|
1953:
Claudia mindössze 19 évesen összeházasodott
James Rollinggal. James egy helyi rendőr volt, aki sokszor verekedett.
Claudia teherbe esett két héttel a templomi esküvő
után, amitől James igazán dühös lett. James az
egész terhesség alatt verte Claudiát. Aki
habár elhagyta őt, de végül vissztért
hozzá.
1954. máj. 26: Danny Rolling megszületett Shreveportban, ő az idősebbik a két fiú közül. Danny születését követően James állandóan sértegette őt, mivel nem akart gyereket. 1955. nov.: Az első incidens, amikor Dannyt az apja fizikailag bántalmazta: Danny mászni tanult, de Jamesnek nem tetszett, hogy mindenfelé elmászik, ezért megütötte. 1955. aug. 15: Claudia megszülte második fiát is, Kevint. James észrevehetően dühösebb lett Dannyre az öccse születése után. 1958: Claudia elhagyta Jamest az állandó verések miatt, hat hónapig távol is maradt, addig, amíg James meg nem kérte, hogy menjen vissza. 1959. dec.: James büntetésképpen többször is megkötözte Dannyt kb. hat hónap alatt. Egy másik alkalommal Danny megpróbált ellopni egy cukor a boltból, de szülei rajtakapták, visszarakták a raktárba és bocsánatot kértek a tulajdonostól. James talált egy kölyökkutyát munka közben és hazavitte. Danny szerette a kutyát és örült, hogy van valakije, akiben bízhat. A szomszédok szerint James állandóan verte az állatot. Az apa később halálra kínozta a kutyát és Danny karjai között pusztult el. 1959: Ez az első eset, amikor James visszautasította, hogy megölelje a saját fia -Danny-, mivel úgy hitte, ha megöleli az túl nőies. 1962: Elköltöztek Columbusba, Claudia ismét elhagyta Jamest annak erőszakos viselkedése miatt. Végül újra összejöttek és visszaköltöztek Shreveportba. Claudia később beismerte a bíróságon hogy Dannyt heti egy-két alkalommal fizikailag bántalmazta az apja. A gyerekeknek sohasem volt megtartva a születésnapjuk, vagy akár egy nyaralás. 1963. dec. 25: Mivel egyre rosszabb lett az otthoni a hangulat, Claudia megint elhagyta Jamest, most már a fiaival együtt. Bepakolta a karácsonyfát is és elment, de nem sokáig maradt távol. 1963: Claudia idegösszeomlást kapott. Danny a harmadik osztályban megbukott, mivel sokszor hiányzott az iskolából betegségei miatt. Az iskolai konzulensek azt írták Dannyről, hogy „kisebbségi komlexusa van, agresszivitásra hajlamos és egy kevés uralkodási vággyal küszködik.” Claudia megint elhagyta fiait, de két hét múlva viszament Jameshez. Danny elkezdte felfedezni művészi tehetségét, amit az anyjával osztott meg és arra használta, hogy egy saját világot alkosson vele. 1964: Miközben vezetni tanították a fiúkat, James megpofozta Dannyt és leszidta, mert nem tudta hogy kell használni a kuplungot. Danny megint megbukott a harmadik osztályban, eközben Caludia még egyszer elhagyta Jamest és Danny megkérte, hogy ne is jöjjön vissza. 1965: Danny bement a szüleihez, miközben veszekedtek. Az anyja éppen felvágta a csuklóját egy borotvapengével és bezárkózott a fürdőszobába. James betörte az ajtót és folytatta a veszekedést, Rolling pedig azt nézte, ahogy a vérző anyja fekszik a földön. Claudia kórházba került, Danny próbálta megakadályozni az apját, hogy verje az anyját, ezért viszonzásul megverték. Elkezdett gitáron játszani és szeretett volna énekelni a templomi kórusban. Lassan elkezdett fantáziálni az erőszakról, és a szadizmusról. A fantáziálásai egyre inkább a nemi erőszakról szóltak, Dannynek súlyos alkohol problémája alakult ki, néha italt lopott vagy kapott a barátaitól. 1966. aug.: James megverte Dannyt, mert nem ment el a fodrászhoz az iskola miatt, és leborotválta a haját. Emiatt a gyerekek elkezdték őt „Sasquatch-nak” vagy „Nagyláb-nak” csúfolni. James megpróbálta megölni az anyját. 1966. szept.: James észrevette, hogy Danny és a barátai együtt iszogatnak, hazarángatta, és két hétre bezárta a szobájába. Danny nem akart többet beszélni az anyjával, felkapott egy hálózsákot és elment otthonról. Az első éjszakát a közeli erdőben töltötte. Maszturbált miközben arról fantáziált, hogy megöl egy embert és uralkodhat felette. Végül amikor már nagyon éhes volt hazament. 1967: Dannyt és a testvérét, Kevint megbilincselte az apjuk a földön, mivel nem úgy vágták le a füvet, ahogy ő szerette volna. Amíg az apjuk a mellkasukon térdelt Danny megkérte, hogy hagyja abba és megfenyegette, hogy öngyilkos lesz. 1968: Danny először látott meztelen lányt, elkezdett átleskelődni a szomszéd fürdőszobájába és kétszer rajta is kapták. Az apja észrevette Dannyt és összeverte, még mindig verte őt és megpróbált öngyilkos lenni, de nem sikerült neki. Az apja ismét megverte Dannyt és kidobta otthonról, mert farmerben ment el a templomba, de az anyja este titokban hazavitte. 1969. dec. 25: Danny karácsonyra kapott egy gitárt, megtanult magától játszani rajta és saját számokat írt. Munkát kapott a Dairy Queen-ben, de ez nem tetszett az apjának, ezért kilépett. Danny egyre komorabb és agresszívabb lett. 1970: Danny szobafogságot kapott, amikor az apja meglátta, hogy a szomszédokkal iszik. 1971. febr. 17: Danny sok állatot vadászott le és ölt meg, többek között lelőtt egy kígyót, és újra rajtakapták ittasan. 1971. márc. 1: Danny megfenyegette az apját, hogyha nem szerződteti őt a haditengerészethez, akkor többet nem megy haza. Ebben az évben nem ment középiskolába. 1971. jún. 28: Megbukott a haditengerészet besorozási próbatételén, és csatlakozott a légierőhöz Lackland Air Force Base-be, Texasba. Biztonsági őrként és a stratégiai légi irányításnál is dolgozott az AFB-ben (Florida). Amikor első osztályú pilótává vált, több mint 100 alkalommal szedett be kábítószert. 1972: Danny a drogok hatására igencsak feloldódott és megszegte a szabályokat, lefokozták, és egy pszichiáter megállapította, hogy személyiségzavara van. Ezek után elvesztette a szüzességét, amikor kiütötte magát LSD-vel, ám másnap reggelre megbánta. 1973: Miután elbocsátották, visszatért Shreveport-ba, hogy a nagyapjával éljen, megkeresztelték a Pünkösdi Templomban, és ezután sokat járt oda. Találkozott Omatha Ann Halko-val, akiről azt gondolta, hogy Isten küldte neki. 1974. szept. 6: Összeházasodott Omatha Ann Halko-val, aki ekkorra már terhes volt. 1975: Megszületett a lánya, Kiley Danielle, és Danny egyre feszültebb lett; két munkája volt, hogy el tudja tartani belőle a családját. Megint inni kezdett és marihuánás cigit szívott, elhagyta a templomot, és Omatha kezdett félni tőle. Danny néha lelépett órákra vagy napokra anélkül, hogy bármit is mondott volna. 1976: Dannyt elkapták miközben ablakokon leselkedett be így hazakísérte egy rendőr. Danny szerint természetfeletti dolgokat látott (UFO-t, démonokat, Jézust, szellemeket). Omatha felhívta a férje szüleit, amikor nem ment többet dolgozni így az apja elment hozzájuk és egy késsel fenyegette meg Dannyt. 1977: Danny fegyvert szorított felesége fejéhez, amikor az bejelentette, hogy el akarja hagyni. Megfenyegette, hogy megöli őt is és az ex-pasiját is, amikor meghallotta, hogy viszonyuk volt. Összeverte az ex-barátot és miután Omatha megfenyegette, hogy elhagyja őt, saját maga felé fordította a fegyvert, de ő könyörgött neki, hogy ne tegye. Omatha el akart válni és ez nagyon lesújtotta őt. Hat hónappal később el is váltak. Danny ekkor erőszakolt meg először egy nőt, aki igencsak hasonlított Omathara. Ezután Dannynek volt egy csúnya autóbalesete, aminek következtében egy nő meghalt, amitől ő iszonyat rosszul érezte magát. 1978: Danny öngyilkos akart lenni, de nem sikerült neki. Elkezdett találkozgatni Mary Lynnel (17) akivel együtt jártak templomba. Számos rablást követett el és szeretett volna lőfegyvert is használni ezek közben. 1979. máj. 25: 800 dollárt rabolt a Winn Dixie szupermarketből, Montgomeryben (Alabama). 1979. máj. 31: Kirabolt egy másik Winn Dixiet Columbusban (Georgia). Másfél órával később három rendőr elkapta, és bevallotta, hogy fegyveres rablást követett el Alabamában, Georgiában és Louisianában. 1979. júl. 31: Dannyt hat évre ítélték el a fegyveres rablásokért. Amikor az anyja először látta a börtönben vékonynak, és szomorúnak írta le. A második látogatásnál már felszedett pár kilót, és izmosabb is lett. Láthatóan megbírkózott a börtönélettel. 1979. aug. 20: Danny dolgozni kezdett a Georgiai börtönben, Medical Classification Canter-ben, Jaksonban (Georgia). 1979. okt. 8: Megszökött egy utcai csoportmunka közben, amikor fát vágtak, majd megadta magát kb. 100 yardra a börtön határától, amikor egy rendőr figyelmeztető lövést adott le. 1980. máj. 13: Átvitték a Reidsville-i börtönbe kb. 6 hónapra, ahol majdnem megerőszakolták. Megpróbált megölni egy macskát, amikor az körbedörgölőzött a lábánál a börtönben (megdobta egy kővel). 6 hónappal később átadták őt Montgomery-be, amiért a korábbi években ellenállt egy rablás közben. Az ügyvédje elküldte őt a Bryce Pszichiátriára 2-3 hónapra. A doktorok megállapították, hogy épelméjű és visszaküldték a Montgomery Városi Börtönbe. Elkapták, amikor megint megpróbált megszökni ezért pár hétre bezárták a Lyukba. Itt töltötte a hálaadást is, mert verekedett. Később átkerült a St. Clair Városi Börtönbe, ahol letöltötte a további büntetését. Ott gondnokként dolgozott, aztán megszökött egy délután, amikor a szemetet vitte ki. Kijutott Alabamából, de 3 nap múlva elkapták Natchitoches-ben (Louisiana). Dannyt azonnal visszaküldték az Alabamai Osztályozási Központba. A hátramaradó 3 hónapot itt töltötte, amíg át nem került az Állami Büntető Intézetbe. Jó hírnévre tett szert, olyan volt, mint egy bokszoló, egy verekedést sem vesztett el. Először látott teljes napfogyatkozást az államban. 1984. jún. 7: Danny kiszabadult az Alabamai Börtönből és visszament Shreveport-ba, hogy meglátogassa a szüleit. 1984. nov.: Danny betört egy fiatal lány házába miután hosszú órákig figyelte őt. Elhatározta, hogy megerőszakolja, de a lány elkezdett sírni, és ezért rosszul érezte magát. Végül nem erőszakolta meg. Helyette, beszélgetni kezdett vele, főzött neki kávét, dalokat énekeltek, és utána a lány belement, hogy szexeljenek. Danny hazavitte őt, aztán lelépett, mert félt, hogy a lány hívja a rendőrséget. 1985. jan. 15: Danny Camarillo-ba (California) utazott, hogy meglátogassa a nagynénjét, nagybátyját és az unokatestvérét. Kb. 6-7 hónapig mindenhova autóstoppal járt, és sok családot meglátogatott Floridában. Utána Californiába ment a nagyszüleivel 3 hónapra, de hirtelen eltűnt, mert viszont akarta látni a lányát Shreveport-ban. Útközben motorbalesetet szenvedett, sokkot kapott és idegi károsodást szenvedett a nyakában. Tovább sántikált Camarillo-tól Boulder-ig (Colorado) és 2 hétig itt is maradt. Utána elutazott Black Hills-be (South Dakota) nagyjából 2 hétre, azután pedig Columbus-ba (Georgia) még egy hónapra. 1985. júl. 22: 290 dollárt rabolt a Kroger szupermarketből. 1985. júl. 23: Késő éjjel megfigyelt egy házat, és ellopta a családi autót. Következő reggel elkpaták a rendőrök. 1986. márc. 20: Danny Rollingot bűnösnek találták a Kroger-i rablás miatt, és 4 évet szabtak ki rá a Jackson Városi Börtönben. 1986. ápr. 15: Megszökött a börtönből, egyszerűen kisétált, átúszott a Snake Folyón és utána átmenekült Jackson-ba (Mississippi), ahol ismét börtönbe került. 1988. júl. 19: Danny-t feltételesen szabadlábra helyezték a Mississippi Büntetőintézetből, de csak feltételekkel térhetett vissza Shreveport-ba, de itt nem talált munkát magának. 1989. nov. 4: Danny megégette magát munka közben, ezért a főnöke felajánlotta, hogy vegyen ki pár napot, és amikor számon kérték emiatt dührohamot kapott és megfenyegette az igazgatót és a szakácsot, hogy megöli őket. 1989. nov. 6: Három áldozatot találták; Julie Grissom (24), az apja Tom Grissom és a fia Sean (8) holttestét. Az orvos becslése szerint a halál ideje kb. akkor következett be, amikor Danny Rolling elvesztette a munkáját. 1989. dec. 24: Danny és az apja összeverekedtek. Visszament a nő házához, akit azelőtt meztelenül megfigyelt és betört hozzá, de senki sem volt otthon. Miközben várta, hogy visszajöjjön tv-t nézett, hallgatta a rádióját, és megkóstolta a meglehetősen nagy alkohol gyűjteményét. A nő nem jött visza, így ellopott 30 dollárnyi 10 centest, egy ötödik Chivas Regal-t, és egy 38-as kaliberű revolvert. 1990. máj. 18: Megint összeverekedtek, egyszer hasba lőtte az apját, majd fejbe, de nem halt bele. 1990. jún. 2: Danny betört Michael Kennedy-hez, ellopott két kézifegyvert, a személyazonossági iratait és a halotti bizoyítványát. 1990. jún. 12: Kirabolta a Westwood United élelmiszer raktárat, és elmenekült 1661 dollárral. Felvette egy videókazettára a vallomását; „Köszönöm… Isten áldja… kérem imádkozzon értem… Isten tudja, hogy szükségem van rá.” 1990. jún. 30: Danny visszatért a Westwood United élelmiszer raktárba és ellopott 2001 dollárt. 1990. júl. 9: Beszélgetést kezdeményezett Shreveportba és elmondta a szüleinek, hogy egy erdőben bújkál a rendőrök elöl. Elölször szívott kokaint. 1990. júl. 22: Felszállt egy Sarasota-i (Florida) buszra. Itt maradt egy ideig Michael Kennedy, Jr. néven. 1990. aug. 23: Danny Rolling álnevén bejelentkezett a helyi hotelbe, majd felállított egy táborhelyet a közeli fás területen, 2 mérföldre a gyilkosságok helyszínétől. 1990. aug: Betört Christopher Osborne szobájába, ellopta a kocsiját és átutazott Tampa-ba (Florida). Itt még kirabolt számos más házat is és nem hagyott hátra semmi kézel fogható bizonyítékot. 1990. aug. 24: Danny betört egy kollégiumba, két elsőéveshez, egy automata fegyverrel és egy késsel. Szigszallagal beragasztotta a szájukat és megkéselte Sonja Larsont (17), aki rögtön belehalt sérüléseibe. Majd befogta Christina Powell (17) száját és összekötözte a kezeit. Levetkőztette és simogatni kezdte a lányt. Kényszerítette, hogy orálisan elégítse ki, utána pedig megerőszakolta. Ötször megkéselte és megölte a lányt, azután visszament Sonja-hoz és közösült a holttestével. Elmenkült a lányok szobájából és kidobta az összes bizonyítékot egy szemétlerakóba. Miközben biciglizett rossz érzése lett, amikor megtalálta az egyik lány mellbimbóit a táskájában. 1990. aug. 25: Rolling megölte Christa Hoyt-t (18). A lefejezett teste az ágyon feküdt, a mellbimbói pedig a test mellett. A fejét egy szekrény tetjén találták meg a szoba másik felében. 1990. aug. 27: Ismét betört egy szobába, Tracy Paules (23) és Manuel Toboada-hoz (23) majd mindkettőjüket megölte. Az ő testüket nem csonkította meg, valószínűleg félbeszakították, mielőtt megtehette volna. 1990. aug. 28: A rendőrség megfigyelés alatt tartotta Edward Humphrey-t, őt gyanusították a gyilkosságokkal. Danny éppenhogy megmenekült egy banki rablás során, majd az erdőben lévő táborhelyét megosztotta Tony Danzy-vel. Rolling menekült a rendőrök elől, akik megtalálták a táborhelyét az üldözés közben. Sok olyan nyomot találtak, amelyek összekötötték Danny Rollingot a gyilkosságokkal, és még egy táskányi rózsaszín festékes kézpénzt is. 1990. aug. 19: Danzy megfenyegette Rollingot, hogy felhívja a rendőrséget, ám Danny-nek az volt a terve, hogy elmenekül egy elhagyatott területre. 1990. aug. 30: Christopher Osborne észrevette, hogy betörtek hozzá. 1990. aug. 31: Tanulók ezrei hagyták el Gainseville-t, 700-an vissza se tértek. 1990. szept. 1: A Tampa-ban élő Larry Lawrence és Holli Paula felfedezték, hogy betörtek hozzájuk. 1990. szept. 2: Kirabolták a Save-n-Pack-et (Tampa). 1990. szept. 3: Danny Rolling „átnevezte” magát Jesse Lang-ra. 1990. szept. 8: Danny ellopott egy másik kocsit és Ocala felé indult, megint megpróbálta kirabolni a Winn Dixie-i szupermarketet. Miközben kényszerítette az igazgatót, hogy ürítse ki a széfet, az eladó értesítette a rendőrséget a raktárból, akik nemsokára megis érkeztek, és amikor Danny kijött az ajtón óriási üldözés kezdődött. Miután összetörte a kocsit gyalog menekült tovább egy közeli irodába, ahol a rendőrök elkapták. 1990. szept. 12: A „Gainesville Ripper” sztori minden újság címlapjára felkerült. 1991. jan. 1: Danny dührohamában letépett egy wc-t és áthajította a szobán.A védő ügyvédje azt kérte, hogy vessék alá egy pszichológiai tesztnek és kijeletette, hogy Rolling visszavonja a beismerő vallomásokat, amit a fegyveres rablási vádakban tett. 1991. okt-szept: Bűnösnek találták a három Tampa-i rablásért és háromszoros életfogytiglanra, plusz 170 évre ítélték. 1991. nov: A DNS tesztnek köszönhetően összekötötték Danny-t a három Shreveport-i és a Gainesville-i gyilkosságokkal is. 1992. máj: Életfogytiglanra ítélték, plusz 30 évre a First Union Bank kirablásáért. 1992. máj: Számos alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot, majd a Florida Állami Börtön "pszichológia" részlegére küldték. 1992. jún: Levelezni kezdett Sondra London-nal a börtönből. 1993. febr: Találkozót beszélt meg Sondra London-nal. 1993. aug: Megírta a „Making of a Serial Killer” könyvet Sondra London-nal. 1994. febr: Bűnösnek találták mind az 5 gyilkosságban. 1994. márc: Danny apja megverte az anyját és kidobta őt a házból, aki nemsokkal ezután meghalt. 1994. ápr: Danny a templomban bocsánatot kért a bűnökért, amiket elkövetett. 1994. ápr: Daniel H. Rollingot halálra ítélték. 1997. márc: A Floridai Legfelsőbb Bíroság elutasította Danny fellebezését. 2004. jún: Danny a halálsoron ül. 2006. okt. 26: Daniel Harold Rollingot méreginjekcióval kivégezték. 2006. okt 26.-án szerda éjjel kivégezték azt a floridai sorozatgyilkost, aki 1990-ben öt főiskolás lányt gyilkolt meg brutális kegyetlenséggel és erőszakolt meg, majd egy vadászkéssel szétkaszabolta a testüket. A sorozatgyilkos hangosan énekelt a kivégzés alatt. A férfi utolsó vacsoráján homárt evett, és eper tortát, édes teával, majd egy méreginjekció segítségével kivégezték. A Floridai Büntető Bizottság szóvivője elmondta, hogy a gyilkos injekció beadása után egy himnusz-szerű dalt énekelt jókedvűen, amiben az angyalokat hívta magához. A kivégzett lányok szülei először örömtáncban törtek ki, amikor gyermekük gyilkosa meghalt, de ledöbbentek, amikor megtudták: Rolling énekelve távozott a másvilágra. – „Gyomorforgató volt látni ezt a jelenetet. Igaz… most, hogy meghalt legalább nyugodtan aludhatunk” - mondta az egyik áldozat édesanyja. Rolling rémtettei 1990. augusztusában a Floridai Főiskolán kezdődtek. Sonja Larson és Christina Powell holttestére egy albérletben bukkantak rá a főiskola közelében. A tizennyolc éves Christina Hoytot lefejezve találták meg hajlékában, a fejét egy polcra helyezte a brutális gyilkos. A huszonhárom éves Tracy Paules és Manny Taboada testére csak néhány nappal a gyilkosság után leltek rá. Rolling egy vadászkéssel végzett a lányokkal, és mindegyiküket levetkőztette, szétkaszabolta a testüket, hármójukat, pedig meg is erőszakolta. Helyi idő szerint 18:30 perckor végezték ki Danny Harold Rollingot, méreginjekció által. (Készítette: Anonim) |