Charles
Peace méltán sorolható a legelvetemültebb
gyilkosok közé. Hiszen, miféle ember képes
nyugodtan, tiszta lelkiismerettel ülni a
tárgyalóterem karzatán, miközben a
bíróság éppen az ő bűnéért
ítél el valaki mást. Peace képes volt.
Közvetlen s lehengerlő természete volt, amivel egyszerűen
elnyerte az emberek bizalmát. Rafinált hőstetteivel tele
voltak az újságok, ámbár a
rendőrségnek fogalma sem volt, ki ez a minden hájjal
megkent rabló. Peace alaposan ki is használta az emberi
naivitás minden gyengéjét. Élvezettel
trécselt egy szimpla polgártól, a rendőrig
egyaránt. Egyszer még közös szobában is
szállt meg egy rendőrrel, amikor egy rövid ideig Bristolban
tartózkodott.
Charles Peace 1832. május 14-én született, Sheffield-ben. Ő volt a legfiatalabb tagja a családnak, s elég szerény körülmények között nőtt fel. Munkás család gyermeke, s 13 évesen el is küldik dolgozni egy acélgyárba. Az itt eltöltött idő alatt kapott fizetése az egyetlen olyan pénz az életében, amihez tisztességes után jut hozzá. Egy gyerekkori baleset következtében, megsérül a lába, s elveszti egyik kézfejének két ujját – amit később leplezve, kampós műkezet kezd el viselni. Peace alacsony, szikár ember volt, bicegve járt. Korán felfigyeltek rá, s zenészi tehetségére. Kiválóan hegedült ahhoz, hogy helyi koncerteket adjon. Idővel azonban, éjszakánként besurranó tolvajjá változott. Hegedűtokjában hordta a szerszámait, s ruganyos, majomhoz hasonló mozgásával és erejével könnyed szerrel közlekedett akár a házak tetején is. Évekig vándorolt városról városra, mígnem 1872-ben visszatért feleségével, Hannah-val és fiúkkal Willie-vel a szülővárosába, Sheffield-be, ahol később boltot nyitott, mint képkeretező és zsibárus a Darnallban.
Az akkor már negyvenéves férfinak, aki szörnyen rút, idomtalan testel rendelkezett, ennek ellenére mégis voltak sikerei bizonyos nőknél. Akkoriban kezdte meg viszonyát, az egyik szomszéd kedves feleségével, Mrs. Katherine Dysonnal. Éjszakánként járta a kocsmákat, hogy kielégítse az asszony ital iránti vágyait, egy közeli, lakatlan ház padlásán pedig saját, testi vágyait. Azonban, Peace idővel óvatlanná, nemtörődömmé vált, olyannyira, hogy kénye-kedve szerint jött ment az asszony háza tájékán, míg nem egyszer Katherine férje, Arthur, a két méternél is nagyobb termetű behemót ki nem tiltotta őt a lakásból.
Peace azonban nem tűrte a visszautasítást, főleg nem az efféle gorombaságot. Ahogy Mrs. Dyson később elmesélte: „Elmondani sem tudom, mit meg nem tett annak érdekében, hogy zargasson minket. Folyton az ablak alatt ácsorgott éjjelente és kukucskált befelé, nagyra nyílt, kigúvadt szemekkel. Ott mászkált, sündörgött, sürgött-forgott hangtalanul a ház körül, váratlanul előbukkanva, hogy a frászt hozta az emberre.”
Dysonék végül panaszt tettek a rendőrségen, miután üldözőjük fegyverrel fenyegetőzött 1876. júliusában, de Peace Hullba szökött, hogy meglógjon az elfogatás elől. Dysonék úgy döntöttek, visszaköltöznek otthonukba, az Ecclesall Road-i Banner Cross Terrace nevű telepre, hogy végre némi békére és nyugalomra leljenek, de mikor a ház elé értek, váratlanul Peace sétált ki a bejárati ajtón, s mosolyogva tette hozzá: „Jöttem, hogy zargassalak benneteket, és zargatni is foglak, akárhová bújtok is”.
November 29-én, késő este Mrs. Dyson kilépett a háza ajtaján, s az udvari árnyékszéket célba véve, elindult a kertben. Peace a sötétben elbújva várakozott pisztollyal a kezében. Katherine ijedt, vad sikoltozására, férje kirohant az udvarra, ahol üldözőbe vette Peace-t, végig a teraszos ház mögötti sikátoron. Nem sokkal később két lövés dördült egymásutánban, s Arthur Dyson golyóval a fejében rogyott a földre. Peace, egy csomag levelet véletlen elejtve - amit Mrs. Dysontól kapott - elmenekűlt a helyszínről, s nagy szerencséjére ismét csak megúszta az elfogatást. Ismét városról városra járt rabolva, fosztogatva, míg végül Londonba érve letelepedett családjával a pechami Evelina Road-on.
Faramuci háztartás volt az övék. Míg felesége Hannah, és fiuk lent lakott az alagsorban, addig Peace és annak szeretője - Mr. és Mrs. Thompson néven – fent parádézott, zenés estélyeket adva vasárnaponként templomba járva éldegéltek az emeleten. Mellesleg, a későbbiekben „Thompsonéknak” fiúcsemetéjük is született.
Peace, szándékosan tetette, adta a tiszteletre méltó úriembert, azt állítva:„A rendőrök nem gyanakszanak senkire, aki előkelő, s aki finom ruhát hord.” Szakállától megvált, haját feketére festette. Nappal a kordéjával keresztül kasul bejárta London déli tájékát, hogy összegyűjtse a már feleslegessé vált, kidobott holmikat, éjjel pedig visszatért, hogy ellopja azt a holmit, amitől nem nagyon szerettek volna megválni.
1978. október 10-én, egy rablást követően azonban elhagyta eddigi nagy szerencséje. Egy éjjel, úgy két óra tájt rendőrök hada áll lesben, élesre töltött fegyverrel egy blackheat-i ház előtt, amikor Peace egy ezüst palackkal, egy pénztárcával és egy csekk-könyvvel a kezében kilépett az épületből. A sarokba szorított gonosztevő a rendőrök ellen fordította fegyverét, ez álltal meg is sebezve Edward Robinson rendőrt, akinek azonban társai sikeresen leteperték a banditát – alaposan helyben hagyva az intézkedés közben.
Peace-t, az általa megadott hamis néven, azaz mint John Ward állították az esküdtszék elé. Gyilkossági kísérlettel vádolták, s az esküdteknek mindössze 4 perc is elég volt, hogy megbizonyosodjanak Peace bűnösségéről. Hisztiző, jajveszékelve előadott kegyelmi kérelme sem segített rajta, életfogytiglani börtönre ítélték. S végül, még szeretője – hogy a fejére kitűzött még mindig érvényes száz font jutalmat bezsebelje – felfedte Peace valódi kilétét. A rendőrség odahozta Mrs. Dysont Amerikából, ahová hazament férje halála után, s ő is ellene tanúskodott, ezzel erősítve Peace bűnösségét.
1879. január 22-én a megbilincselt fogoly, két őr társaságában felszállt a reggel öt órakor Londonból Sheffieldbe közlekedő vonatra. Peace, eleinte fegyelmezett, jó magaviseletű fogolynak bizonyult, semmi ellenállást nem tanúsított. Azonban, amikor a vonat Yorkshire-be ért, Peace hirtelen kivetette magát a száguldó vonat ablakán. Az örök sietve megállították a vonatot, s több mint egy mérföldet rohantak vissza, mire megtalálták a Charles Peace-t a hóba fúródva, úgy, ahogy fejjel földet ért. A bizonyítási eljárás a celláján kívül zajlott Sheffieldben, majd Peace-t Leedsbe szállították a tárgyalásra.
Az esküdtszék tizenkét perc alatt határozottan, magabiztosan találta bűnösnek, s ítélte halálra. Utolsó napjaiban, az elítélt leveleket írogatott és sokat beszélt a helyi káplánnal. A kivégzésre várva, egy beszélgetés alkalmával meggyónta, Dyson megölése előtt négy hónappal leterített egy rendőrt, aki éppen megzavarta őt a rablásban. Ami még ennél is hátborzongatóbb, megvallotta, hogy ott ült a manchesteri kihelyezetett bíróságon, amikor a két ír fiútestvért vádolták, a rendőr megölésével, s csak nézte, ahogy az éppen hogy tizennyolc esztendős ifjút, William Habront halálra ítélik az ő bűnéért.
„Ki cselekedett volna másképp a helyemben?” – rántotta meg közönyösen a vállát, miután feltették neki a kérdést, hogy volt képes végig csendben maradni?
Habron kegyelmet, s nyolcszáz font kártérítést kapott, Charles Peace, a gyilkos muzsikus pedig 1879. február 25-én reggel 8 órakor a helyére állt a leedsi Armley börtön akasztófája alatt, s keservesen nyivákolt, panaszkodott „az átokverte szalonnára” – amit az utolsó reggelijére kapott. Utolsó szó jogán, megbánásról és Istenbe vetett mérhetetlen hitéről panaszkodott, s a káplánnak bevallotta: „Egy nagy hibát követtem el: egész működésem alatt éles töltényt használtam. Vak töltényt kellett volna, már tudom”. Az utolsó szavai, mielőtt az ítéletvégrehajtó megrántotta volna a csapóajtó karját, ezek voltak: „Inni. Inni szeretnék. Van itt valami innivaló?”.
A sírfeliratát a cellájában hagyta, ami úgy szólt: „Kivégeztek azért, amit cselekedtem, de sohasem szándékosan”.
Charles Peace 1832. május 14-én született, Sheffield-ben. Ő volt a legfiatalabb tagja a családnak, s elég szerény körülmények között nőtt fel. Munkás család gyermeke, s 13 évesen el is küldik dolgozni egy acélgyárba. Az itt eltöltött idő alatt kapott fizetése az egyetlen olyan pénz az életében, amihez tisztességes után jut hozzá. Egy gyerekkori baleset következtében, megsérül a lába, s elveszti egyik kézfejének két ujját – amit később leplezve, kampós műkezet kezd el viselni. Peace alacsony, szikár ember volt, bicegve járt. Korán felfigyeltek rá, s zenészi tehetségére. Kiválóan hegedült ahhoz, hogy helyi koncerteket adjon. Idővel azonban, éjszakánként besurranó tolvajjá változott. Hegedűtokjában hordta a szerszámait, s ruganyos, majomhoz hasonló mozgásával és erejével könnyed szerrel közlekedett akár a házak tetején is. Évekig vándorolt városról városra, mígnem 1872-ben visszatért feleségével, Hannah-val és fiúkkal Willie-vel a szülővárosába, Sheffield-be, ahol később boltot nyitott, mint képkeretező és zsibárus a Darnallban.
Az akkor már negyvenéves férfinak, aki szörnyen rút, idomtalan testel rendelkezett, ennek ellenére mégis voltak sikerei bizonyos nőknél. Akkoriban kezdte meg viszonyát, az egyik szomszéd kedves feleségével, Mrs. Katherine Dysonnal. Éjszakánként járta a kocsmákat, hogy kielégítse az asszony ital iránti vágyait, egy közeli, lakatlan ház padlásán pedig saját, testi vágyait. Azonban, Peace idővel óvatlanná, nemtörődömmé vált, olyannyira, hogy kénye-kedve szerint jött ment az asszony háza tájékán, míg nem egyszer Katherine férje, Arthur, a két méternél is nagyobb termetű behemót ki nem tiltotta őt a lakásból.
Peace azonban nem tűrte a visszautasítást, főleg nem az efféle gorombaságot. Ahogy Mrs. Dyson később elmesélte: „Elmondani sem tudom, mit meg nem tett annak érdekében, hogy zargasson minket. Folyton az ablak alatt ácsorgott éjjelente és kukucskált befelé, nagyra nyílt, kigúvadt szemekkel. Ott mászkált, sündörgött, sürgött-forgott hangtalanul a ház körül, váratlanul előbukkanva, hogy a frászt hozta az emberre.”
Dysonék végül panaszt tettek a rendőrségen, miután üldözőjük fegyverrel fenyegetőzött 1876. júliusában, de Peace Hullba szökött, hogy meglógjon az elfogatás elől. Dysonék úgy döntöttek, visszaköltöznek otthonukba, az Ecclesall Road-i Banner Cross Terrace nevű telepre, hogy végre némi békére és nyugalomra leljenek, de mikor a ház elé értek, váratlanul Peace sétált ki a bejárati ajtón, s mosolyogva tette hozzá: „Jöttem, hogy zargassalak benneteket, és zargatni is foglak, akárhová bújtok is”.
November 29-én, késő este Mrs. Dyson kilépett a háza ajtaján, s az udvari árnyékszéket célba véve, elindult a kertben. Peace a sötétben elbújva várakozott pisztollyal a kezében. Katherine ijedt, vad sikoltozására, férje kirohant az udvarra, ahol üldözőbe vette Peace-t, végig a teraszos ház mögötti sikátoron. Nem sokkal később két lövés dördült egymásutánban, s Arthur Dyson golyóval a fejében rogyott a földre. Peace, egy csomag levelet véletlen elejtve - amit Mrs. Dysontól kapott - elmenekűlt a helyszínről, s nagy szerencséjére ismét csak megúszta az elfogatást. Ismét városról városra járt rabolva, fosztogatva, míg végül Londonba érve letelepedett családjával a pechami Evelina Road-on.
Faramuci háztartás volt az övék. Míg felesége Hannah, és fiuk lent lakott az alagsorban, addig Peace és annak szeretője - Mr. és Mrs. Thompson néven – fent parádézott, zenés estélyeket adva vasárnaponként templomba járva éldegéltek az emeleten. Mellesleg, a későbbiekben „Thompsonéknak” fiúcsemetéjük is született.
Peace, szándékosan tetette, adta a tiszteletre méltó úriembert, azt állítva:„A rendőrök nem gyanakszanak senkire, aki előkelő, s aki finom ruhát hord.” Szakállától megvált, haját feketére festette. Nappal a kordéjával keresztül kasul bejárta London déli tájékát, hogy összegyűjtse a már feleslegessé vált, kidobott holmikat, éjjel pedig visszatért, hogy ellopja azt a holmit, amitől nem nagyon szerettek volna megválni.
1978. október 10-én, egy rablást követően azonban elhagyta eddigi nagy szerencséje. Egy éjjel, úgy két óra tájt rendőrök hada áll lesben, élesre töltött fegyverrel egy blackheat-i ház előtt, amikor Peace egy ezüst palackkal, egy pénztárcával és egy csekk-könyvvel a kezében kilépett az épületből. A sarokba szorított gonosztevő a rendőrök ellen fordította fegyverét, ez álltal meg is sebezve Edward Robinson rendőrt, akinek azonban társai sikeresen leteperték a banditát – alaposan helyben hagyva az intézkedés közben.
Peace-t, az általa megadott hamis néven, azaz mint John Ward állították az esküdtszék elé. Gyilkossági kísérlettel vádolták, s az esküdteknek mindössze 4 perc is elég volt, hogy megbizonyosodjanak Peace bűnösségéről. Hisztiző, jajveszékelve előadott kegyelmi kérelme sem segített rajta, életfogytiglani börtönre ítélték. S végül, még szeretője – hogy a fejére kitűzött még mindig érvényes száz font jutalmat bezsebelje – felfedte Peace valódi kilétét. A rendőrség odahozta Mrs. Dysont Amerikából, ahová hazament férje halála után, s ő is ellene tanúskodott, ezzel erősítve Peace bűnösségét.
1879. január 22-én a megbilincselt fogoly, két őr társaságában felszállt a reggel öt órakor Londonból Sheffieldbe közlekedő vonatra. Peace, eleinte fegyelmezett, jó magaviseletű fogolynak bizonyult, semmi ellenállást nem tanúsított. Azonban, amikor a vonat Yorkshire-be ért, Peace hirtelen kivetette magát a száguldó vonat ablakán. Az örök sietve megállították a vonatot, s több mint egy mérföldet rohantak vissza, mire megtalálták a Charles Peace-t a hóba fúródva, úgy, ahogy fejjel földet ért. A bizonyítási eljárás a celláján kívül zajlott Sheffieldben, majd Peace-t Leedsbe szállították a tárgyalásra.
Az esküdtszék tizenkét perc alatt határozottan, magabiztosan találta bűnösnek, s ítélte halálra. Utolsó napjaiban, az elítélt leveleket írogatott és sokat beszélt a helyi káplánnal. A kivégzésre várva, egy beszélgetés alkalmával meggyónta, Dyson megölése előtt négy hónappal leterített egy rendőrt, aki éppen megzavarta őt a rablásban. Ami még ennél is hátborzongatóbb, megvallotta, hogy ott ült a manchesteri kihelyezetett bíróságon, amikor a két ír fiútestvért vádolták, a rendőr megölésével, s csak nézte, ahogy az éppen hogy tizennyolc esztendős ifjút, William Habront halálra ítélik az ő bűnéért.
„Ki cselekedett volna másképp a helyemben?” – rántotta meg közönyösen a vállát, miután feltették neki a kérdést, hogy volt képes végig csendben maradni?
Habron kegyelmet, s nyolcszáz font kártérítést kapott, Charles Peace, a gyilkos muzsikus pedig 1879. február 25-én reggel 8 órakor a helyére állt a leedsi Armley börtön akasztófája alatt, s keservesen nyivákolt, panaszkodott „az átokverte szalonnára” – amit az utolsó reggelijére kapott. Utolsó szó jogán, megbánásról és Istenbe vetett mérhetetlen hitéről panaszkodott, s a káplánnak bevallotta: „Egy nagy hibát követtem el: egész működésem alatt éles töltényt használtam. Vak töltényt kellett volna, már tudom”. Az utolsó szavai, mielőtt az ítéletvégrehajtó megrántotta volna a csapóajtó karját, ezek voltak: „Inni. Inni szeretnék. Van itt valami innivaló?”.
A sírfeliratát a cellájában hagyta, ami úgy szólt: „Kivégeztek azért, amit cselekedtem, de sohasem szándékosan”.
Készítette: Toma