John Allen Muhammad, a fiatalkorú Lee Boyd Malvóval 2002 őszén tíz embert lőtt le az amerikai fővárosban és környékén, hármat pedig megsebesítettek. Az áldozatokat találomra kiválogatva, heteken át rettegésben tartották a lakosságot.
Három héttel azután, hogy titokzatos orvlövész kezdte szedni áldozatait Washingtontól keletre fekvő kisvárosban, a marylandi rendőrség csütörtökön hajnalban letartóztatta a sorozatgyilkosság elkövetésével gyanúsított két férfit, akiket Washingtontól 80 kilométerre, egy autópálya-pihenőhelyen hajnali 3-kor vették őrizetbe. Az elkövetők által használt 1990-es Chevrolet Caprice átkutatásakor a nyomozók találtak egy Bushmaster típusú lőfegyvert, egy laptopot, egy globális helymeghatározó rendszert, kézzel írt jegyzeteket, két CB-adót és egy 223-as kaliberű lőszert. Mint később kiderült, a gyilkosságok szemtanúi azért nem láthattak semmit, mert az orvlövész, a kocsi hátsó üléstámláit lehajtva, ezen a résen keresztül vette célba áldozatait. Az ütött-kopott kék Chevrolet a rémület három hetében legalább tízszer feltűnt a rendőröknek, a kocsit megállították, a rendszámát betáplálták a komputerbe, de mivel megállapították, hogy nem lopott járműről van szó, minden esetben továbbengedték. A tüzelőnyilásokkal is ellátott autót először október 3-án, egy nappal az első gyilkosság után állították meg. Ugyan a hatóságok elkezdték lenyomozni a kocsi adatait, azonban annyira a fehér furgonra koncentráltak (amely állítólag a gyilkosoké volt), hogy a keresés abbamaradt. Ezek után Muhammadot több közlekedési szabálysértés miatt is megállították. Egyik alkalommal például azért, mert elaludt a kormánynál. A rendőrök azonban elmulasztották a kocsi átvizsgálását, pedig feltehetően ekkor is benne volt a gyilkosságokhoz használt Bushmaster XM15-ös puska. Amikor a rendőrök két illegális bevándorlót fogtak egy fehér furgonban a gyilkosok helyett, Muhammad és Malvo kék autójuk volánjánál ülve nézték végig a rendőrségi akciót, méterekre a helyszíntől.

Muhammad 42 éves, öbölháborús veterán, aki tavaly áttért az iszlám vallásra. Azelőtt John Allen Williamsnek hívták. Nevelt fia, a 17 éves John Lee Malvo jamaicai állampolgár. John Allen Muhammadot, aki részt vett az Öböl-háborúban, a hadseregben kíváló lövészként értékelték (40 ötventől háromszáz méterig terjedő távolságban elhelyezett céltárgyból 36-ot talált el). 1994-ben szerelt le, később iszlám hitre tért. Muhammadot 2000-ben családon belüli erőszak miatt egy bíróság eltiltotta korábbi feleségétől és gyerekeitől illetve a fegyverviseléstől.
A washingtoni rém néven elhíresült orvlövész felesége a Washington Postnak adott interjúban azt állítja, hogy miatta halt meg 10 ember és sebesült meg másik három.
A gyilkosságokkal vádolt John Allen Muhammad második felesége, Mildrad Muhammad szerint ex-férje célja az volt, hogy egyszer őt lője le, de a sok áldozat között ne keltsen gyanút az ő személye, és ne vezethesse el a nyomozókat Muhammadhoz. Mildrad Muhammad tizenkét évig élt együtt John Allen Muhamaddal, akitől két éve vált el, és az asszonynál maradt három gyermekük. Mildrad szerint férje soha nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, és többször is megfenyegette őket:

"Nem nevelheted fel a gyerekeimet. Az ellenségem lettél, és meg foglak ölni."

Az asszony azt is elmondta, hogy volt férjét legutóbb 2001 szeptemberében látta Washingtonban, utána azonban a családdal Marylandbe költözött, lehet, hogy a nő ennek köszönheti az életét, mivel Muhammad erről nem tudott. Két héttel ezelőtt pedig rendőri védelmet kapott az egész család. A Washington Postnak adott interjúban Mrs. Muhammad beszélt arról a levélről, amit a rendőrök az egyik helyszínen találtak, és így szólt:

"Gyermekeitek soha és sehol nincsenek biztonságban."

Azonban az asszony szerint a névmás (your=tiéd, tiétek) csak neki szólt. Férje tettestársáról, Lee Boyd Malvóról csupán annyit mondott, hogy sajnálja őt, és hogy az élete akkor ért véget, amikor először találkozott John Allen Muhamaddal.

Virginiai és szövetségi hatóságok szerint számos jel mutatott arra, hogy a Washington környéki gyilkosságsorozatból legalább egyet a 17 éves John Lee Malvo követett el. A virginiai Fairfax megye hatóságai egyértelműen állítják, hogy az ifjú jamaicai ölte meg a megyében október 14-én Linda Franklint, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elemzőjét, bizonyítékaikat azonban nem hozták nyilvánosságra. Felnőttként kezelik, ezért akár halálra is ítélhetik azt a 17 éves fiút, aki kis híján megszökött. Bár a fiút az FBI titkos, szuperbiztos marylandi központjában tartották fogva, amint a nyomozók magára hagyták a kihallgatószobában, lyukat bontott a mennyezeten és menekülni próbált. A visszatérő nyomozóknak azonban sikerült elkapnia a lábát és visszarángatni.
A washingtoni rémek fiatalabb tagját, Lee Boyd Malvot bűnösnek találta az esküdtszék gyilkosság elkövetésében. Malvo az esküdtszék döntésének kihirdetését szenvtelenül hallgatta végig. Az esküdtek gyilkosságban valamint terrorcselekmény elkövetésében is bűnösnek találták a virginiai törvények szerint. Védői azzal érvelnek, hogy jogi értelemben a fiatalember nem bűnös, mivel Muhammad agymosásnak vetette alá, és így nem tudott a jó és a rossz között különbséget tenni. Jogi szakértők szerint ennek az érvelésnek legfeljebb akkor lehet jelentősége, amikor az esküdtek a bírónak a büntetés mértékére tesznek majd javaslatot, és esetleg megkímélik a halálbüntetés kiszabásától, "csupán" életfogytig tartó börtönt kérve rá.
Malvo letartóztatásánál még azzal dicsekedett, hogy minden gyilkosságnál ő húzta meg a fegyver ravaszát. Ügyvédei ezt azzal magyarázzák, hogy csak atyai jó barátját akarta menteni.
Virginia egyike annak a 21 szövetségi államnak, ahol fiatalkorúak is kivégezhetők.
Végül 2003. december 23-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a fellebbezés lehetősége nélkül.

A védelemnek mindössze öt tanút sikerült felvonultatni John Allen Muhammad ártatlansága mellett, míg a vád képviselői több mint 140 tanúval igyekeztek igazolni a férfi bűnösségét. Végül az esküdtek halálbüntetés kiszabását javasolták John Allen Muhammad, az idősebb washingtoni rém fejére. A Virginia Beach-ben folyó tárgyaláson a tíz gyilkosság közül egyben emeltek vádat Muhammad ellen, egy üzletember meggyilkolása miatt, akivel fejlövéssel végzett egy benzinkútnál. Az esküdtek ötórás mérlegelés után hozták meg döntésüket. Egy héttel korábban négy vádpontban is bűnösnek mondták ki a 42 éves férfit:

  • gyilkosság
  • terrorcselekmény elkövetése
  • összeesküvésben való részvétel
  • tiltott fegyverhasználat

Virginiában az első két vádpont önmagában is elégséges a halálos ítélet kiszabásához, amelyet az esküdtszék azonban csak egyhangú döntéssel javasolhatott. Az esküdtek két súlyosbító körülményként figyelembe vették azt is, hogy Muhammad a jövőben is veszélyt jelentene és a bűncselekmények elvetemültségre utalnak.
 2004. március 9-én Muhammadot halálra ítélték.
Virginiában a halálos ítélet kihirdetése és végrehajtása között átlag nyolc év telik el.

2009. november 10-én  halálos méreginjekcióval kivégezték Muhammadot. A férfi nem tanúsított megbánást, kivégzése előtt nyugodtan viselkedett. Muhammad ugyan fellebbezett az ítélet ellen, de ezt az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította.