg néha. Coloradoban megállították gyorshajtásért, de nyugodt külseje és modora nem adott okot a gyanúra. Kifizette a bírságot és továbbhajtott. Végül Coloradoban megállt kimerülten, felhívta a santa cruz-i rendőrséget és belekezdett maratoni beismerő vallomásába. Először is meg kellett győznie a rendőröket, hogy nem tréfából telefonált nekik. Ezután elmodta, hol tartózkodik. Szellemileg kimerült volt és nem volt benne biztos, hogy el tudja magyarázni a rendőröknek, hogy éppen merre van. Őrizetbe vették és Edmund bevallotta az összes gyilkosságát.
Miután visszatértek Santa Cruzba, Edmund elvezette a nyomozókat azokra a helyekre, ahol a holttestektől megszabadult. Mire végül befejezte a vallomását, annyira részletesen elmondott mindent, hogy elvesztette védelmét, és maximum elmezavarra hivatkozhatott.
Megpróbálták bebizonyítani, hogy Edmund nem felelős ezekért a bűnökért, de Joel Fort megakadályozta ezt. Kihallgatta Edmundot, így fény derült az eddig ismeretlen szexuális szokásaira és a kannibalizmusra is.
Fort szerint Edmund nem paranoid skizofrén. Megszállottja volt a szexnek és az erőszaknak, de nem volt őrült. Ha kiengednék, ismét ölne. A tárgyalás három hete alatt mindenki próbálta meggyőzni a bírót, hogy Edmund elmebeteg. A bíróság végül nyolc órán át tanácskozott, és minden gyilkosságban bűnösnek találta Edmundot, és életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki rá.
Edmund interjút adott Robert Ressler FBI ügynöknek is. 1988-ban egy rádióállomáson is beszélt bűntényeiről. Mint mindig, igen beszédes és nyílt volt. A börtönben illedelmes és együttműködő volt, és láthatólag nagy büszkeséggel töltötte el, hogy „zseninek” titulálták. Ahogy mi is, úgy ő is nagyon jól tudja, hogy szabadlábra helyezése tragédiához vezetne, és belenyugodott abba, hogy élete hátralevő részét börtönben fogja tölteni.
A rendőrség elkezdte keresni Edmundot, és ő tudta, hogy félreismerhetetlen megjelenése miatt nem nagyon tud elbújni senki elől. Edmund fáradtan és nyugtalanul bement egy utcai telefonfülkébe, felhívta a californiai rendőrséget és mindent bevallott. Ha akarta volna, bevallhatta volna csak az utolsó két gyilkosságát, mert a többire nem volt semmi kézzelfogható bizonyíték. Óvatosnak kellett lennie, mert ebben az időszakban két másik sorozatgyilkos is tevékenykedett Santa Cruz területén, és a rendőrök össze voltak zavarodva. Nagyon magabiztos volt, és amikor a rendőrség figyelmének középpontjába került, kiélvezte, hogy reflektorfényben lehet. Végre intelligensnek és fontosnak érezhette magát. Megkönnyebbült attól, hogy nyíltan elmondhatott mindent, amit régóta titokban tartott.
Kemper szülei viharos házasságban éltek, és szétköltöztek, amikor Kemper kilenc éves lett. Négy évvel ezután elváltak, és neki nagyon hiányzott az igazi apja. Új otthonukban zsarnokoskodó anyja és testvérei állandóan ócsárolták őt, és amikor nagyobb lett, száműzték az alagsorba, mert úgy gondolták, hogy nem illendő a nővéreivel egy szobában laknia.
Edmund képtelen volt barátságot kialakítani a vele egykorúakkal. Nem tudta elfelejteni a fájdalmat, amit szülei válása okozott. Már kiskorában is kínzott és ölt meg állatokat, és fantáziájában összefonódott az erőszak és a szex. Szülei makacsnak és kezelhetetlennek tartották és elküldték Los Angelesbe, hogy apjával és mostohaanyjával éljen. Ők is ugyanúgy vélekedtek róla, mint az anyja; furcsasága ijesztő volt. 1963 telét Edmund nagyszülei farmján töltötte.
Nem örült neki, hogy a szünidő vége után is otthagyták a nagyszüleinél, de elkezdte az iskolát és némi előrehaladást mutatott. Tanárai csendesnek és béketűrőnek írták le. Nem volt vele gond, átlagos jegyei voltak. A helyzet a nagyszüleivel feszült, de elviselhető volt. Hogy ne legyen láb alatt, elfoglalta magát a kutyájával, és egy 22-es kaliberű puskával, amit a nagyapjától kapott. Nyulakra, ürgékre és madarakra vadászott. Az iskola vége után visszatért az anyjához, hogy ott töltse a nyarat, de két hét múlva ismét visszament a farmra. Nagyapja szerint mogorvának tűnt. Saját részéről Edmund a nagyapját egy unalmas embernek tartotta. Erőszakos fantáziái visszatértek, ebben az időben nagyanyja szerepelt bennük. Elképzelte, ahogyan lelövi őt.
Nagyanyja egyre idegesebbé vált és eldugta férje pisztolyát, nehogy Edmund kezébe kerüljön.
1964. augusztus 27-én Edmund nagyanyjával a konyhaasztalnál ült. Egy pillanattal később felkapta a pisztolyt, füttyentett a kutyájának és bejelentette, hogy kimegy ürgékre vadászni. Nagyanyja figyelmeztette, hogy a madarakat ne lője le, majd tovább dolgozott. Edmund kiment a házból és a hátsó ajtón át nézte a nagyanyját, és a pisztollyal egyenesen a fejére célzott. Meghúzta a ravaszt és fejbe lőtte. Ezután még egyszer tüzelt és hátba lőtte. Bement a házba, a fejére tett egy törölközőt és bevitte a fürdőszobába. Nem sokkal később a nagyapja is hazaért a boltból. Edmund őt is lelőtte.
Edmund megrémült, nem csak azért amit tett, hanem azért mert félt, hogy el fogják kapni. Még ha jól el is rejti nagyszülei testét, a barátaik és a rokonaik akkor is hamarosan hiányolni fogják őket. Felhívta az anyját, aki azt javasolta, hogy hívja ki a rendőrséget. Bevitték kihallgatni, hamarosan bevallotta mindkét gyilkosságot. Elmondta, hogy gyakran gondolt arra, hogy megölje a nagyanyját, és hogy nagyapját csak azért lőtte le, hogy megóvja őt halott felesége látványától és egy esetleges szívinfarktustól. Börtönbe zárták, míg eldöntötték, mi legyen vele. A bíróság elmebetegnek minősítette, és 1964. december 6-án, 15 évesen az Atascadero Állami Kórházba küldték.
Edmundot teszteknek vetették alá, és megpróbáltak bepillantást nyerni elméjébe. Nem vállalta a felelősséget bűnei miatt, azt állította, nem volt tudatánál. De együttműködő volt és úgy tűnt, szépen gyógyul. A pszichológiai osztályon dolgozott és segített rendszerezni a teszteket. Büszke volt rá, hogy dolgozik, és ezt az orvosok jó jelnek vélték. Az antiszociális emberek sokszor kelletlenül és vonakodva dolgoznak, de Edmund buzgón vetette bele magát a munkába.
Időközben másokat is megismert az Atascaderoban, köztük sorozatgyilkosokat is, akik elmesélték neki történeteiket. Ezek nagy hatással voltak rá, és fejlődő szexualitása összefonódott az erőszakkal és az uralkodni vágyással. Az effajta gondolkodás itt nem számított perverznek. Edmund szexuális fantáziái egyre zavarosabbakká és erősebbekké váltak. Feljegyezte, hogy a bent levő erőszaktevők mit csináltak rosszul. Elkapták őket, mert nem voltak elég okosak: szemtanúkat és bizonyítékokat hagytak. Olyanokat támadtak meg, akiket ismertek, vagy túl nyilvános helyen támadtak. Ezeket az információkat elraktározta az agyában. Mivel még semmilyen terve nem volt, minden amit hallott fontos lehetett neki a jövőben. Fantáziálásait nem osztotta meg orvosaival. Konzervatív és intelligens volt, és mikor 1969-ben kiengedték, a külvilágban történt változások szinte sokkolóan hatottak rá. Új kapcsolata a külvilággal egy, az Atascadero melletti kollégiumban kezdődött. Míg iskolába járt, a gyámügyiek felügyelete alatt állt.
Edmund tisztességes ember volt. Körülötte mindenki hosszú hajjal, hippiként járkált, míg ő rövid hajjal és bajusszal. Ám Edmund reményei szertefoszlottak. A helyi és állami rendőrségen a minimum magasságon kívül maximum magasságot is meghatároztak. Túl magas volt rendőrnek. Hogy csillapítsa csalódottságát, vett magának egy motort, ettől legalább úgy érezhette magát, mint egy rendőr. Mindeközben nagyon jól haladt tanulmányaival és újabb 18 hónapra szabadlábra helyezték. Orvosai azt ajánlották, hogy ne térjen vissza anyjához Californiába. Viszont a gyámügyiek ennek ellenére pontosan hozzá küldték.
Clarnell Strandberg megbízható dolgozója volt egy californiai egyetemnek. Fiának hiánya egy ideig nyugalmat adott neki, de hangos szócsaták kezdődtek, amikor Edmund visszatért házukba. Anyja kioktatta, vádolta és mindenért belékötött. Edmund gyakran keresett menedéket a helyi rendőrbárban. Gyakran beszélgetett volt rendőrökkel a fegyverekről és a törvényekről. Gyakran becézték „Nagy Ednek.”
Engedélyezték Edmundnak, hogy anyjától egy hotelszobába költözzön, amit egy barátjával osztott meg. Később azt mondta, anyja még ezek után is folyamatosan lehordta és ócsárolta őt. Edmund rövid idő alatt kétszer is összetörte motorját. Ezután vett egy autót, ami nagyon hasonlított egy rendőrautóra. Beleszerelt egy adóvevőt, egy antennát és elkezdett stopposokat keresni. Alacsony, csinos, női stopposokat. Nézte, hogyan reagálnak rá. Megtanult a bizalmukba férkőzni, miközben próbálta kielégíteni erőszakos fantáziáit. Elképzelte, miket tenne foglyul ejtett stopposaival. Autója céljainak teljesen megfelelt: az utasoldali ajtót csak kívülről lehetett kinyitni, a csomagtartóban pedig kések, fegyverek és takarók sorakoztak. Edmund egyik lányt a másik után vette fel, várva a megfelelő alkalmat. Ez az alkalom több mint egy év múlva, 1972. május 7-én érkezett el.
Mary Ann Pesce és Anita Luchese a Fresno Állami Főiskola tanulói voltak, és éppen hazafelé tartottak, stoppoltak. De sosem értek haza. Edmund nem sokkal azután, hogy felvette a két lányt, megölte őket. Anitát a csomagtartóba tette, ezután figyelmét Mary Ann felé fordította. Megbilincselte, a hátsó ülésre fektette arccal lefelé, egy zsákot húzott a fejére és meg akarta fojtani. De a zsák kilukadt és szétszakadt. Edmund idegesen elővette a kését és leszúrta a lányt. A végén a torkát is átvágta. Majd kivette Anitát a csomagtartóból és őt is megölte.
Ezek után Edmund egy ideig körbe-körbe autózott, míg eldöntötte, mit tegyen a holttestekkel. Mary Ann testét elvitte a hotelszobájába, ahol levetkőztette és felboncolta. Ezután lefejezte és testét műanyag zsákokba tette. Mindkettejük fejét megtartotta egy ideig, majd egy szakadéknál szabadult meg tőlük. Mary Ann testét augusztusban találták meg, Anita testére és fejére viszont sosem akadtak rá.
Az udvarias Edmundot senki sem gyanúsította, így folytathatta portyázásait. 1972. szeptember 14-én felvette a 15 éves koreai táncoslányt, Aiko Koo-t, aki éppen táncórájára tartott. Fáradt volt ahhoz, hogy a buszt várja, ezért úgy döntött, stoppolni fog. Edmund felvette őt, felvitte a hegyekbe és megállt egy kietlen úton. Beragasztotta a száját és megpróbálta megfojtani úgy, hogy a hüvelyk és mutatóujjával befogta az orrát. A lány elájult de pár perccel később magához tért. Edmund ismét fojtogatni kezdte, de ezúttal addig folytatta, míg a lány tényleg megfulladt. Kivette a kocsiból, lefektette a földre, és megerőszakolta. Ezután betette a csomagtartóba és eltűnt a tetthelyről.
Nem sokkal ezután betért egy helyi bárba, megivott pár sört, majd visszatért anyja házába. Időről időre kinyitotta a csomagtartót és megnézte áldozatát. Ezen az éjjelen elvitte Aiko testét a hotelszobájába, és befektette az ágyába. Őt is felboncolta, majd teste különböző darabjait más és más helyen szórta szét.
Eltelt négy hónap és Edmundot még mindig nem gyanúsították semmivel. 1973. január 8-án vásárolt egy 22-es kaliberű automata pisztolyt, annak ellenére, hogy ez tilos volt eddigi bűnei miatt.
Felvett egy Cindy nevű nőt nem messze Watsonville-től, felvitte a hegyekbe, ahol lelőtte és betette a csomagtartójába. Edmund ebben az időszakban ismét az anyjánál lakott, így oda vitte a lány testét és következő reggel közösült vele. Ezután felboncolta a kádban. Kivette a pisztolygolyót a koponyájából és a fejet anyja hátsó kertjében temette el. A test többi részét zsákokba tette és ledobta egy szikláról. Azonban a testet 24 órán belül megtalálták. Edmund még ekkor sem aggódott igazán, de ezek után rendkívül óvatos lett. Egy hónap múlva ismét készen állt arra, hogy öljön.
1973. február 5-én Edmund anyjával, Clarnellel egy hatalmasat veszekedett, kiviharzott a házból és készen állt arra, hogy lecsapjon. Felvette Rosalindot, majd megállt még egy stopposnak Alice-nek. Mindkettőt lelőtte. Alice nem halt meg azonnal, így Edmund még egyszer rálőtt. Bekanyarodott egy zsákutcába és a testeket gyorsan a csomagtartóba tette.
Megállt tankolni, majd hazament anyja házába, de hamar távozott, mert fogytán volt a cigarettája. Útközben megállt és mindkét nőt lefejezte. Másnap reggel bevitte Alice testét a házba és közösült vele. Ezután a megszokott módon különböző helyeken szétszórta a testek maradványait.
Clarnell sosem gondolta volna, hogy fia ilyesmikre képes, arra pedig végképp nem, hogy egyszer ő is az áldozatai közé kerül. De húsvét hétvégéjén, egy hónappal azután, hogy megölte Rosalindot és Alice-t, Edmund úgy gondolta, hogy ideje megszabadulni az anyjától is. Egész éjjel a szobájában ült, míg eldöntötte mit is akar tenni. Végül hajnali 5:15-kor fogott egy kalapácsot és bement a hálószobába. Egyszer rácsapott anyjára, majd elvágta a torkát. Néhány perc alatt megölte, lefejezte, és kivágta a gégéjét. Edmund a szemétmegsemmisítőbe akarta tenni anyja gégéjét, de nem sikerült neki. Anyja testét a fürdőszobába vitte, majd elhagyta a házat.
Ezen a délutánon azon gondolkodott, mit kellene tennie. Visszatért a házba, ahonnan felhívta Sara Hallett-et, hogy meghívja vacsorára. Azt mondta ez meglepetés lesz az anyjának. Amikor Sara megérkezett megfojtotta. Ezután bevitte a hálószobájába és többször is közösült a holttestével.
Húsvét vasárnap elhagyta a várost és kelet felé autózott. Félt a lebukástól, így kikölcsönzött egy új autót, Sara-ét pedig egy benzinkútnál hagyta. Tizennyolc órát vezetett, csak tankolni és enni állt meg néha. Coloradoban megállították gyorshajtásért, de nyugodt külseje és modora nem adott okot a gyanúra. Kifizette a bírságot és továbbhajtott. Végül Coloradoban megállt kimerülten, felhívta a santa cruz-i rendőrséget és belekezdett maratoni beismerő vallomásába. Először is meg kellett győznie a rendőröket, hogy nem tréfából telefonált nekik. Ezután elmodta, hol tartózkodik. Szellemileg kimerült volt és nem volt benne biztos, hogy el tudja magyarázni a rendőröknek, hogy éppen merre van. Őrizetbe vették és Edmund bevallotta az összes gyilkosságát.
Miután visszatértek Santa Cruzba, Edmund elvezette a nyomozókat azokra a helyekre, ahol a holttestektől megszabadult. Mire végül befejezte a vallomását, annyira részletesen elmondott mindent, hogy elvesztette védelmét, és maximum elmezavarra hivatkozhatott.
Megpróbálták bebizonyítani, hogy Edmund nem felelős ezekért a bűnökért, de Joel Fort megakadályozta ezt. Kihallgatta Edmundot, így fény derült az eddig ismeretlen szexuális szokásaira és a kannibalizmusra is.
Fort szerint Edmund nem paranoid skizofrén. Megszállottja volt a szexnek és az erőszaknak, de nem volt őrült. Ha kiengednék, ismét ölne. A tárgyalás három hete alatt mindenki próbálta meggyőzni a bírót, hogy Edmund elmebeteg. A bíróság végül nyolc órán át tanácskozott, és minden gyilkosságban bűnösnek találta Edmundot, és életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki rá.
Edmund interjút adott Robert Ressler FBI ügynöknek is. 1988-ban egy rádióállomáson is beszélt bűntényeiről. Mint mindig, igen beszédes és nyílt volt. A börtönben illedelmes és együttműködő volt, és láthatólag nagy büszkeséggel töltötte el, hogy „zseninek” titulálták. Ahogy mi is, úgy ő is nagyon jól tudja, hogy szabadlábra helyezése tragédiához vezetne, és belenyugodott abba, hogy élete hátralevő részét börtönben fogja tölteni.
Idézetek
„Szerettem volna, ha a részemmé válnak… most már azok” - mondta Kemper, miután két áldozatának a húsát lefejtette és megfőzte.
„Azon tűnődtem, vajon milyen érzés lenne lelőni a nagymamámat” - mondta Kemper 15 évesen.
„Anyám mindig azt akarta, hogy felnézzenek rá” - válaszolta arra a kérdésre, hogy miért temette áldozatai fejét arccal felfelé az anyja ablaka alá.
„Helyesnek tűnt azok után, amennyit ordibált és szemétkedett velem annyi éven át” - mondta Kemper a rendőröknek, miután megerőszakolta anyja lefejezett holttestét, kivágta a gégéjét, majd letuszkolta a szemétledobón.
„Még halála után is szemétkedik velem… nem tudom elhallgattatni!” - Kemper a szemétmegsemmisítőbe tuszkolta anyja gégéjét, de az véletlenül kiugrott onnan egyenesen felé.
„Természetesen egy csendes, nyugodt és könnyű halált akartam anyámnak, mint mindenki más.”
„Miután megöltem őket, már nem tudtak engem visszautasítani. Bábunak tekintettem őket, amelyeken kiélhettem a fantáziáimat… élő, emberi báboknak.”
„Ha valaki annyira elhagyja magát, hogy áldozattá válhat, az azzá is fog válni…”