|
A két
testvér, Joseph Lyle Menendez és Erik Galen Menendez
ügye nagy nyilvánosságot kapott. A két
fiút szüleik, Jose és Kitty Menendez
meggyilkolásának vádjával
tartóztatták le.
A két fiú igen jó anyagi körülmények között élt a család 23 szobás, mediterrán stílusú kastélyában. Amíg a fiúk kicsik voltak, apjuknak, Jose-nak (jobban szerette a Joe-t) mindenre szabályai voltak: hogy mit ehettek, kivel tölthették a szabadidejüket, még azt is megszabta, hogy miről olvashattak és miről nem. Mindenről be kellett számolniuk szüleiknek. Apjuk követelései hamar meghagyták a nyomukat a két testvéren. Mindkettő dadogott, gyakran voltak gyomorpanaszaik is. Erik nagyon tisztelte Lylet. Gyakran dicsérte barátainak is bátyját, de azok nem értették miért. A két testvér nagyon közel állt egymáshoz, de személyiségük teljesen más volt. Lylet zárkózottnak és szellemesnek írták le, míg Eriket érzékenynek és csendesnek. Sokak szerint Lyle volt az erősebb egyéniség. Lylenak 15 évesen lett először barátnője, Stacey Feldman. Első randijukon moziba mentek. Lyle nagy mozirajongó volt, ez volt az egyetlen dolog, amit igazán élvezett és amitől ki tudott kapcsolódni. A gond csak az volt, hogy sokszor nem igazán tudott különbséget tenni egy film, fikció és a valóság között. A két fiatal nagyon szerelmes volt egymásba, sokszor már a házasság is szóba került közöttük, ám amikor Stacey főiskolára ment, szakított a fiúval. Úgy érezte, hogy még nem elég érett a házassághoz, és szeretne még másokkal is megismerkedni. A fiatalabb fiú, Erik, csodálta bátyját, szinte az ő árnyékában nőtt fel. Az iskolában mindkettejüket furcsának és magányosnak írták le, akik csak együtt érzik jól magukat. Sosem csatlakoztak más gyerekekhez játszani vagy beszélgetni. Tanulmányi eredményeik átlagosak voltak. Amikor Jose, Kitty és Erik elköltöztek Californiába, Eriket a Calabasas Gimnáziumba íratták be. Távol bátyjától Erik kezdett rátalálni önmagára. Olyanokkal ismerkedett, akik hozzá hasonlóak voltak: hangoskodósak, beképzeltek és lázadók. Kitty aggódni kezdett Erik szexuális beállítottsága miatt, egy időben azt hitte, hogy fia homoszexuális. Erik hamarosan összejött egy idősebb lánnyal, de kapcsolatuk nem volt hosszú életű. Erik egyik legfontosabb kapcsolata Craig Cignarelli-vel volt a gimnázium alatt, aki a tenisz csapat edzője volt. Sok időt töltöttek együtt, ezalatt megírtak egy harmadrangú forgatókönyvet is, Barátok címmel. Ez egy 62 oldalas thriller volt, amely egy gazdag család fiáról szólt, aki elolvasta szülei végrendeletét, miszerint haláluk esetén a fiú majd 157 millió dollárt örököl. A fiú megölte a szüleit, hogy megkaparinthassa a vagyont. 1988-ban Erik és Lyle elkezdtek házakba betörni. Egyszerűbbnek találták így megszerezni a pénzt, mint apjuktól kérni, vagy anyjuktól, és hallgatni a hegyi beszédet a kemény munkáról. Több mint 100 ezer dollárnyi ékszert és egyéb vagyont raboltak el pályafutásuk során. Egy közúti ellenőrzés során buktak le, kocsijuk csomagtartójában találtak ékszereket. Később a lakásukban egy széfben is találtak még ellopott vagyontárgyakat. Mint az várható volt, Jose igen dühös volt a rablások miatt. Nem akarta azonban, hogy fiai csak egy kis időt is börtönben töltsenek, ezért felfogadta a legjobb ügyvédet, akit tudott fiai védelmére, így a két testvér megúszta a dolgot. A gyilkosság 1989. augusztus 20-án történt a család Elm Drive-on található otthonának dolgozószobájában, Beverly Hillsben. Miután a fiúk végeztek szüleikkel, autóba ültek és a gyilkos fegyvert, egy pisztolyt a Mulholland Drive-on kihajították az autóból. Majd mozijegyet vettek, amelyet alibiként használtak fel. Miután hazatértek Lyle, az idősebbik testvér felhívta a 911-et, majd sírva közölte a rendőrökkel, hogy valaki megölte a szüleiket. Miután a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a két testvért bevitték kihallgatni. Nem gyanúsították őket, csupán szerették volna megtudni, hogy tudnak-e valamit a gyilkosságról. A kihallgatás alatt Erik teljesen kétségbeesett volt és nem tudott nyugton maradni. Lyle viszont rendesen tudott felelni a neki feltett kérdésekre. Elmesélték, hogy mivel töltötték azt a 20-ai napot. Elmondták, hogy teniszeztek, tévét néztek majd elmentek moziba. Amikor hazamentek, akkor vették észre, hogy a házban füst van. Ezt a rendőrök furcsállták, mivel ők semmi hasonlót nem észleltek a házban. Az elkövetkező hónapokban a fiúk luxusban éltek és rendesen szórták a pénzt, ezzel magukra terelve a gyanút, hogy esetleg közük lehet szüleik halálához. Hat hónap alatt egy millió dollárt költöttek el. Már a gyilkosság után négy nappal új autót, ruhákat és ékszereket vettek maguknak. Lyle még egy régi álmát is meg akarta valósítani, de ez nem jött össze: szeretett volna egy saját éttermet. Les Zoeller és Tim Linehan nyomozók próbálták megoldani a Menendez ügyet. A gyilkosság augusztus 20-án történt és a két fiú már év végére elköltött egy igen jelentős összeget az örökségből. Őket kezdték gyanúsítani. Nem csak a nagy költekezés volt gyanús hanem az is, hogy a fiúk kihívtak egy számítógépszakértőt, Glen Stevenst, augusztus 31-én. Azt szerették volna, hogy törölje le anyjuk, Kitty gépéről az adatokat, beleértve a végrendeletet is. Biztosak szerettek volna lenni abban, hogy senki nem tudja majd megnézni. Zoeller kikérdezte Eriket, aki a kihallgatás után megpróbálta felhívni testvérét, de nem sikerült elérnie őt. Ezután a pszichiáterét, Jerome Onzielt hívta fel, akivel megbeszélt egy találkozót. Sétálgattak a városban, majd visszamentek Onziel rendelőjébe, ahol Erik a következőket mondta: „Mi tettük. Mi öltük meg a szüleinket.” Elmesélte, hogy apjuk ki akarta tagadni őket az örökségből, és hogy szinte uralkodott rajtuk. Onziel felhívta Lyle-t, aki dühöngve ment be annak irodájába, amiért Erik mindent elmesélt neki. Lyle megfenyegette Onzielt, ha elmondja bárkinek is a titkukat, akkor őt is megölik. 1990. március 5-én történt meg az első igazi áttörés az ügyben egy nőnek, Judalon Smythnek köszönhetően, aki mellesleg Onziel szeretője volt. Onziel egyszer megkérte őt, hogy hallgasson meg egy felvételt, amit a Menendez testvérekkel csinált 1989. október 31-én. A hangfelvételen Lyle ordít Erikkel, amiért mindent elmondott orvosának, és az is rajta volt, ahogy Onzielt megfenyegették. A rendőrök azonnal felkeresték a férfit és lefoglaltak minden jegyzetet, hangfelvételt ami bizonyítékként szolgálhatott. Lyle-t hamarosan le is tartóztatták, Eriket nem tudták, mivel akkor éppen Izraelben tartózkodott teniszcsapatával. Nem tudták, hogy vissza fog-e jönni, ha megtudja mi történt, de sokak szerint Erik akár a pokolba is követte volna bátyját. Nem tévedtek, így hamarosan Erik is rács mögé került. Erik mintarab volt, Lyle viszont eléggé problémás. A tárgyalás 1992. december 8-án kezdődött el. A Menendez testvérek ügye nemzeti szenzáció lett, amikor 1993-ban egy új csatorna, a Court TV leadta. A védőügyvéd, Leslie Abramson szerint a fiúkat szüleik erőszakos magatartása juttatta el a gyilkosságig. Úgy hitték, hogy csak ilyen módon szabadulhatnak meg a szülői terrortól. Az ítélet két tárgyalás után született csak meg, a második tárgyalás már kevésbé volt nyilvános, mint az első. Mindkét testvért elítélték kétrendbeli gyilkosság miatt. 1996. július 2-án, Stanley M. Weisberg bíró hozta meg az ítéletet, vagyis életfogytig tartó szabadságvesztést a fellebbezés lehetősége nélkül. Lyle jelenleg a California Javító Intézményben tengeti életét, testvére, Erik pedig a Pleasant Valley Állami Börtönben. A börtönben mindkét testvér megnősült, Erik felesége, Tammi Menendez még egy könyvet is írt Életem Erik Menendezzel címmel. Erik a Larry King Showban is szerepelt egyszer, ahol egyebek között azt is elmondta, hogy testvérével, már több mint 10 éve nem is beszélt. |